A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egy tál étel. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: egy tál étel. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. március 10., vasárnap

Tört paszuly.


Az idén nagy szemű fehér babot vetettem, a kerítésre futtatva.
Felénk kan paszulynak hívják.

Babérleveles ,sós vízben főtt meg két cikk fokhagymával és egy  egész vörös hagymával.
Közben hagymát pirítottam olajban, és került bele egy db piros paprika és 2 cikk fokhagyma is.
A hagymás olajon megfuttattam 2 ek lisztet, ebbe került a főtt, leszűrt, áttört bab.
Nem törtem át nagyon, kissé darabosra hagytam.
A bab főző vizével kicsit fellazítottam, és jól átfőztem.
Sült hagyma, és kolbász  került a tetejére.
Másnap hagymás , gombás velővel még finomabb volt.
A fehér bab héját teának főzöm.
Babhéjról.
Felhasználható részek:
A bab fehér színű héja, hüvelye.
A tea készítése:
1 evőkanál  héjból 2 dl vízzel forrázatot készítünk.
10- 15 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük.
 Napi 1-2 csészényi biztonsággal fogyasztható.
Felhasználható:
„Cukorbetegség esetén vércukorszint csökkentő és fogyasztó, a cukorbetegség tüneteinek csökkentése, vesebetegségek, vesekőképződés megelőzése, vizelethajtás, hólyagbántalmak, enyhe ízületi panaszok, gyenge szívműködés, magas vérnyomás, kiszáradás esetén vízhiány pótlására alkalmazható. Mosóvízbe téve a gyapjúruhák felfrissítésére is használják.”

2022. február 18., péntek

Krumpli lángos-laska.


Mikróban megpuhult két, nagy burgonya ,szeletekben, víz nélkül 7 perc alatt.
Minden íz benne marad.
Késes darabolóba raktam a burgonyát, 
lisztet egy tojást,
 2 ek saját kovászt, kevés vízben elmosva.
só. 
 Pár fordulat és, lágy massza lett.
Gyúró táblára kiborítva ,még kapott lisztet. 
Jól kidolgoztam.
Pihent 20 percet.
Átgyúrtam, hengerré formáztam.
Ujjnyi csíkokat vágtam belőle, gombócokat formáztam és kerek lappá nyújtottam.


Van egy nagy palacsinta sütő serpenyőm, ami egy vasúti  kocsi ütközőjéből lett kialakítva, kovácsolással. 
Több, mint 50 éves!
Ebben sült, kevés olajban, szép pirosra.
Párolt édes káposztával töltöttem meg.
De ,csak úgy magában is finom.

2019. március 3., vasárnap

Kapros, csirkemell!



Hozzávalók 
1 csirkemell
 1 ek olaj
 só, bors.
 1 kk piros paprika
 1 ek kapor levél
 csirke fűszer
 1 doboz kukoríca
 1  kis üveg szeletelt gomba
 1 pohár tejföl.
 1 dl húsleves.
1 ek kukoríca keményítő.
 A zsiradékon a befűszerezett, apróra vágott  húst megpörösítjük.
Felöntjük kevés vízzel.
Hozzá adjuk a kaprot, sót, borsot.
A vége felé a gombát a, kukoricát.
Vissza pároljuk zsírjára., majd felöntjük a húslevessel.
Behabarjuk, jól kifőzzük.
Köretként saját, gyúrt metélt, másik alkalommal , főtt bulgur ,pirított dió, került hozzá.

2018. március 11., vasárnap

Csirkemáj,brokkolival.






A  kacsazsírban sült, majorannás,  citromborsos csirkemáj, rizzsel és párolt brokkolival, igen laktató és finom étel.
Saját termésű zöldségekből készült vegyes vágott savanyúsággal fogyasztva, igen kiadós ebéd.

2018. február 17., szombat

Káposztás, kis kagylók, zöld fűszeres tésztából.



Ha már kéznél van a friss vadkovász, egy kicsit megbolondítom vele a gyúrt tésztámat. 
Vadkovászom.

