2024. március 10., vasárnap

Tört paszuly.


Az idén nagy szemű fehér babot vetettem, a kerítésre futtatva.
Felénk kan paszulynak hívják.

Babérleveles ,sós vízben főtt meg két cikk fokhagymával és egy  egész vörös hagymával.
Közben hagymát pirítottam olajban, és került bele egy db piros paprika és 2 cikk fokhagyma is.
A hagymás olajon megfuttattam 2 ek lisztet, ebbe került a főtt, leszűrt, áttört bab.
Nem törtem át nagyon, kissé darabosra hagytam.
A bab főző vizével kicsit fellazítottam, és jól átfőztem.
Sült hagyma, és kolbász  került a tetejére.
Másnap hagymás , gombás velővel még finomabb volt.
A fehér bab héját teának főzöm.
Babhéjról.
Felhasználható részek:
A bab fehér színű héja, hüvelye.
A tea készítése:
1 evőkanál  héjból 2 dl vízzel forrázatot készítünk.
10- 15 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük.
 Napi 1-2 csészényi biztonsággal fogyasztható.
Felhasználható:
„Cukorbetegség esetén vércukorszint csökkentő és fogyasztó, a cukorbetegség tüneteinek csökkentése, vesebetegségek, vesekőképződés megelőzése, vizelethajtás, hólyagbántalmak, enyhe ízületi panaszok, gyenge szívműködés, magas vérnyomás, kiszáradás esetén vízhiány pótlására alkalmazható. Mosóvízbe téve a gyapjúruhák felfrissítésére is használják.”

2024. március 3., vasárnap

Búza fű lé készült!


 

Kb. 2 hete vetettem el a búzát.
Vízben ázott előtte, pár nap és kezdett csírázni, csírásan vetettem el. 
A szabadban nő, egy kis ládikában.
Három naponta frissen vágok le belőle.
Szűrt vízzel a késes darabolóban aprítom. Kissé állni hagyom, újra átforgatom, majd leszűröm.
Frissen fogyasztom.
Hűtőbe pár napid eláll, de fagyasztva is jó.
Már többször készült.
ITT is olvashatsz róla egy blog bejegyzésemben!
Jótékony hatásairól, a lenti linken olvashatunk!
https://supergreens.hu/blog/buzafu/?gad_source=1&gclid=CjwKCAiA3JCvBhA8EiwA4kujZm-eCriu0drsf7nAxzwajvQTvbMXkYfKP2J_VXA6LbDPk3hQw-573xoCl4kQAvD_BwE

2024. március 1., péntek

Karob poros,tarka kalács!

                         


               Tarka kalácsot sütöttem.

                (Gizi receptje alapján)

 30 dkg liszt(fele rétes)

1,5 dkg élesztő (friss)

1 dl tej

1db citromos Danone joghurt (125g-os)

1 citrom reszelt héja

1 db tojássárga (nagy) (nálam 2 kisebb sárgája)

1 ek porcukor

1 cs vaníliás cukor(nálam ez kimarad allergiás vagyok rá)

3 dkg vaj

1 csipet só

felébe 1 ek kakaó, kevés tejben elkeverve.

Hozzávalókat a robotgép dagasztotta.

Recepten kicsit változtattam.

Felébe nálam, 1 ek karob por került a kakaó helyett.

A fehér lapot kinyújtva, megkentem tejszínnel, rá került a barna lap.

Kissé kinyújtottam. 

Háromszor megfeleztem, igy 6 réteg került egymás fölé. 

Feltekerés előtt ismét megkentem tejszínnel.

A tekercs őzgerinc formába került.

Tetejét olvasztott vajjal, lekentem. 10 perc 220fok légkeverésen, majd lekentem tejszínnel, és még sült 180 fokon 25 percig.


A recepten, változtattam,  nem kakaóval, hanem karob porral készítettem,  ez a szentjánoskenyérfa terméséből készül.


A mi éghajlatunkon ez a fa nem él meg.
Bővebben a karob porról ITT olvashatsz egy másik blog bejegyzésemben.

2024. február 20., kedd

Laktózmentes tiramisu készült!

