2016. szeptember 10., szombat

Cukkini spagetti!


Nagylány unokámtól kaptam a receptet, kipróbáltam.
Ízletes, és nem hizlal.

A recept innen.
Nálam sült tarjával  készült.
Friss kaporral a tetején.
Az unokámé sokkal mutatósabb.
Ő natúr csirkemellet készített hozzá.


2016. szeptember 6., kedd

Paradicsomaim!



A barátnőm termelte a tőlem kapott magból, ezt a gyönyörű lila szív paradicsomot.
A fotó nem adja vissza az igazi színét, lilásabb.
Olyan kevés magja, van, alig lehet belőle magot szedni!

Hasonló, mint a paprika alakú, parázs, nem leves.
Lecsó is készült belőle, ebből a lugas paprikából.

Ebből főztem be az idén,jó sűrű lett.
A paprika alakúval vetekszik!

2016. augusztus 28., vasárnap

Bazsalikomos keksz készült, a 30. blogkóstolóra!




Újból jelentkeztem a blogkóstolóra. 
Ez már a 30. Anna a szervezője a Parókia Konyhájából, blog írója.
Egy pár blogkóstolót kihagytam,  számomra nehéz blogokat kaptam az utóbbi időben.(paleós, diabetikus, nem hagyományos)
Olyan alapanyagokkal dolgoznak, ami nálam nem található. 
Ezért kimaradtam az utóbbi nevezésekből.
Gáborné Szakál-azaz Tortafüggyő Marisz blogját kaptam a sorsoláson.

Marisz , mint a blog neve jelzi, főleg tortákat készít.
De nagyon sokoldalú, jó praktikákat olvashatunk az igencsak látogatott blogján.
Családjának, de barátoknak, ismerősöknek is süt, meglepi sütiket.
Örülök, hogy az ő blogját kaptam, gyakran járok a blogjában.
Sokszor készítek kekszet és Marisznál találtam egy érdekeset.
El nem tudtam képzelni, milyen lehet a keksz bazsalikommal.
Hát, nagyon finom.
Bazsalikom terem a kertemben és volt minden  más hozzávaló is.
Az ő receptje az alap, kicsit változtattam, csak.
Sima liszt helyett fehér és barna rizslisztet használtam, és egy kevés darált dió is került az alapanyagokhoz.
A nagylány unokámnak is jutott belőle és ő nem eszik lisztet, csak rizs, vagy kókusz lisztet.
Ezért lett barnább az én kekszem.

Így a bazsalikom nem nagyon látszik, de érződik rajta.
Pikáns izt ad neki, különleges.
Keksznyomóval még kicsit szinesebbé tettem.

Izlett a családnak.
Sokáig eláll.
A recept:
Hozzávalók:
20 dkg finomliszt-(nálam a rizslisztek fele-fele arányban)

5 dkg zabpehely
1 teáskanál sütőpor
1 csipet só
10 dkg nádcukor + egy kevés a tetejére
1 citrom leve
1 citrom reszelt héja
25-30 bazsalikom levél
12 dkg vaj
A lisztbe belekevertem a sütőport, sót, cukrot, zabpelyhet, reszelt citromhéjat, apróra metélt bazsalikomlevelet. A hideg vajat sajtreszelőn belereszeltem és elmorzsoltam a liszttel. A citrom levét kikevertem egy törpetyúk tojásával és ezzel gyúrtam meg a tésztát. Lisztezett deszkán fél centi vastagra kinyújtottam és kb. 4 centis pogácsaszaggatóval kiszaggattam. Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem a kekszeket (28 darab lett).  Szilikon ecsettel citromlevet kentem mindegyik tetejére és megszórtam barna nádcukorral. kétszáz fokra előmelegített sütőben 15 percig kellett volna sütni, de az én sütőm másként működik. Én 220 fokra melegítettem elő és 25 percig sütöttem alsó-felső lángon(jobb ízűek lesznek, ha kicsit megpirulnak). Hekvanc szerint az ízek hidegen érvényesülnek igazán. 
Biztosan így igaz, de nekünk langyosan is igen ízlett, felét mindjárt megettük.

Nagyon kellemes,  különleges íze lett a bazsalikomtól, mivel a nádcukor elég öregszemű és nem olvadt el a tésztában, ropogós lett a kekszek állaga. Előnye még, hogy nagyon gyorsan, könnyen elkészíthető.





