A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pelmenyi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pelmenyi. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. szeptember 10., csütörtök

Pelmenyi, sütve.



Ma főzős napom volt.
Élesztős tésztát gyúrtam, tojással, olajjal.
Tepertős pogácsa  készült a feléből,szezám magosan.



Másik feléből pelmenyit készítettem.

Most hagymás, zöld fűszeres, piros paprikás vajban forgattam át, egy kevés főzővízzel és csedár sajt került a tetejére.
A töltelék is más, párolt káposzta is került a hagymás, fűszeres darált húshoz.
Legutóbb kapor volt a pelmenyi  tésztájában és rá is az került.
Kipróbáltam sütve is, a lángos után, az olajban szép pirosra sültek.

Nagyon jó így is.
Kenyér is  sült ma.
Újból a kenyérsütő géppel készült.
Előkovászolással.
Kevés korpával, búzacsírával, zabliszttel.

Elvettem belőle két lángosra valót.
Amíg készül a pelmenyi el is fogy.
A jó ropogós végét, még langyosan, szőlővel ettem. 
" Jó a szőlő, lágy kenyérrel"


2015. augusztus 8., szombat

Pelmenyi, kapros tésztában.


Mostanában gyakran készítek PELMENYIT.
Főleg, ha kapok házi ,kapirgálós tojást.
Bár, most nem lett szép sárga a tésztám.
Ebben a melegben, a jó hűvös,klimás konyhában ,hamar elkészült.
A kinti hőmérséklet az ajtó mellett a teraszon, árnyékban, majdnem 40 fok!!!

TÉSZTA
A lisztben elkeverem a szárított kaprot és egy kis tárkonyt is.
Tojással, egy ek zsírral, pici sóval, össze dolgozom.
Lágyabb tészta készüljön, könnyebb a formázás.
A kapros illat már nyújtáskor érezhető.
A töltelék: darált hús, fokhagyma, vöröshagyma, ,bors , só. most egy kevés római köményt,és felcsíkozott medve hagymát  is raktam bele.
A kimaradt tésztát újra nyújtva, kipróbáltam nagyobb köröket szaggatva, de nekem a kicsi, formázott jobban ízlik.
Öntet:  szárított kapor, kevés grill fűszer, 1 cikk fokhagyma, Friss oreganó,  metélő hagyma szár,tárkony és bazsalikom levél,1 ek olajon és 1 ek vajon átfuttatva.
A tésztát rá szedem és még pár kanál főző vizet is teszek rá.
Fedő alatt átgőzölöm, átforgatva időnként.
A végén tejfölt öntök rá.
Tálaláskor  reszelt sajt kerül a tetejére.
Fenséges, különleges ízvilág.
Érdemes kipróbálni.

Ui:Sokan érdeklődnek,honnan rendeltem a pelmenyi készítőtt.
Itt a link:       http://akciosan.com/Ravioli-keszito

2015. július 14., kedd

Cukkinis,oregánós pelmenyi készült.


Kétfajta nagyságú  pelmenyi készítőm is van.
Most a nagyobbikat használtam. Bár ez sem túl nagy.
Egy tojásból, 1 ek olajjal, liszttel,szárított oregánóval tésztát gyúrtam.
Kétfelé osztottam.

 Az elsőt kinyújtva, kerül a pelmenyi készítőre. 

Rárakom a tölteléket.

Itt látszik, sokat raktam a töltelékből.
 Ki is nyomta oldalra a nyújtófa. 
A lelógó részeket a kinyomott töltelékkel újra össze gyúrtam és átnyomtam a készítőn.
Ez is finom lett.
Ráhelyeztem a második tésztát, és a tésztanyújtóval erőteljesen végig megyek rajta többször is, amíg el nem vágja a készítő kiálló része a tésztát.

Ezután megfordítva a készítőt, kissé a pulthoz ütögetve a szélét, kihullanak a kis pelmenyik.


               Sós, olajos vízbe főzöm ki. 
Oliva olaj, vaj, oregánó keverékbe átforgatom.
Töltelék:
Egy fej hagymát megfonnyasztok, kókusz zsírban. 
A reszelt cukkinit megpárolom rajta.
Oregánó, kevés kapor, piros paprika só, bors ízesítette.
Vágtam még bele egy pár szál metélő fokhagyma szárat, és kevés, zöld majoránnát is.
Mikor kihűlt, ezt kevertem a darált sertés húsba.
Most nyers tojással nem kötöttem meg, a cukkinitől jól összeáll.
Csodálatos ízvilág.
Fogyasztáskor kerülhet  bármilyen pesztó, tejföl, vagy sajt a tetejére, ezekkel csak átmelegítem.
Van, aki külön szószt készít hozzá.
Régebben készítettem már, csak húsosat és kapros túrósat is!


   
Itt egy videó róla!
Sütve is finom!
Ezzel a kis szerkezettel gyorsan lehet  szabályosköröket kivágni.

Itt egy videó róla!
https://www.facebook.com/Olgiska/videos/1348523162641451
Ezek a kisebb készítők!

Ha nagyobbakat szeretnénk ezzel is el lehet készíteni!



2014. december 27., szombat

Kapros, túrós. pelmenyi.


Van egy  kisebb pelmenyi készítőm.

Vágyom egy igazira , egy nagyra!
Ilyenre.
Bár kis adaghoz ez is megfelel.
Tésztát gyúrtam és egy körözött szerű, kaporral ízesített túróval töltöttem meg a kis párnácskákat.




Derelyénél előre kiszaggatom a köröket, a tésztából.


Frissen olvasztott kapros  fűszervaj, tejföl, és kapor levél is került a tetejére.
A kimaradt, lelógó részeket laskára vágtam és azt is kifőztem.
Legközelebb nem használom ezt a túrót, mert elfolyósodik főzéskor.
Mindenesetre, az ízek maguktól beszéltek.

Sikerült 2 méretben is beszereznem.
Sőt egy kerekre daraboló eszközt is.