2014. február 8., szombat

Lóbab főzelék,fasírttal.



Életemben először ettem lóbabot.
Ősszel kaptam a szomszédtól és bekerült a fagyóba. 
Most  akadt a kezembe.
Felengedés után kuktába került, annyi vízzel, hogy kicsit ellepje.
 Fűszerek: tárkony,,borsikafű, babérlevél,kakukkfű,  2 cikk fokhagyma, egy kis fej vöröshagyma, só, fehér bors .
Lezárva a kuktát 10 perc alatt kész.
Közben paprikás rántás készült,amit tejföllel kevertem simára.
 Ezzel sűrítettem be a főzeléket.
Most fasírt volt hozzá a feltét.
Rájöttem nem fontos kuktába főzni, hamar megpuhul. 
A maradékot már lábasban főzöm, talán nem lapulnak le úgy a szemek és a zöld színét is megtartja.

2014. február 5., szerda

Túró gombóc, gránátalmával.


Nagyon régen készítettem, már.
Most egy méregtelenítő  kúra közepén, ennyi bele fért a könnyű étel kategóriába.
1/4 kg túró
1 db tojás
3 ek gríz
1 cs vaníliás cukor.
 Én,vaníliát nem használok, allergiás vagyok rá.
 Villával, a túrót jól áttörve,összekeverem a hozzávalókat.
Legalább egy órát állnia kell. 
A fagylaltos kanállal kimérve, tenyerem közt golyókat formálva ,forró vízbe kifőztem.
 Közben,megpirítottam a  saját készítésű házi szemlemorzsát, kevés kókusz zsíron, búzacsírával, vegyesen.


A zsemlemorzsámba kukorica pehely is van darálva.
A végén cukor helyett, barna nyírfacukorral ízesítettem, ez is jól meg karamellizálódott a morzsába. 
Ezzel hintettem be a gombócokat, jól megforgatva a morzsába.

Nem egy intenzív ízű étel, ezért gránátalma maggal és zöld dió szeletekkel tettem izgalmassá.

Legközelebb, barackot is teszek a közepébe, hogy ízesebb legyen.

2014. február 2., vasárnap

Sós gofri.


Gyerek koromba, ha elfogyott a kenyér és Édesanyám másnap sütött csak, reggelire "püfögőt" kaptunk.
Ez egy liszt,  tej.,tojás, szódabikarbónával futtatott ,  forró olajba csurgatott lepény szerűség.

Nagyon finom.
Most én is így jártam, nem volt kenyerem.
Gyorsa összekevertem 2 db tojást ,liszttel, tejjel, szódabikarbónával, kevés sóval.
Raktam bele 1 ek burgonya pelyhet, 1 ek korpát, késhegynyi szódabikarbónát.
Habverővel jól összekevertem.
És akkor jött a gondolat, hogy nem olajban sütöm ki.
Bemelegítettem  a gofri sütőt és abban készült el.
Nagyon finom lett.
Legközelebb fűszerezni fogom, kis grill, vagy gírosz fűszersóval, biztosan pikáns lesz.
Előző nap sütöttem tököt, almát.
Ezeket össze kevertem mézzel, ezt  raktam a gofrira.
Nagyon érdekes ízek jöttek ki!
De kacsa zsírral megkenve, kaporral megszórva is finom.
Akár szendvics is készülhet belőle.
Pesztóval, sós csatnyival is finom.

Kacsa pörkölt.

Beszereztem olcsón 2 csomag kacsa nyakat. 
Leves már főtt belőle, most vadkacsa hússal vegyesen pörkölt készült belőle.
Vadkacsa szárny, comb, és egy pár pulyka töke is hozzá kérezkedett.

Egy nagy fej hagyma, kacsa zsíron megfonnyasztva, kevés vízzel felöntve.
Ebbe kerül a piros por paprika, kevés színes bors, tárkony, majoránna.
Egy kis házi lecsó.
Felfőzöm és megforgatom benne a húsokat, hogy jól megpörösödjenek.
Még adok hozzá szűrt vizet, keveset.
Puhára főzöm, visszasül zsírjára.
Most szép sárga házi tojásból készült hozzá nokedli.
Csak annyi  lisztből,amit a 6 db tojás felvesz, víz nem kerül hozzá.
Egy öntött vas lábasban készült, nagyon ízesen fő benne minden.
Nagy adag lett, lefagyasztottam belőle, olyan napokra, amikor nincs időm főzni.
Másnap  saját készítésű,nagy pörkölt csigát főztem hozzá köretnek.