2016. augusztus 21., vasárnap

Bundás csirkemell, és gomba!


A vékonyra szeletelt, csirkemell csíkokat, és a gombát egészben, most egy nagyon finom bundában sütöttem.
Bunda: 
  tej
 liszt
 reszelt csedár sajt
 tojás+ egy fehérje
sütőpor.
Átdarált kukoríca pehely.
Kókuszolajban sült.
Héjában sült, kissé áttürt burgonya volt a köret, kevés kókusz olajjal meglocsolva.
Friss uborka saláta készült hozzá.

Burgonyafánk, maradékból!


Előző napról megmaradt burgonya püré, feljavítva:
reszelt csedár sajt
1 kk sütőpor
 2 ek tejföl
 annyi liszt, amennyit felvesz.
1 db tojás
Késes aprítóban állítottam össze, nagyon jól kikeveri, de még kanállal jót átforgattam, had levegősödjön.
Forró kókusz olajban sütöttem. 
Két kanál segítségével szaggattam az olajba.
Köretnek, de fahéjas cukorral megszórva, édességnek is kíváló.
Most egy kis pikáns, kökénylekvárral ettem.

2016. augusztus 6., szombat

Tésztát gyúrtam!


Kifogytunk a tésztából, pótlás történt.
Most spenót pürével  zöldre, szeder lével pirosra színeztem.
kell egy kis változatosság.
Nagylány unokám szereti a pesztós tésztákat, neki kedveskedtem.
A zöld tésztából egy adag  húsos pelmenyi is készült, kaporral .








Magyarok kenyere 2016!


Az idén is elkészül az ország Szent István napi kenyere!
"Idén a felvidéki Gútáról érkezik Baranyába a kovász a magyarok kenyeréhez, a sót ismét Parajdról küldik, elkészítéséhez a Tisza forrásvidékéről származó vizet használnak, a megőrölt liszt pedig a külhoni rászorulókon kívül minden magyarországi megyébe eljut."
2011-ben indult a program.
ITT olvashatod!
 Idén is gyűlnek a búzaszemek!
Nemzeti összefogással búzát gyűjtenek, jótékonysági célra!
ITT olvashatsz róla!
Augusztus 7-én lesz az Összeöntés ünnepe!
Én is sütök minden évben augusztus 20.-ra is.

Már nagyon sok kenyeret sütöttem, hetente egyet sütök

Élesztő nélkül ,  saját készítésű kovásszal is készítettem már.

Cukcsánka, sült , lugas paprikával.


 Egy nagy burgonya, ugyanannyi cukkini, szálasra reszelve.
egy tojás
 4 ek liszt
 1 cikk fokhagyma
Só , bors.
Olaj a sütéshez.
 Sült lugas paprika volt hozzá.
Ez egy futós paprika!


Sütve, grillezve savanyítva,, nagyon ízletes.

 Ez a paprika,dekorációnak is szép, egy kis piros, mangold szárral. 
Ha megvágjuk vissza kunkorodik!


Magyarország tortája 2016.


 Ő a nyertes!
ITT olvashatsz róla!
Meg ITT!
Zöld és tökmagos!

Ezek a torták indultak a versenyben!
Van cukormentes is!
ITT olvashatsz róla!
http://egycseppfigyelem.hu/programjaink/magyarorszag_cukormentes_tortaja_verseny
Áfonya hercegnő elnevezéssel!

10 jelölt!
 ITT megnézheted!


2016. augusztus 1., hétfő

Diós sütemény!


Nálam most fél adagból készült, annyit változtattam, hogy egy lapban sütöttem és 3 felé vágtam.
A cukrok mennyiségét is csökkentettem.
Nagyon finom, a tészta roppan az ember foga alatt, de másnapra meg is puhul.
Akkor is süthető, ha van lefagyasztva sok tojásfehérje, de akkor pudingból főzött, diós krémmel készíthetjük.
A mazsolás , és kókuszos , csokoládés krém helyett csak diós krémmel készítem legközelebb.
Jobban passzol a diós lapokhoz.


