2019. december 28., szombat

Héjas, töltött burgonya.


A maradék kacsa sülthöz készültek, ezek a töltött burgonyák.
A megmosott  egész burgonyákat, héjában megsütöttem,.
Most ebben a halogén izzós készülékben, 200C° -on 40 perc alatt sültek meg.
3 alma is megsült a burgonyák mellet,alufóliába csomagolva.





Félbevágtam, kivájtam.
A kivájt tölteléket 1 egész tojással,  1 ek tejföllel,
zöld fűszerkeverékkel, sajttal, párolt hagymával(A maradék töltelék, a  burgonya mellett párolódott alufóliában, pár karika kolbásszal, zsiradék nélkül) petrezselyem levéllel, hagymaszárral , őrölt piros paprikával, sóval borssal ízesítettem.
Összetörtem villával, jól kikevertem.
A Kacsa sült pecsenye levéből 1 ek-al raktam bele, egy kevés kacsa zsírral együtt.


A zöld levelek mind a kertemből valók.
A kivájt burgonyákat is megszórtam a zöld fűszer keverékkel.

Vissza töltöttem a burgonyákba, tetejére sajt került.
Jó érett sajtom volt.

200 C°-on 10 perc alatt meg  is pirult.
Tetejére kerültek a sült kolbász karikák is.
Még volt a kertemben rukkola, azzal együtt fogyasztottam.
Laktató, kiadós köret.

2019. december 13., péntek

Heti, kenyérkéim.


A szokásos recept szerint készült
 fél kg liszt-fele rétes-fele sima liszt
 2,5 dl víz- 2 ek joghurt-1 dl víz
 25 dkg kovász
2tk só
 1 kk cukor
 1 ek olaj
 1 ek sikér
csipet aszkorbin
Kenyérsütő kétszer dagasztotta.
Kézzel formáztam , hajtogattam, pulton kelt.
Ketté vettem.
Majd a sütő edénybe kerülve, hideg helyen  pihent  3 órát.
Pulton, melegen félórát.
Most  a feléből készült kenyér, szögletes szilikon formában, gőzben sült.

250 fokon 10 percet, majd 200 fokon.35 percet
 Most  a tészta másik feléből,egy szilikon formában kis bagettek,és 3 db kacsa  tepertős pogácsa is készült, amit bejgli tekeréssel,kétszeri tepertő rákenéssel hajtogattam. 

Jó foszlós, réteges lett.
A kenyér belseje is szép fehér lett, a tejtől ,joghurttól.

2019. november 18., hétfő

Tökmagos panír.


Sok fajta panírt kipróbáltam a rántott húshoz----diósat, sajtosat, kukorica pelyheset,búzacsírásat.
Most darált tökmaggal dúsítottam,tojás nélkül készült.
liszt
kukoríca keményítő
zsemlemorzsa
őrölt tökmag--pirított sós
Ebbe forgattam meg a befűszerezett húst.

Most olajban sütöttem, csirkemell szűz részét és májat.
Kívül ropogós a bunda, belül zaftos a hús.
A hús sózásánál, számítsuk rá, hogy a tökmag is sós.
Fűszer, amiket használtam,
színes, őrölt bors
saját-zöld fűszer por
saját ételízesítő
parajdi só
A megmaradt panírhoz adtam tejet, kicsi szódabikarbónát, petrezselyem levelet.
Ezt is kisütöttem.
A paszternákos édes burgonya püré mellett, ez is köret lett.



2019. november 17., vasárnap

Sült csirkecomb, paszternákos batátával.


A kicsontozott csirkecomb, kuktában, saját zsírjában , kevés vízzel,  saját készítésű fűszerekkel párolódott, majd 1 ek kacsa zsírban, átsütöttem.
Körete, paszternákos édes burgonya.
Batáta és paszternák, vízben főtt.
Vele főtt: petrezselyem levél,,
1 fej hagyma,
1 kk kacsa zsír,
saját zöld fűszer por,

2 kis cikk fokhagyma,
A végén kevés májas kacsazsírral,(hizott kqacsamáj sült a zsírban) villával áttörtem nagyon ízletes lett,és egészséges.

2019. november 8., péntek

Az emlékek útján!




 Ahogyan telnek az évek, úgy szépülnek az emlékek.
Arany keretet készítünk köréjük, hogy még szebbek legyenek.
Nincsenek velünk már az emlékek szereplői, mi magunk éljük, újra át a gyerekkor, történeteit.
Barangolunk a kertünkben, álmainkban ott vagyunk a tiszta szobában, a mázolós konyhában, a cseresznye ,a barackfa, a finom szőlő termését ízlelgetjük. 
Mikor felébredünk az álom eloszlik, de beégett a lelkünkbe és nem felejtjük.
A konyhánkban jártam, az  emlékek,oda vezettek.
Édesanyám nagyon sokszor sütött kalácsot, mi így hívtuk a túrós,káposztás, almás  batyukat.

