2010. június 26., szombat

Csirke mell tekercs.

Jó vékonyra kiklopfolom a  csirke mellet, folpak alatt.
Sóval, durvára őrölt színes borssal megszórom.
Sajt, rá spenót levél, sonka, megint sajt kerül. 
A végére egy sorban őszi barack cikkek, aszalt szilva,és feltekerem a folpakkal, amibe klopfoltam.
Kicsit pihen, érnek az ízek. 
Vajjal dúsított olajban átforgatom és megy a grillbe.(ha több is készül a sütőbe)
Tejszínnel kenegetem és 10perc alatt pirosra sül.
Most fűszeres toast lapka sajt került bele, ami nagyon  pikáns ízt ad neki.
 Szeleteléskor a spenót zöld színe nagyon mutatós és jóízű is.
Készült már spárgával is, barack helyett.
Hidegen is finom. Vendégvárónak előre elkészíthető. 
Az unokámnak is ízlett.
         Ez a felvétel régebben elkészített változat.

Szorgoskodtunk!

Lassan a télre is gondolni kell.
Levágtuk a fűszernövényeket, az oreganót,tárkonyt, lestyánt, mentát,orvosi zsályát. Szárítom őket.
Ma hársfavirágot szedtünk.
Unokám kihúzgálta a borsót, leszedte a csöveket , már csak a bontása maradt nekem mára.
Nem sok lett. Igaz nem is volt csak egy méternyi. Egy adag főzeléknek, másik fagyóba levesnek.
Ma borsó főzelék készült fasírttal. A főzeléket én, a fasírtot Vivien készítette.
Levesünk volt tegnapról .Gríz galuskát óhajtott a drágaságom.
Készült már egész tyúkból  hús leves, aztán csirke pörkölt nokedlivel, túrós sztrapacska, gombapörkölttel.Rakott babapiskóta.
Palacsintát is sütöttünk, illetve Ő egyedül.
Hirtelen eszembe se jut miket készítettünk
Tegnap délelőtt orvosnál voltam a gyógyszereimet felíratni.
Finom friss péksüteményt és pogácsát vettem a pékségben.
A héten  eszébe jutott, hogy kis korában  egy utcabeli néni parizerrel kinálta és az milyen finom volt.Ő azóta sem evett.
Hát mi sem veszünk ilyen vizes felvágottakat.
Na most azzal is megleptem és délben hideget ettünk. Nagyon örült, hogy  teljesült a kívánsága.
Frissen szedett paprikát hoztam egy fóliás ismerőstől, jó húsos házi szalonnát. Adtunk a koleszterinnek!
Késő délután főztünk. Karajból gordon blue, pangazius halfilé,  rántott sajt, és csirke mell tekercs készült.
Mindenből pár szelet.
Vivien párolt zöldséget készített, én fűszeres burgonyát sütöttem hozzá.
Egy koktél is készült, természetesen alkohol mentes, illetve bacardi brezer került bele egy kevés. 
Ezt is a nagylányom keverte, friss mentával,jégkockával, lime és egy pár szem málna színezte.
kellemes frissítő kerekedett belőle.
Jót beszélgettünk, és egy kis séta is belefért a délutánba.
 Pamacs kutyus nagyon el van kényeztetve, minden lépését követi és sokat játszanak.
            
       A több féle ételből készült egy tál ételünk .


2010. június 25., péntek

Együtt főzünk!

Tudomásul kell vennem, hogy  tényleg nagylány unokám van.
Sok mindenben segít nekem.
Együtt főzünk, takarítunk.
Ő terít az étkezésekhez, friss virágcsokor kerül a terasz asztalra, ott szoktunk étkezni a jó friss levegőn.
Ketten minden gyorsabban megy.
Egész más a hangulatom, amióta itt van. Sokat nevetünk, beszélgetünk.
Felidézzük a közös emlékeket a papával. Nagyon jó vele.
Kedden volt a bizonyítvány osztás, már harmadikos lesz a drágaságom.
Én vittem az évzáróra és mentem is érte. aztán visszajöttünk hozzám. 
A fiam és a felesége  készülnek a felvételire a  Főiskola újabb szakára.
Kell a tovább lépés, képzés.  Így még marad a lány velem, jó sokáig.
Két négyese volt a többi ötös. Nagyon büszke vagyok rá.
Be tudta pótolni a 4 hetet, amit Thaiföldön töltött.
Közben középfokú nyelvvizsgát is tett.
És még ezzel egy időben veszítette el a másik mamáját.
Nagy lelki megrázkódtatás ez egy fiatalnak. Ilyen közeli időben két nagyszülőt elveszíteni. 
A papa júliusban, a mama februárban ment el.
Már tudunk róluk beszélgetni, úgy, hogy esetleg nem sírunk.
Nagyon szereti a finom ételeket ez a lány.
Minden nap megbeszéljük a menüt. Ritkán térünk el tőle.
Leves minden nap készül.
A palacsintát  már ő sütötte.
Ez a tarja 2 nap pácolódott és gombával sült, egy vastag vas lábasban.  Olaj és vaj keverékében.A fotót is ő készítette, felállt egy székre, és felülről fotózta.

Hús, minden nap kell legyen, valamilyen formában.
Van időnk gyönyörködni a  virágokban.
Minden nap meglep a kert valamilyen újdonsággal bennünket.
                          Most a liliomok nyílnak.