Az interneten találtam, valahol ezt a receptet és ezt dolgoztam át.
"Hozzávalók:

12 tojásfehérje
12 evőkanál darált dió
12 evőkanál cukor
6 evőkanál liszt
1 teáskanál sütőpor
 
a krémhez:
12 tojássárgája
14 evőkanál cukor

2 tasak vaníliás cukor

8 evőkanál tej
30 dkg vaj
5 dkg kókuszreszelék
5 dkg mazsola
5 dkg csokoládéreszelék

a tetejére:

5 dkg fehér csokoládé

5 dkg étcsokoládé


Elkészítése:

A tojások fehérjéből kemény habot verünk, majd a cukrot is hozzáadjuk. A diót, a lisztet és a sütőport összekeverjük, a habba dolgozzuk, majd három részre osztjuk.

Egy 25 x 38 cm-es tepsit sütőpapírral kibélelünk, eloszlatjuk rajta az egyik adag habot és 180 fokos sütőben nagyjából 15 perc alatt megsütjük. Mind a három lapot így készítjük el.

Közben elkészítjük a krémet. A tojások sárgáját kikavarjuk a cukorral és a vaníliával, majd hozzáadjuk a tejet és gőz fölött addig főzzük, amíg besűrűsödik, majd hagyjuk hűlni.

A vajat habosra kavarjuk, majd a kihűtött krémből folyamatosan hozzákeverünk egy kanállal. Az alaposan kikevert krémet három részre osztjuk. Az egyikbe belekeverjük a kókuszreszeléket, a másikba a mazsolát, a harmadikba pedig a csokoládéreszeléket.

Összeállítjuk a süteményt: az első lapot a kókuszos krémmel kenjük meg, befedjük egy lappal, erre kerül a mazsolás krém, majd egy lap és a csokoládéreszelékes krémmel fedjük be."

2016. július 23., szombat

Kenyérsütés!


A megszokott  kenyér recept, most kevés szója és árpaliszttel,buzakorpával és savóval készült.
A hagyományos , bevált kenyér receptem használtam.
De, került bele, 1 ek burgonya pehely, 1 ek búza korpa, és 1 ek szárított búza csíra is.
A víz fele tej.
A kovászt előző este elkészítettem.
 2 dkg élesztő 12,5 dkg liszt 125 ml víz és kevés olaj.
Jól kikevertem!
Éjszaka a pulton pihent.
Ma ment hozzá fél kg BL 55-ös liszt.
300 ml  folyadék,- most savó
3 kk só
 pici aszkorbin 
1 kk sikér
1 ek olaj.
1 kk cukor
Mindent bele raktam a gépbe és ő dolgozott.
Kenyérsütőben indult,  a dagasztás, kelesztés, de sütőben sült.
Régi öntött vas lábasba került.

Félidőig a fedő is rajta volt, egy kis víz is került a lábas és a sütőpapír közé, hogy gőzben kezdjen sülni.
Átdagasztáskor elcsippentettem 3 vastag pizzára valót.
Én vastag tésztával szeretem!



Az aznap készült friss pizza alap, zöld fűszerekkel, feketeerdei sonka, és mizó,  laktózmentes sajt került rá.
A finom kolbászos, tejfölös, zelleres  kriplilevesemhez, másodikként éppen, jól passzolt a pizza.

2016. július 19., kedd

Mozgalmas napok, a blogomon!


Ilyen a napi és az általános statisztika, a megtekintésekről.
Örülök, hogy ennyien olvassák!
És 60 fő rendszeres olvasóm van!

Oldalmegjelenítések száma ma
135
Oldalmegjelenítések száma tegnap
118
Oldalmegjelenítések száma az elmúlt hónapban
5 057
Oldalmegjelenítési előzmények (összes)
230 709

Rendszeres olvasók
60

https://www.blogger.com/blogger.g?blogID=7401396686830179946#overviewstats/src=dashboard

2016. július 8., péntek

Kockás,tarka torta!


Egy videón találtam.
Ott 4 lap került egymásra, úgy mutatósabb.
Nálam csak 2 lap.Majd legközelebb 4 készül, és finomabb,piskóta tésztából. 
Ez most egy gyors, kavart tészta lett. 
A felébe 2&1 ben, karamellás ízű instant kávépor került egy tasakkal.
Fázisfotók készültek, hogy szúrjuk ki és cseréljük fel a sárga és a barna lapok gyűrűit.
Nálam most puncs krém került bele.