A vastagabb húsokból kiszedtem és egy tojással a késes darabolóba került.
Tésztát gyúrtam és görcsök tölteléke lett ez a massza.
Finom, laktató levesbetét.

Kacsanyak leves.

Kaptam friss , jó minőségű kacsa nyakat,és olcsón. 
Most,leves készült belőle.

 A leves.
Hideg vízbe raktam oda, kuktába a húst. 
Mikor felfőtt lehaboztam, sóztam ,és lezártam a kuktát.
Szép csendesen főtt.
Kb 10 perc múlva kinyitottam a csap alatt, lehűtve.
Felzöldségeltem: egy egész burgonya,sárgarépa, petrezselyem , karalábé  bors , friss zeller levél került bele.
Lezárva kb 5 percig főtt, megint kinyitottam.
Házi , saját készítésű, közepesen széles, metéltet főztem bele.

Zellerem, egész télen van egy cserépben.

2014. január 29., szerda

Blogjáték.


Valamikor 2-3 éve a Blogdíjak adományozása volt a divat blogger körökben. 
Aztán egy idő után valahogy "terhessé" vált a különböző blogokon kutakodni, tanulmányozni, hogy szerintünk ki mivel érdemelte ki, hogy díjat kapjon tőlünk.
 Különben is, mostanában a facebookon "zajlik az élet", ahol jóformán mindenki fenn van, ismerősnek jelölve, vagy a különféle csoportokba tömörülve ott vagyunk mind egy helyen.
A blog élet pedig szinte "elsatnyult".
Ilyesmi meggondolásból indította Szera ezt a játékot, melynek szabályai hasonlóak a díjátadós játékéhoz.
Játék menete:
1. Linkeld be azt a személyt a blogodba, aki megjelölt.
2. Ossz meg magadról hét dolgot, akár különleges, akár hétköznapi.
3. Jelölj ki 7 embert, nevezd meg és linkeld be őket a blogodba.
4. Értesítsd a kijelölt személyeket egy hozzászólásban a blogjukon.
 Engem marisz jelölt a játékra.
Magamról.
1.    Nyugdíjas vagyok, aki mindent szeret kipróbálni.
2.    Kicsit bezárkóztam, nem járok közösségbe. A net sok ismerőssel összeköt. 
Írom a blogom, és várom  az ötvenezredik látogatót.
3.     Van egy csoportom a Facebookon.
               https://www.facebook.com/groups/praktikus/
4.Egy kertes blogot is írok „ Olgis kertje és virágai”.
5.Ez az oldal is az enyém: Olgis receptjei https://www.facebook.com/pages/Olgis-receptjei/616631755049854
6.Több lapban és oldalon publikálom a receptjeimet, ingyen és bérmentve.
Benevezek receptversenyekbe, kisebb, nagyobb sikerrel.
7. Kézimunkázom, fotózom, családfánkat készítem, sütök, főzök, és imádom a családom.

 Akiknek tovább adom
Egy kreatív blogot olvashatsz nála.
Csodálatosan díszíti a tortáit, remek háziasszony.
 Csak minőségi alapanyagokat használ.
 Ő maga gyúrja a rétest.
Bakonyi karfiolját ki kell próbálnod.
Vigyáz a környezetére, egészségesen főz.
    Ő ezt vallja:” Mond, meg mit eszel, megmondom ki vagy.
Remélem folytatjátok ezt a játékot!



2014. január 27., hétfő

Sült hal, héjában sült burgonyával.


A gyors ebéd, vagy vacsora megoldható vele.
A halat sózom ,citrom borsozom.
A kukorica lisztet paprikával ízesítem, ebben megforgatom.
 Kevés kókuszzsírban  mindkét oldalát  fedő alatt 2-2 perc alatt kisütöm.
Most tengeri halfilé sült.
Közben sül a mikróban a megmosott egész burgonya.
800W 5 perc elég neki. 
 Villát beleszúrva lehámozom,negyedelem és megforgatom a hal után visszamaradt kevés zsiradékban.
Szép pirosra sütöm, megszórom sült burgonya fűszersóval.
 Kész is az egy tál étel. 
Általam készített vegyes savanyúsággal fogyasztottam.
Tipp: a burgonyát pár percre konyhakendővel letakarom, így könnyebben lejön a héja.
A zsiradékban sütött hal és burgonya ropogósabb, mint olajban sütve.
A pálma és a kókuszzsír nagyon egészséges.
Én ezeket használom.