Mindig volt szárított kovásza, de élesztőt is rakott hozzá keveset.
A 2 lap zsíros tészta, közte házi szilva lekvár, az volt a "burított" tészta, vagy lepény.
A kukoricás , burgonyás pogácsa,  a darálós keksz, a baba piskóta, mai napig  utánozhatatlanok.
Darálós kekszeim, baba piskótáim..

A piskótái nagyon finomak voltak.
Magasak, diósak, krémesek, szilva lekvárosak.
Volt egy kiflije, amit úgy hívott a család, hogy hideg kifli.
Talán azért, mert melegen nem ehettük, az élesztő miatt, meg a rá karamellizálódott cukor miatt forrón nem volt ajánlatos fogyasztani.
Ugyanis a kifliket megforgatta kristály cukorban, így sültek nagyon finomra.
Egy élesztős, mangalica zsíros ,kevésbé édes tészta, dióval, házi szilva lekvárral ,kiflinek feltekerve.

Mindig mondták a rokonok Édesanyámnak:--Irma hideg kiflit hozzál! --mikor komatálat vittünk a betegágyasnak.
Ezt a komatálat őrzöm, ma is használom  leveses tálként,ünnepekkor, ha együtt a család.
Gyönyörű, ibolyás mintája van!
Még a komakendő is megvan, amibe bele kötöttük, amikor komatálat vittünk.


Nem volt mérlegünk.  Mindent marékkal, csészével mértünk.
Annyiszor készültünk, hogy kimérem mérleggel, de nem került rá sor.
68 évesen elment és magával vitte a recept titkát.
Mai napig bánom, hogy nem ültem mellé, mikor összeállította ,és mértem volna a mérlegen.
Most már késő!
Próbálkozom, az   ízek alapján  megcsinálni, emlékezetből. 
Már többször elkészítettem, de még mindig nem érzem azt az íz világot.
A spórban sült, illatozó kifli, már soha nem lesz  olyan, nem utánozható.
Volt egy kerek , fehér, kék  szélű tányérszerű edénye, mi csak "pitlinek" hívtuk.
Mindig ebbe voltak a kiflik, egy rojtos ,hímzett,vászon kendővel letakarva, hogy puhák maradjanak.
A pitli alatt a "gránátalma" mintás terítőt is ő varrta!

A pitlit megőriztem, kicsit kopott volt, de a mosogatógép, a súroló, széppé varázsolta .
A karcolások vonalaiból, eltűntek a  sötét lerakódások.
Szinte ujjá született.
Ha már megvan az edény, sütök kiflit.
Második próbálkozás , már közelített az igazihoz.
Átküldtem a fiamnak, rákérdezve,
--Megismered?
---"A mama pitlije, és a hideg kiflije."
Húgom lánya is emlékezett rá.
Így kell emléket hagyni magunk után!
Nagyon szerették a nagyit, mindig a kedvükbe járt, minden nyáron nyaraltak nála az unokák.
Ahogyan én is öregszem, úgy hiányoznak az együtt töltött napok.
Sok emlék előjön. Az idő talán ki is színezi kissé.
De, így van ez jól. 
Akkor nem volt olyan értékes, és szép ,mint most előkerülve a múlt homályából.
Nem tudtuk értékelni, milyen ügyesek, leleményesek voltak, a semmiből is tudtak nekünk varázsolni, mert varázslat volt az egyujjas kesztyű, amit kötött az Édesanyám.
  A kis piros csizma,  a húsvétra készült szandál, amit a suszter Édesapám készített.
Megmérte a lábam, sablont készített, kiszabta,  összevarrta,  sámfázta.feltalpalta, fényesre vixolta.
Az maga volt a csoda!
Gyönyörködtem is benne, annyira, hogy neki mentem a villanyoszlopnak a hóesésben, mert   annyira néztem , a lábamon a kis csizmát.
Egy jó nagy pukli lett a homlokomon, de nem bántam.
Senkinek, nem volt ilyen szép csizmája az első osztályban.
Most vagyok büszke az Édesanyám által készített abroszra, amit házi vászonba varrt.
Egyik, a teraszom asztalát díszíti.  
A vásznat is ő szőtte.
Minden nap gyönyörködöm benne.
Oda ajándékoztam egyet a szülő falumnak. 
Jó volt látni, hogy az új kenyér az Édesanyám abroszán pihent az ünnepen! 
Életünk legszebb pillanatai, a szülő háznál eltöltött évekkel kezdődnek, majd folytatódnak gyerekeink életében.
Őrizzük ezeket a pótolhatatlan kincseket, emlékeket.
Vissza visznek a múltba, és megszépítik a jelent.
A szeretet ,őrzi az emléket és soha el, nem fogy!








2019. október 30., szerda

Gombapor készült!