2 ek vadkovász, kevés vízben elmosom, ütök hozzá egy tojást.
Került bele még fél dl olaj és só is.
A szárított majoránna, és a kakukkfű,  szinte kínálta magát a fűszerpolcon. 
A  friss bazsalikom is ide kívánkozott az ablakból.
Jó döntés volt, ízes lett a tészta.
Amennyi lisztet felvesz, közepesen lágy tésztát gyúrok.

Kevés pihentetés után rudakat sodortam belőle, kis nudlikra vágtam.

Végig görgettem egy igazi szövő bordán.

Egy részt elvettem belőle és a pelmenyi készítővel kiformáztam.

Egy részt vastagabbra, a többit vékonyabbra.

A vastagabból ,olajban sült, mini fánkok lettek.

A vékonyabbat vízben kifőztem, a kisodort kagylókkal együtt.
Készült rá egy olajban párolt ,laskára vágott édes káposzta  Köménymag, kakukkfű, majoranna ízesítette.

A tészta könnyű a vadkovásztól a káposzta ízes a fűszerektől.

2018. február 13., kedd

Ropogós lapcsánkám!


Nagyon finom, magas keményítő tartalmú burgonyám van, sárga.
Újabban szálasra reszelem, ezzel a praktikus szeletelővel. 
A Jézuska hozta nekem.

Sokfélét szeletel, elektromos, nagy segítség.
Most a  sima és hullámos szeletelést is kipróbáltam rajta.

A lereszelt burgonyához, liszt, tojás, só, bors,és fokhagyma került. 
Ropogósra sült az olajban.

2018. január 18., csütörtök

Lapcsánka, sütőtökkel.


Kipróbáltam az új szeletelő gépemet.
Lapcsánkához, burgonyát és sütőtököt reszeltem vele.

Zöldséget is nagyon szépen szeletelek vele.

Egy fej hagyma, és 1 cikk fokhagyma , kukorica liszt, só, bors és tojás került bele.
Olaj és kacsazsír keverékében sült.
Most sajttal és sült almával ettem.

Ez a fajta szabolcsi Jonatán, a héj alatt szinte piros, és nagyon ízletes.

2017. november 19., vasárnap

Rakott brokkoli, másképpen!


Abban más, hogy az alsó réteg nem brokkoli, hanem  nyers burgonya karikák, és cukkini, kerül a kivajazott, zsemlemorzsás formába.
Sózom, borsozom.

II. réteg.
A lisztben megforgatott, olajban kisütött , közepesen vastag csirkemell szeletek.

 III. réteg.
Főtt,villával összetört,  sajtos, tojásos besamellel elkevert brokkoli.

IV. réteg.
Sajtos, tojásos besamel.
Tetejére kiemelkedő sajt kockák.

Szép pirosra sül 150C°-on 25 perc alatt!



2017. április 21., péntek

Padlutka- másképpen.


Olyankor készítették, amikor még kicsi volt a tormalevél, nem lehetett bele tekerni a tölteléket.

 2 fej vöröshagyma
 3 ek zsír
 15 dkg kolbász
15 dkg  füstölt nyers, sonka
piros paprika
 két maréknyi ecetes vízben megdinsztelt torma levél
15 dkg rizs
2 ek kukorica kása
 só, bors, kaporlevél, édeskömény,  ízlés szerint
nálam lestyán zöldje is kerül bele, és majoranna levél
 3 gerezd fokhagyma