Velem töltött egy pár napot a nagylány unokám.
Együtt főzőcskéztünk!
Újból elkészítettük a   laktózmentes tiramisut a nagylány unokámmal.
A laktózmentes maszkarpónét előre elkészítettem, a többit ő csinálta egyedül, már segítség nélkül.
Egy alkoholmentes koktéllal zártuk a napot!


Laktózmentes maszkarpone készült.


Amikor még nem volt kapható laktózmentes maszkarpone, de már laktózmentes jogurtot kaptam, megtanultam elkészíteni a laktózmenetes maszkarponét.

Nagyon egyszerű, laktózmentes joghurtot vásároltam. 
Egy szűrőbe , dupla tüll anyagot tettem és ezen lecsöpögött a kevés laktózmentes tejszínnel, és 2 ek olíva olajjal elkevert joghurt, a hűtőbe egy éjszaka."
Már tiramisu is készülhetett.  
Most is készült maszkarpone, most tüll helyett egy sűrű anyagot használtam, (olajsütőbe használatos szűrő anyag)
Olaj helyett egy laktózmentes tejföl került bele, így nem lett annyira zsíros.
A fél literes joghurtból, és 2 dl tejfölből, majdnem 2 dl savó folyt le. 
Végül jó állagú maszkarpone lett a végeredmény.

Ezt ma kenyér sütéshez használtam fel.
Vadkovászos(élesztő nélküli).




2024. február 16., péntek

Képviselő fánk.



Képviselő fánk készült.
Természetesen, nem a megszokott recept szerint.
Most átalakítottam a receptet.
Margarin helyett kókuszzsírral készült.
Különben sem használok margarint, át álltam a vajra.
Recept:
20 dkg margarin- helyette 10 dkg kókuszzsír
 20 dkg liszt
 2 dl víz 
5 db tojás
 csipet só- Himalája só
 1 kk cukor
 A vizet a kókuszzsírral felforraltam, hozzáadtam a sót, cukrot a lisztet.
Addig kevertem egy kanállal, amíg elvált a lábas aljáról. 
A tűzről levéve elektromos habverővel egyenként bele kevertem a tojásokat. 
Szép fényesre kevertem.
Majd egy kanállal még jól átkevertem.
Fagylaltos kanállal halmokat raktam egy sütőpapírral bélelt tepsibe.
180 C°-os sütőbe került 20 percre, majd mérsékeltem  a hőt 160 C°-ra, így sült még 20 percig.
Szép aranybarnára sült, jól feljött.




Szép üreges lett a belseje.

Most egy házi krémes porból készült hozzá a krém. 
De ez az utolsó fél csomag , amit felhasználtam.
Holnap már én főzök krémet bele házilag.
Finomabb lesz.
Elkészült a házi krém.
1 cs tejszínes pudingporból, 5 dl vízzel, 4 ek cukorral pudingot főztem.
Még melegen bele kevertem 5 tojás keményre felvert fehérjét.
Jól átforgattam, szinte megfőztem.
1 ek expressz zselatin is került bele.
A recept megjelent a mindmegette oldalán is , ITT.



2024. február 7., szerda

Magok csíráztatása.


A téli napfényhiányos időszakban  egyszerűen pótolható az ásványi anyag és a vitamin.
Az ablakpárkányon cserépben, vagy üvegben nevelhetünk zöld fűszereket.
Hajtassunk hagymát!

Csíráztathatunk magvakat.
Lehet retek, hagyma, búza és más magvakat is ki csíráztatni.
Egy befőttes üvegbe rakjuk a magokat, lekötjük egy tüll, vagy nylon függöny darabbal.

Ez szolgál szűrőként és biztosítja a szellőzést is. 
 Egy fél nap vízben áztatjuk, minden nap legalább kétszer átmossuk, de már leöntjük a vizet. 
Világos, langyos helyen tartjuk.
Erre legmegfelelőbb az ablak párkány.
Ha napfény éri, az csak előny.
Nálam a lucerna mag csirázott ki jelenleg.
A reggeli pirítóshoz ízletes kísérő.
Lucerna csírám!
Búza csírám.
Ezenkívül pótolhatjuk a vitamint hagymák ,vörös és dughagyma hajtatásával is. 
Üvegben, vízben pár nap alatt kihajt és minden nap van friss hagymaszár az étkezéshez.
A hagyma fej ne érjen a vízbe.
https://bloggeranyo.blogspot.com/2014/01/magok-csiraztatasa.html
Így is szép bojtos gyökérzetet fejleszt.
(Ez netes kép)
Ez is egy jó megoldás, több hagyma egy pet palackban.
A búza fú levet magunk is elő állíthatjuk.
 Egy balkonládába vetem a búzát.
legalább kétszer le tudom "aratni".
Ásványvízzel leturmixolom, átszűröm. 
Le is fagyasztható, hogy télen is kéznél legyen.



