2010. június 3., csütörtök

Sütemény.

Ma sütöttem is.
 "Limara "blogjában találtam ezt a receptet.
Leveles vajas tészta.Most olyat vettem, ami kinyújtva fel volt tekerve. De megmondom őszintén, legközelebb olyat veszek, amit én nyújtok, az jobb.
Epres, barackos, rebarbara került a mascarpone sajtkrémmel vékonyan megkent lapra.
Már volt rebarbarám és eprem, a barack a fagyóból került elő..Összepároltam, majd leszűrtem,cukroztam, hűtöttem a tölteléket. A teteje tojással lett megkenve. 
3 db készült, jó nagyok lettek. 
                         Így készültek!

Szója fasírt.

A héten ez is készült, csak amikor kisüt a nap, vár a kert és a gép elé ritkán ülök.
Hétfőn a jó napsütést kihasználtam és az ágyneműm szellőztettem.nagyon jó friss illata lett. Lecseréltem a nyári takaróra, az is kint volt. Most meg már fáztam alatta az éjszaka. Ma be is gyújtottam újra a gázkazánt.
Így a hétfői nap csak késő délután került sor főzésre, ettem a vasárnapi maradékot (sült hal)
Be volt áztatva a szója granulátum. Leszűrtem, gyors darabolóba, bele a félig száraz kenyér .
Fokhagyma 2 gerezd, 1 fej vöröshagyma, ételízesítő , tengeri só, vegyes frissen őrölt bors, egy  ek kukorica liszt, piros paprika, egy egész tojás.
Fagylaltos kanállal forró pálma olajba szaggattam, kicsit ellapítva. Így egyforma nagyok lettek.
Rizst főztem ki hozzá, vegyes zöldséggel együtt, zeller zöldet is főztem bele.
Ez egy 4 étkezésre elegendő adag lett, amiből egyet le is fagyasztottam, mert ráuntam. Helyette egy vacsorára halat sütöttem. Ez a vacsora azt jelenti szigorúan 6 óra előtt, utána már csak csipegethetek.
Nem tudok eltelni a hallal.
A bodza szörppel is így vagyok. Szoktam lefagyasztani kis műanyag üvegbe télire. 
Ez most elmaradt. Nem akarom már a 400 literes fagyasztót üzemeltetni.Egy kisebbre cserélem majd, ha végleg kiürítem. De még sok tavalyi zöldség van benne.
Egy nap neki állok, és kiszedem. Elajándékozom a maradékot.
           
         Ilyen volt a szója fasírtom!

Konyhában-tengeri kásás tormás töltike.

Mivel az eső is zuhog és a   kajám is elfogyott , ma a konyhában voltam 11 órától 2 óráig.
Sütőt begyújtottam, aztán magam. Na nem úgy. Beindultam, a főzéshez.
Tegnap szép tormalevelet kaptam. (az enyém az idén lett átültetve, és még kicsi.)
Ecetes, sós vízben megpároltam és ebben állt egész éjszaka. Volt darált húsom és tekertem vagy 36 db töltikét. Most rizs és kukorica kása vegyesen van benne.
30db ment a fagyóba az erre tévedő gyerekeknek.Aki hamarabb jön az kapja.
Készült 25 db  csak rizzsel, idősebb fiam csak ezt eszi, nem kell a kása, meg a torma.
Ez is fagyasztva lett.
Pedig sok vas van a tormában..
6 db+3 db próbafőzés áldozata lett. Meg kellett tudnom milyen finom lett. Még paradicsom volt a fagyóba azzal főztem meg (jobb mint a tartósító szeres lé.)
                          Még gőzölög a fotón!

2010. június 1., kedd

Cipzár varrás.

Cipzár varrás volt ma a feladatom. A menyem még az ősszel" elhozott egy térd nadrágját, amibe be kellett varrnom.
Emlegettem a varrós blogokat! Jó lenne részletes leírás róla.
Tudom még a szakavatott varrók is irtóznak ettől a folyamattól.
Én is eddig halogattam.
Volt cipzár varró talpam, de eltört.
Már a menyem által hozott cipzár is eltünt.Vettem másikat.Az hosszú lett, került megfelelő.
Egy nagyon kacifántos beillesztés a nadrág elején.Takarás alul, felül. 
letűző varrások.
Ugye gyárilag előbb bekerül a cipzár, majd aztán letűzik.
 Na én is "tűztem"Majdnem összevarrtam az elejét a hátuljával a nadrágnak.
Ráadásul olyan különleges szín, nem szürke, nem barna, olyan "keki". 
Ilyen cérna a világon sincs!!!!
Előférceltem, gombostűztem, és sikerült. Igaz, nyírtam a cérnát, mint a birkát, de elkészült.
legközelebb veszek neki egy új nadrágot!!
De, ha ehhez ragaszkodott!
Egy aranyos menyért, mindent.
A nadrágjaikat és mindig én hajtom fel.
Ha össze gyűjtöm a levágott szár részeket, amit a családnak, ismerősöknek már felvarrtam, igen hosszú -km -lenne.
Valamikor jártam egy varró tanfolyamra is, de inkább saját tapasztalatból merítek.
Riselni is megtanultam, csak már a szemem nem az igazi.
Erre jó a nyugdíjas a családban.