2014. január 26., vasárnap

Heti, korpás kenyerem.


Nálam e-szerint a recept szerint készül a KENYÉR
Most egy kicsit változtattam.
Raktam bele 2 ek korpát
 1 ek  búzacsírát is. Ezért még egy kis folyadékot adtam hozzá.
Most fele víz, fele tej-et használtam.
Nagyon puha, ízletes lett a kenyerem.




2014. január 18., szombat

Sütőtökös muffin II.


Amikor tököt sütök, a püréből mindig fagyasztok le.
Most ebből készült a muffin.
Nagyon finom, és egészséges.
A hozzávalók ITT  találhatók egy régebbi bejegyzésben.
Most az új csillag alakú, szilikon formáimat is kipróbáltam.
Nagyon szépen sültek benne.
A tálalás is dekoratívabb bennük.
A muffinhoz készült: sütőtök pürét és sült alma kivájt belsejét egy kevés mézzel, narancs lével összekevertem.
Pikáns , ízletes püré lett belőle.
A sütőtökről ITT olvashatsz bővebben.

2014. január 15., szerda

Pavlova, szeder zselével.


A tojásfehérjéket lefagyasztva tárolom.
Most Pavlova készült belőle.
6 tojás fehérjét használtam fel. 
Ebből 3 lapot sütöttem.

6 db tojás fehérje
9 ek kristály cukor
csipet só
1 ek citrom lé
A végén 1 ek kukorica keményítő.
Előbb jó keményre készítem a habot, a só, citromlé benne van.
Ezután kanalanként megy bele a cukor.
Most nem gőz fölött készült a hab, csak simán a robotgép keverte. 
120 C°-on szinte csak szárad 45 percig.
Belül lágyabb, kívül ropogós.
Meglocsoltam levendula sziruppal.

Szeder zselé és tejszínhab került rá.
Receptet ITT  és ITT találsz még a blogomban.
Saját készítésű, saját termésből, a szeder zselém.


2014. január 13., hétfő

A panír rejtelmei.


Mindenki másképp csinálja.
De nem mindegy, hogyan és miből.
Kenyérmorzsa kukorica pehellyel és búza csirával.

Nálam a házi kenyér megszáradt darabjai kerülnek a késes darabolóba.
kissé darabosra darálom, nem olyan lizst szerűre, mint a bolti árú.
De nem egyedül. 
Kukorica pelyhet is adok hozzá.
A  Tescóban jutok hozzá a legolcsóbban és jó minőségben.
Nagyon szép pirosra sül a hús ebben a panírban.
Tegnap még szárított búzacsíra is került bele.
Nagyon ízletes lett tőle, és nem utolsó, hogy egészséges is.
Én dió helyett is használtam már, száraz serpenyőben megpirítva a felhasználás előtt.
Kezdem azzal, nem mindegy, hogyan forgatod meg a lisztben a húst.
A liszt: rakok bele egy evőkanál kukorica lisztet.
 Nem rontja el, ízesebb lesz a panír.
Jól rá kell hogy tapadjon a liszt a húsra, nem maradhatnak ki részek.
Egy kis erővel, nyomkodással,többszöri beforgatással, rá is segítek.
A tojás: jól felverem , szinte habosra.
Sót soha nem teszek bele.
Olyan furcsa állaga lesz a sótól, nem lesz habos.
Teszek viszont bele egy kis olajat, és egy kicsi tejet.
A tejtől aranybarnára sül a panír.
Az olaj abban segít, hogy jobban ráragadjon a panír, és nem szív annyi zsiradékot magába a sütéskor.
Mindhárom elemnek az a szerepe, hogy jól lezárja a húst.
Nem maradhat ki semmi rész, takarniuk kell, szinte burkot képezve a hús körül.
Zsiradék:legtöbben olajban sütnek.
Mostanában én a pálmaolajat, vagy a kókuszzsírt használom.

Igaz drágább , de egészségesebb.
Nincs sütéskor szinte semmi szaguk. 
Ha nem sokat sütök benne, leszűrve még egyszer felhasználhatóak.