2024. január 27., szombat

Zöld fűszerek, szárítása, porítása!

                                                            



A "mindig hagyma" még mindig zöld szárral!
Kora tavasztól, késő őszig, enyhe teleken át is zöld.
Aszalógépben szárítottam, majd porrá őrölve fűszerpor keverékbe is rakom.

metélő fokhagyma szár

Tárkony.
A vörös hagyma szára, metélő fokhagyma szár ,nagyon hasznos, jó élettani hatásuk van.
Megszárítva, külön és egy fűszerpor keverékbe keverve is használom. 
Szárad még : oregánó, kakukkfű, tárkony, metélő fokhagyma, majoranna ,izsóp,  lestyán, petrezselyem, levél.
Szárítás után, porrá őrölve,  össze keverve, egy remek zöld fűszerkeveréket kapok.
Az aszalógép, ilyenkor nagy segítség a szárításban.
                                        Lestyán(delikát növény)


A késes aprító, a kávé daráló, segít az őrlésben.

2024. január 22., hétfő

A borsokról!


 

A leggyakrabban használt fűszerünk a bors. Ha igazán jól szeretnénk  vele ízesíteni, akkor jó ha tudjuk, hogy más ízharmóniát ad a fekete-, a fehér-, a zöld- és vörösbors.

A bors hatóanyagait régóta használják mindenféle gyomorbántalom, megfázás, keringési és vérellátási probléma kezelésére.

"Ti is használtok fekete borsot?
"Ha igen, akkor jó hírünk van: nemcsak az ételek ízesítése miatt érdemes rendszeresen használni, hanem egészségre gyakorolt hatásai miatt is. A fekete bors mangánt és rezet tartalmaz. Többek között segíti a szervezetnek legyőzni a fertőzéseket, méregtelenít, serkenti a vérkeringést, és fokozza az anyagcserét."(paprikum)
https://www.vegeta.hu/hu/aktualitas/a-fekete-bors-jotekony-hatasai-a-szervezetunkrebet ITT olvashatsz róla
Több fajtája is létezik.
Leggyakrabban a fetete borsot használjuk.


A fehér bors használata is is nagyon egészséges.

Fontos szabály, hogy a könnyű ételekhez fehér, a nehezekhez pedig fekete borsot használjunk!
A fehér borsot akkor válasszunk, ha érezni akarjuk az erejét, de anélkül, hogy az az étel saját ízét elvenné. Ebben az esetben a fehér borsot röviddel a főzés befejezése előtt kell az ételbe tenni.
Rendszeresen használták már Kínában és Indiában, amikor Nagy Sándor az i.e. 4. században behozatta az ókori Görögországba.
 A zöld bors az éretlen, friss, meghámozatlan gyümölcsökből készítik, melyeket sós vagy savanyú oldatba helyeznek. A zöld bors csak nagyon kevéssé erős, inkább friss, fűszeres, „zöld” íze van. A teljesen érett bogyókból hasonló módon lehet vörös borsot készíteni.
A vörös vagy piros borsot véletlenül se keverjük össze a rózsaborssal: színét attól kapja, hogy a bogyó húsa rajta marad a magon, speciális eljárással együtt szárítják meg.
 Ez a bors nagyon ritka.


A rózsabors valójában nem valós bors, a perui borsfa lecsüngő ágainak a termése. Mivel ezek azonos alakúak és méretűek, mint igazi bors, így rózsabors néven forgalmazzák. Édeskés aromás íze emlékeztet a borókabogyóéra, de hiányzik belőle a csípős íz, amiről a bors esetében a piperin gondoskodik. Teljes aromája a magok széttörésekor bontakozik ki.


Én most beszereztem még két különleges borsot.



Tényleg csoki íze van!


És egy vegyes tarka bors csomagot, frissen őrlöm a főzéshez!
Ez a régi daráló segít az őrlésben!