Kenyerem.

Sütöm a kenyeret már évek óta.
Semmi adalék anyag, csak víz, liszt és élesztő.
Ritkán vajjal is készül, vagy len, kapor, szezám magvakkal, amit darálva használok.
Legutóbb ő készült.

Könnyű reggeli.

Ha sietős a reggelem, csak egy natúr joghurtot összekeverek mézzel és egy általam összeállított "müzli" keverék kerül bele. 
Ez zabpehely, csokis golyók,kukorica pehely és egy magvas  müzli keveréke.Most még friss tönköly búza csíra is került a tetejére.
Egy jó friss menta levélből készült teát iszom még hozzá, barna cukorral,  gránátalma lével ízesítve.
El vagyok róla délig és akkor jöhet a kiadós ebéd!

2010. május 29., szombat

Gyermeknapra!

Az életünk folytatói.
Most őket ünnepeljük méltó szeretettel, a gyerekeket.
Az életünk folytatásai ők, a gyermekeink.
Őket mi választjuk, és nem ők minket.
Ezért fontos, a példaértékű szülői élet, az indíttatás.
Útravalót kell adnunk nekik.
Életüket meghatározza az is , amit tőlünk tanultak.
Sok minden más rájuk ható tényező mellett.
Egy idő után már ők alakítják a saját sorsukat.
 El kell engedjük őket, de féltő szeretetünk figyeli, óvja életüket.
Az ők életük a mi unokáinkban folytatódnak tovább.
Közben gondoljunk, az árvákra, az elhagyottakra, az elhunytakra, az éhezőkre,a kiválókra, a szerényekre, mindegyikre.
A legfontosabb, amit adhatunk nekik a SZERETET.
                 "A szeretet, soha el nem fogy!"

2010. május 28., péntek

Tört bab.(turmixolva)


Az este beáztattam a babot.
Jó nagy szemű, fehér(kan paszuly) száraz babom van.
Kuktában főztem.
Ételízesítő, babérlevél,  bors,  friss: tárkony, majoránna, oregano, 2 szem feldarabolt burgonya került még bele.   A leveleket turmixolás előtt kivettem.
A leve egy részét félre tettem,összeturmixoltam.
Készült egy világos rántás, amivel felforraltam, a főzőlevet visszaadagolva.
közben lila és vöröshagymából készült egy lekvár szerű sűrítmény.
 Olíva olaj, vaj , a hagymák,(3-3 fej) 2 gerezd fokhagyma, 1 dl vörösbor,3 ek cukor, só, bors, kevés víz.
A vizet,bort, elfőtte, vissza sült az olaj vaj keverékébe.A cukor kissé meg karamellizálódott.
Ez került a tányérban a tetejére. Egy pikáns jó ízű  hagyma lekvár.
Tegnap spenótot ettem, ma babot.Elképzelhető mi vár rám.
Most palacsintát fogok sütni, desszertnek.Lekvárral, túróval eszem.

Kellemes találkozás.

Ma egy idős bácsika jött, kezében egy régi újság cikk kivágás.
A cikket én írtam, nagyon régen,egy kép is van a termő somfámról. Mutatja, hogy az aláírt nevű embert keresi.
Mondom én vagyok.
Kint voltam a kapuban a postással és egy utcabeli asszonykával beszélgettem.
Bizony őt évek óta nem hagyja békében a felesége, jönne már el hátha van hajtás a somfa alatt.
Hát volt. Nem is egy 3 db-ot tudtunk kivenni. Nagyon kicsik, nem tudom mikor fordulnak termőre.
A bácsi 72 éves , remélem még megéri, hogy terem. 15 km-t motorozott, ennyi évesen, hogy megtaláljon.Megnézte a kertemet, a virágaimat minden nagyon tetszett neki. Evett cseresznyét, a mamának is vitt a zsebébe.
megkérdezte, ha úgy alakulna, elhozhatná-e a feleségét, hogy megmutassa neki mennyi minden van itt, és hoznak nekem virágot, olyat, amit itt nem látott.Természetesen igent mondtam.
Még közös ismerősünk is akadt.
Ilyen kicsi ez a világ.
Melengette a szívemet, amikor megláttam az újságcikket a kezében. Jól esett.
Ez a fa ma már nagyon ritka. De az is, hogy van alatta a magokból kikelt növény. Ez csak egy -két éve vettem észre és már sokat elajándékoztam. Mindre vigyázok, mert kell, már van gazdájuk.
Az ilyen kicsi öröm is öröm, és megszépíti az ember napját.
Ez a kép volt az újságcikkben.Az érő somról. 

