2013. február 9., szombat

Leveles tésztából..

A leveles  tészta adott.
Most csak egy félbevágott csomagot használtam fel.
Saját befőzésű alma, őszibarack dzsem. 
1 ek tejszínes pudig por. 
jól össze kevertem a lekvárral.+ egy kevés fahéj
Ez került a tésztába tölteléknek.
Rá fagyasztott(kiolvasztott)cseresznye.
200C°-ra előmelegített sütőben sül 15 percig.
A puding por jól össze tarja a tölteléket.
Nagyon hamar elkészül.

2013. február 6., szerda

Krumpli lángos.


A maradék főtt burgonya legjobb felhasználása, a kenyérsütésen kívül.
Most bőségesen maradt, így egy tojással, liszttel átgyúrtam.
Pihent kicsit, hengerré formázva.
 Kis adagokat vágtam le belőle., és kerek lapokká nyújtottam.
Ki olajozott teflon serpenyőben sütöttem ki.
Lekvárral és, ahogyan Édesanyám készítette párolt káposztával fogyasztottam.
Ő a sparhelt lapján sütötte, valami fenséges volt.
Remek még fokhagymás olajjal megkenve is .
(kacsazsír lenne  az igazi)
El tudom képzelni hússal, vagy zöldséggel töltve is.
Csak simán, üresen is nagyon finom.
A Beregben,Tarpa környékén, élesztővel készítik és hajtogatják. Biztosan finom így is.
Kipróbáltam már teljes kiőrlésű liszttel egy  elektromos sütőn, olaj nélkül sütni.
Az olajban finomabb, így meg egészségesebb.
Aug 20.-án a Kisvárdai vár tövében a városi nyugdíjas klub,egy lemezen, a szabadban sütötte és kínálta az arra járóknak. 
Így is lehet!




Gofri készült.




Egy fél adagot sütöttem csak.
Nagy felelőtlenség volt, már alig van belőle.
25 dkg liszt 1 ek cukor(glukonon)
4 db tojás
2.5 dl tej
12 dkg vaj
1 kk sütőpor.
Pici só(ez a fehérjébe került)
1 kk cukrozott citromhéj
Ezt az adagot feleztem, vaj helyett 2 ek olajat használtam.
Tojás sárga cukor, olaj egy mélyebb edénybe. 
Elektromos habverővel a fehérjéből kemény habot vertem.
Majd a sárgájás keveréket habosra kevertem a habverővel, bele a liszt, a tej, sütőpor és simára dolgoztam.
Óvatosan bele forgattam a kemény habot.
Kért részre osztottam, egyik felébe 2 reszelt, kicsavart alma került, kevés fahéjjal. A másik feléből 2 db-ot kisütöttem, majd a többibe aszalt gyümölcs került.
Áfonya, füge, kivi, sárgabarack..
Minden fajtából 2 db készült. 



2013. február 3., vasárnap

Kekszek.

Gyorsan elkészülnek, mindig kéznél van, ha édességet kívánsz, vagy váratlan vendég érkezik.
3 dl liszt 
3 ek olvasztott vaj
csipet só
1 dl barna cukor-lehet glukonon is
1 ek kakaó
3 ek kókusz reszelék
 2 ek darabos mogyoró(amerikai)
fél cs sütőpor.
1 db tojás
fél dl tejszín.
 Jól összekeverem a sütőport a liszttel, a mogyoróval, kókusszal, kakaóval, müzlivel.
Jöhet a vaj, tejszín és tojás.
Természetesen a hozzávalók minőségétől függően  kerülhet bele még tejszín, vagy akár liszt.
fagylaltos kanálla halmokat szaggatok sütőpapiros tepsibe.
180 C-on sül kb 10 percig.
Kakaó nélkül is finom.
Mogyoró helyett dió, vagy pörkölt búza csíra is megfelel.
Tetejére színes puffasztott rizs,  vagy szeletelt mandula kerül.