Még egy fontos dolog, amíg a lisztet jó rányomkodhatjuk, többször átforgatjuk a húst benne, a panírt csak lazán forgatom, mindenütt tapadjon, de nem nyomkodom rá. 
Enyhe rázással a fölösleg lehullik róla. 
Nem fog leválni a szíradékban.
 Sütéskor így lesz szép aranybarna a paníros húsunk.

A megmaradt 3 hozzávalóból nálam ropi készül.
Tejjel,késhegynyi szódabikarbónával sóval és szezámmaggal összekeverem, lágy masszává. 
A villával lenyomkodom, és galuskákat szaggatok a forró olajba, ha már a húsok kisültek. 

Unokahúgomék ezt 
"pupuj"-nak nevezik. 
Kíváncsi lennék rá, más hogyan nevezi, van e még más elnevezése is.?
Nagyon szeretem ezekett a 3 elemes panírozó tálkákat.
 Most ők vannak üzemben.

Létezik egymásba kapcsolható formája is, régebben olyat használtam. 
Nálam most csirkemell, kicsontozott csirke comb és szárny lett panírozva.
A combot és szárnyat ízesebbnek tartom a mellnél. 
A ma háziasszonya szinte elfelejtette ezeket, csak a mellett dolgozzák fel. 


 Igaz  gyorsabban megpuhul, de a comb és a szárny izével nem vetekszik. 
Nem is véletlen, hiszen ezekkel mozog a legtöbbet a jószág, ezért finomabbak.
A japánok különleges morzsát használnak panko  a neve. 
A névre kattintva olvashatsz róla, ha érdekel.
Így néz ki.
 



2014. január 9., csütörtök

Puliszka.




Ma  puliszka készült.
Leírását ITT olvashatod egy régebbi bejegyzésben.
Most tepertő, sült kolbász volt a feltét.
Mellé még párolt lila káposzta, és lila hagyma lekvár került.
A puliszkát, fagylaltos kanállal golyókká formáztam, medvehagymával szórtam meg.
Tegnap káposztás batyukat és szilvalekváros buktát sütöttem
A kelt tészta receptjét ITT találod.



2014. január 7., kedd

Nyúl, vadasan.


Nagy kedvencem a vad nyúl húsa.
Egy szép vadnyúl gerincet és egy combot kaptam.
Vadas készült belőle.
Nem a hagyományos páclével készítettem, mert nem szeretem a sárgarépa és a petrezselyem ízét a húsok mellett.
A hús darabokat zsiradékban (a szilveszteri malac zsírja)elősütöttem,pörösítettem.
Kiszedtem a zsiradékból és hagymát pároltam rajta.
Kevés vízzel felöntve, piros paprika,került hozzá. 
Ebben jól átforgattam a hús szeleteket, majd felöntöttem annyi vízzel hogy kissé ellepje.
Zöld fűszereket, fokhagymát,zöld paprikát,babérlevelet  raktam mellé.
Zöld fűszerek:
izsóp
rozmaring
tárkony
majoránna
oreganó
kakukkfű
Most az izsóp dominált benne.
Sóztam, borsoztam-piros rózsaborssal, kevés grill fűszersóval szórtam meg.
Mikor  majdnem zsírjára sült 1 dl vörös bort öntöttem rá és még ezzel is forraltam.
Kiszedtem a húsokat,a levet átpasszíroztam.
Hozzáadtam a szilveszteri malacsült vízben kiforralt, átszűrt pörzs anyagát a tepsiből, amibe sült.
Megszórtam 3 ek liszttel és hagytam, hogy elázzon a liszt.
Ez a szórásos sűrítés.
2dl tejföl, 1 dl tejszín lett a sűrítés vége, jól összeforralva. 
Fűszeres zsemlegombóc készült hozzá.

A  saját sütésű kenyérből darabolt kenyér kockák már szárazak voltak. Serpenyőben, olaj nélkül megpirítottam. 
Lisztbe szódabikarbóna, 
grill fűszersó,
morzsolt tárkony 
2 db tojás , 
1 ek zsír (a malac sült zsírjából)  
és annyi tej, hogy lágy tésztává dolgozzam.
A kihűlt kenyér kockákat bele forgattam.
Két kanál segítségével gombócokat formáztam a forró sós, olajos vízbe.
Mikor feljön a víz tetejére, pár percig még főzöm. 
Kell, hogy a benne lévő kenyér is megpuhuljon.
Nálam a gombóc, még melegen, a vadas mártásba kerül.
Így jól átveszi az ízét.
Csodálatos ízvilág áll össze ebben az ételben.