A vöröshagymát zsiradékon megdinsztelünk.
Házi füstölt sonkát kockára, a kolbászt vastagabb karikára szeleteljük.
A hagymás zsiradékon(sertés, vagy  kacsa zsír,) átforgatjuk, piros paprikát teszünk bele, felöntjük vízzel, hogy ellepje.
A gyenge torma levelet csíkokra vágjuk, bele forgatjuk. 
Só, bors, őrölt köménymag, zöld kapor, fokhagyma kerül még bele.
Lefedve főzzük.
Ha majdnem puha , a megmosott rizst a tetejére tesszük, még nem keverjük bele. Úgy 5 perc után, bele forgatjuk, készre főzzük. 
Az utolsó a paradicsomlé, amit belerakunk. 
A rizs mellé 2-3 ek kukoricakása is kerülhet, csak finomabb lesz tőle. 
A sóval vigyázzunk, mert a sonka is sós lehet.  
Ha a rizs megpuhult, kész is van.
Letakarjuk abrosszal, hogy jól összeérjenek az ízek.
Friss,lágy kenyérrel ették őseink!
tetejére finom tejföl is kerülhet.

2017. március 10., péntek

Leveles tésztába rejtett tőkehal!



Már máskor is készült ez az étel, most a hal van a közepén.



Újra elkészült a leveles tésztába burkolt , zöldséges virsli. 


Most egy tőkehal darab is került a közepébe.

Gazdagabb lett , jó sok kapor(fagyasztott) , zöldség, és mangold levél, is sült a hagymába.Már a kertemből szedtem a friss leveleket!
Héjában sült burgonya volt a körete!
Uborkasaláta is készült hozzá!



2017. március 9., csütörtök

Lecsós bulgur!


A lecsó készen az üvegben, a spájzból.
A bulgurt kétszeres vízben, egy fej hagymával, sóval, borssal,  1 ek saját  fagyasztott,darált zöldséggel, megfőzöm.

Összekeverem a lecsóval, átforrósítom.
Gyros fűszeres sült csirkemell ,volt a feltét rá.

2016. november 13., vasárnap

Gombás rizottó készült!


1 db közepes fej,felkockázott hagymát, 2 cikk fokhagymát kacsazsíron megpirítunk, rá tesszük a rizst, addig pirítjuk, amíg a rizs üveges lesz. 
Gömbölyű szemű rizst használtam.
Legjobb a rizottó rizs, hamar megpuhul.
Felöntjük fehér borral.Sózom, borsozom.
Állandó kevergetés mellett ,alacsony hőfokon főzzük és apránként pótoljuk a vizet, vagy húslevest.
Leveskocka is jó bele.
Közben a felszeletelt gombát is hozzá adjuk.
A gomba vizet enged, erre figyeljünk.
A vége felé, amikor már puha a rizs és  a gomba isfehér,  még  kevés borral öntjük fel. 
Nálam került bele 1 kk piros paprika is a színe miatt.
De sáfránnyal, vagy kurkumával is színezhetjük sárgára.
A legvégén reszelt parmezánt és csedár sajtot kevertem el benne.



Most sült sertés máj  volt a feltét, gránátalma magokkal,  tálaltam.
Savanyú uborkával ettem.
A maradékot másnap egy szelet sült tarjával turbóztam fel.

A megmaradt rizottót, kigömbölyítve, egy kis kocka sajtot a közepébe rakva, kiránthatjuk.
ilyenkor a panírba reszelt sajtot tegyünk.
Most ilyen sajtokat kóstolgatok!



2016. október 18., kedd

Virslivel töltött, leveles tészta!


Egy fél  csomag leveles tésztára 4 db virslit rakok.

Megkenem mustárral, megfonnyasztott spenótlevelekkel betakarom.
 Fűszeres lapka sajtot sajtot fektetek a tetejére. 

 Savanyú uborka karikával, piros paprika csíkokkal,majd barnára pirított hagymakarikákkal borítom be.


Piros paprika csíkok teszik kicsit színesebbé. 
 A leveles tészta széleit ferdén, egyenletesen bevágom, majd felváltva, egyenként ráhajtom.

Egész tojással lekenem. 
Reszelt cheddar sajttal megszórom.

180 C°-on sül 25 percig. 
Mellé ,héjas  ,fűszeres,burgonya hasábokat raktam köretnek.


A teteje szép piros lesz, és a burgonya is.
Szeletelés után elő bukkannak a virsli karikák!