Az ősz a gombák szezonja. 

Bár száraz az idő, a Tisza parton szép laska gombák nőttek. 
Kedves ismerősök szedtek, és engem is megleptek egy jó adaggal.
Frissen a legfinomabb, hagymásan tojásosan szeretem, meg kirántva,de télre a fagyóba is került, és szárítottam is.

Egy részét jó csörgősre szárítottam, ledaráltam. 

Átszitáltam, lett darabosabb (gomba morzsa) és por is. 

Nagyon intenzív, aromás, erős gomba illata van.
Párolt rizshez, mártásokhoz , biztos finom lesz.

Filteres, gyümölcsteát készítettem.


A nyáron, készült pár üveg rostos lé, gyümölcs centrifugával, vegyes gyümölcsökből, alma, szilva, ribizlik, josta,és cékla.
A vissza maradt gyümölcshúst aszalógépben kiszárítottam,majd porrá őröltem.


Most ezt a port filtereztem be.


Egy pár darab filterbe birsalmából készült gyümölcsbőr darabkákat is raktam.

Kipróbáltam elektromos teafőzőbe, és csak forró vízben is ,működik, aromás, ízletes, szép a színe!
Jövőre, még több gyümölcsöt aszalok meg.
Most van meggy, szilva, szőlő, cseresznye aszalva.
Ezekkel is fogom párosítani a gyümölcsport a filterben.

2019. október 7., hétfő

Két, praktikus eszköz a konyhámban!




Nemrég rendeltem az aliexpresszről.
Törlő kendő tartó, és hulladék gyűjtő.
Én a komposztba valót gyűjtöm benne, a többi hulladéknak más tárolóm van a szekrény ajtóba beépítve. Ezek végig csúsztathatóak az ajtók felső részén, oda tolom, ahol dolgozom, a pultról bele tudom söpörni a zöldség héjat, morzsákat azonnal. A tetején egy kivehető rész szorítja oda a szemetes zacskót. Kívülről, most egy péksüteményes papír zacskóval álcázom, a belső nylon zacskót, hogy ne látszódjon át a szemét. Ezt is lehetne lebomló zacskóval helyettesíteni.Bár gyakran ürítem, keresem a végleges megoldást, azt hiszem varrok rá egy vékony textil zsákot.
Most egy olyat rendeltem, aminek lezáró teteje is van, az már praktikusabb lesz..


2019. szeptember 26., csütörtök

Húsos görcsök!


Most petrezselyemmel laminált tésztából készültek húsos görcsök, leves betétnek.



Frissen főztem belőle levesbe,de került a családnak a fagyóba is.
A maradék tésztából készült még ,pászka, ,kis kocka, zabos és széles metélt is.



A maradék zöldségek a fagyóba kerültek, téli felhasználásra.

Diópótlók!


Nagyon rossz az idei dió termés!
Hogyan pótoljuk majd a süteményezéshez a diót.
1.Kapható a DEJÓ,(amit én nem szeretek) egy keverék, napraforgó mag is van benne,bár ebbe is kellene a dió.
2. A BÚZACSÍRÁT! ajánlom dió pótlóként.
Megpirítva száraz serpenyőben, az íze,olyan, mint a dióé.
Nem fogtok benne csalódni, és egészséges is.
3.A ledarált mogyoró meg fenséges ízű, és olcsóbb is, mint a dió.
4.Vajon pirított, finomra őrölt zabpehellyel is helyettesíthetjük.
5. WELLNUT DIÓPÓTLÓ KEVERÉK ÉDESÍTŐSZERREL 250g
A Magyar Termék Nagydíjas diópótló keveréket bátran fogyaszthatják a dióra érzékenyek is. 
Magas búzacsíra tartalma miatt kiváló élettani hatásai vannak. 
Felhasználása mindenben megegyezik az őrölt dióéval.

2019. szeptember 8., vasárnap

Aszalt paradicsom, fűszeres olajban!



Most fűszeres olajban raktam el, az aszalványt, kakukkfű, oregánó,és rózsabors is került az üvegbe.
Idén,permetezés nélkül is szép volt a termés paradicsomból. 
Több fajta is terem a kertemben!



Csak szódabikarbónás vízzel permeteztem, a tövét cukros, kovászos vízzel locsoltam.
Nem volt gomba betegség ,és rovarok sem jelentkeztek. 
Szép egészséges termést takarítottam be.

Van egy fajta,üreges paradicsomom, ami aszalásra kiváló, nincs leve, ,kevés a magja, gyorsan tudom kiszárítani.
Erdélyből kaptam a magját.


Most a sütőben légkeverésen szárítottam, mert kenyérsütés után, jó meleget adott a benne lévő samott lap, ezt használtam ki.
Már aszaltam az idén, aszalógépben és a kemencében is. 
Most pár paprika is került mellé.