Photobucket

2010. május 27., csütörtök

Tökös lapcsánka.

Tegnap görcs leves készült és cukkinis lapcsánka.
 A burgonyát és a tököt káposztareszelőn reszelem le.
Ételízesítő, bors , egy tojás, 1 ek kukorica és annyi sima liszt, hogy lágy massza legyen.Apróra vágott friss kapor levél kerül még bele.
Kerülhet bele vörös és fokhagyma is finomra reszelve, aki szereti és bírja a gyomra.
Olajban kis lapos "lapótyákat" sütök.Képet most nem rakok fel, már ezekből van a blogomba.
   Jó ropogós lesz!

2010. május 23., vasárnap

Az elmaradhatatlan hal!

Minden héten eszem halat.
Most pontyot kaptam ikrával együtt az unoka testvérem férje fogta.
Tengeri sóval, borssal fűszereztem.
Lisztbe forgattam, majd a következő masszába forgatva sütöttem ki olajban. 
Kukorica liszt tejjel , tojással,szódabikarbónával elkeverve.
 Egy finom ropogós kéreg sül a halra, no meg a finom ikrára.
Mennyei lakoma , egy kis sült burgonyával. 
Az olajba előzőleg egy csokor zöld fűszert sütöttem ki.
Oregano, majoránna, kakukkfű, lestyán, kapor, és édeskömény levél, egy új hagyma.
Olyan ropogósra sült , azt is megettem.
            Joghurtos salátával fogyasztottam!

Kukorica csipsz.

A sütő jó meleg volt.
A pita sütés közben összekevertem a kukorica lisztet és a finom kását tejjel ,szódabikarbónával, sóval.
Jól kidolgoztam
Két sütőpapír közt a tepsibe helyezve nyújtottam ki. 
Derelye metszővel elvagdostam és a jó forró sütőbe pár perc alatt elkészült. 
Este már Tv nézés közben ettem.
Természetesen az unokámnak is jutott belőle.

      Nagyon szeretem a kukoricás ételeket!

2010. május 19., szerda

Pitát sütöttem!

Már egyszer próbálkoztunk az unokámmal, de nem jött fel.
Most a napokban "Limara péksége" blogban találtam egy jó receptet, csodálatos szép piták a fotón és neki álltam. Az eső esett, kerti munka kizárva irány a konyha!
Annál is inkább, mert másnap a nagylány unokámhoz készültem. Vittem a kocsimat műszaki szemlére . És úgy kértem időpontot, hogy mehessek érte a gimibe. Esett az eső, még jókor mentem. A barátnőt is hazavittük.
                        Ilyen lett a pitám!

El nem mondhatom, hogy örültem, amikor láttam emelkedik fel egyre nagyobbra a sütőben.
Úgy indultam, hogy tudjak bevásárolni, egy gíroszhoz.
Csirkemell,zöldségfélék, sajtok, joghurt, tejföl, minden, ki mit szeret.
Amíg a fiam elvitte a szervizbe a kocsimat, mi lányok beindultunk.
Én a két kő virágládát ültettem be, vittem belevaló virágokat itthonról.
A menyem a gíroszt  sütötte, az unokám a zöldségeket darabolta. 
A majonézt készen vittem , előző nap készült jó sárga házi tojásból, olíva olajjal.
A menyem kóstolót hozott ki nekem és a számba rakta, na kell még bele valami?
Én egy kis friss bazsalikomot ajánlottam, volt cserépben és tett bele.
Jól beuzsonnáztunk, mert ebéddel várt a menyem, finom hal és rizs, meg sajtos lángos is volt.
A nagylány tanult, a fiam lepihent, valami vírus kínozza.
A menyemmel a kertet rendeztük.Kapóra jött, hogy a fiam nem látja ,egy nagy száraznak tűnő loncot kivágtunk.
Bizony jól tettük, mert a föld száraz volt alatta olyan sűrű volt. A mellette lévő szép boróka tuja levele már sárgult, nem jutott csapadék alá.
Nem kaptunk ki, örült a fiam, hogy nem neki kell csinálni.
Ültetgettünk is.
Közben jót beszélgettünk, és még jókat nevettünk is.Már azt sem tudom mit, de jött magától.
Az unokám is kijött időnként ő is bekapcsolódott.
Késő esete jöttem haza.
Nagyon szép napom volt.