2008. január 24., csütörtök

Zselés szelet.


 
                                                    ZSELÉS SZELET

10 tojás fehérjéből kemény habot verünk, 30 dkg porcukrot kanalanként adva hozzá. 10 dkg tördelt étcsokit, 10 dkg darabos diót, 10 dkg zselés cukrot fel vágva darabokra, ezeket 10 dkg liszttel el keverve, óvatosan hozzá keverjük, inkább szárítjuk, mint sütjük.
Sütünk 2 db 4 tojásos piskótát.(nagy gáz tepsibe)
A két piskóta, közé kerül a zselés lap, a következő krémmel.
KRÉM: fél liter tejből 6 evőkanál liszttel, a 10 tojás sárgájával főzött krémet, készítünk. Ha ki hűlt, össze keverjük a 20 dkg cukor, 20 dkg vaj sima keverékével, 1 db át szűrt citrom levével.
Piskóta, krém, zselés lap, krém, piskóta, tetejére porcukor, de kerülhet rá rózsaszín máz is, így mutatósabb.

Citromos máz: 
3 ek átszűrt citrom lé 
20 dkg porcukor 
3 ek olaj
 Rózsaszín máz:
3 ek megy lé
30 dkg porcukor 
3 ek olaj 
Jó simára ki keverjük.
Márványozás: a fel kent rózsaszín mázra vékony csíkban, kb 3 ujjnyi távolságra fel csurgatjuk a fehér mázat. Egy kés hegyével „S „alakban el húzzuk a csíkokat,márványozzuk.
A fehér mázból, márványozáshoz elég a harmad részt ki keverni.

2008. január 21., hétfő

bloggeranyo receptjei

bloggeranyo receptjei

Havas háztető


Ünnepi alkalomra, torta helyett is megfelel.
Ez alkalommal a fiam sikeres államvizsgáját, házassági évfordulónkat(42.), ünnepeltük vele.

HAVAS HÁZTETŐ

8 tojásból piskótát sütünk,  nagyobb tepsibe.
Erre kerül a krém, a krémre a darált keksz massza.
Krém: 1 cs tejszínes pudingporból 2 dl tejből főzött krém alapot, készítünk.(még melegen diónyi margarint elkeverünk benne,( ettől nem bőrösödik be a teteje)
1db ráma margarint habosra keverünk4-5 EK porcukorral.
A kihűlt pudinggal 1 EK rummal (aroma is jó) jól elkeverjük. 
Hozzá keverünk 2 cs gesztenye masszát.
Keksz massza: fél kg darált háztartási kekszhez adunk
 1 EK rumot,
 4 EK baracklekvárt,
 10 dkg darált diót, 
3-4 EK kókuszreszeléket. 
Jól átkeverjük. 
Ehhez jön még: 3 EK kakaó 1.5 dl tejjel, 10 dkg porcukorral, simára keverve, felfőzzük, még melegen elkeverünk benne egy rámát. 
Ha kihűlt a kekszhez keverjük. fokozatosan, nem egyszerre, nehogy lágy legyen.
Ha lágy lenne, mehet bele  még kókusz reszelék, vagy keksz .
A piskótára kenjük a krémet, rá kerül a keksz massza, szépen rásimítjuk, és megszórjuk kókuszreszelékkel (ez a hó).