A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szűz pecsenye. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szűz pecsenye. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. június 5., hétfő

Szűz érmék.

A szűz pecsenye  házi vágásból érkezett. 
Reggel még a hátán hordozta a malacka. 
Ezeket a húsokat szeretem, amit háznál vágott sertésből kapok. 
Most hasaalját kaptam, töltött káposztába  egy kevés lapockával.
A szűz pecsenyéhez ritkán jutok, de most én következtem. Mindenkinek fáj rá a foga.
Egy nagyon fiatal 100 kg-os sertés pecsenyéjét kaptam meg.
 Most  ebből használtam fel keveset.
Két ujjnyi szeletekre vágtam a hártyával együtt.
Kezemmel enyhén lelapítottam, hogy kissé elterüljön. 

Só és darált citrom bors került rá.
Körbe tekertem vékony, falusi sonka szelettel.
Fogpiszkálóval megtűztem.
Gombát meghámoztam, felszeleteltem.
Sertés zsírt olvasztottam kevés olajjal, és diónyi vajjal.
A forró zsiradékban mindkét oldalt megpörösítettem, majd pirosra sütöttem.
Kiszedtem a húsokat és a  szeletelt gombát megsütöttem a jó ízes zsiradékban. 


A gombát is tányérra szedtem.
Leöntöttem a zsiradékot, keveset hagytam benne.
A lé, amit a gomba engedett felszedte a kis pöröket a lábas aljáról.
 Tejszínnel és 1 tk zöld dió sziruppal elkevertem, felforraltam, vissza került bele a gomba, párolt zeller csík és negyed párolt kelbimbók.
Épp csak össze forraltam.

Héjában sült burgonya, párolt kelbimbó, és zeller volt hozzá a köret.
Zöld dió is került rá. Most ő a kedvenc, finom ízvilágával.
A zöld dió édeskés, fahéjas, kardamomos íze, nagyon jól párosult a gombával.
Pároló betétet használtam a zöldségek párolásához.


2023. május 1., hétfő

Szűzpecsenye bundában, spenóttal, sajttal, virslivel töltve.


Imádom a szűzpecsenye különleges izét!
Már nagyon sok formában kipróbáltam. 
Most virslivel sajttal, spenóttal rétegezve, feltekerve kirántottam egyben  egy kb 35 dkg.os darabot.
Karamellás, sós,  citromborsos alma csatni is készült hozzá.
A barna cukrot meg karamellizáltam, ebbe került a felkockázott alma,  csipet só, citrombors,  citromhéj és fahéj került még hozzá. 
Össze pároltam.
Pikáns kísérője a szűz pecsenyének!



 2 db virslit is betekertem, spenóttal, sajttal,és  bundáztam.
Egy fej felkarikázott hagymát és egy cikk fokhagymát, egy szeletelt burgonyát is sütöttem mellé.
A hús igy még ízletesebb.

Egy sajtszószos tésztát főztem  ki hozzá, amit párolt káposztával kevertem el.

Ez volt a körete.

2016. március 7., hétfő

Rántott, szűzérme, virslivel töltve.


Egy kisebb  darab szűzpecsenyét felszúrtam.
Fűszereztem, kivül, belül. sóval , színes borssal.

Bele nyomtam 2 db virslit.
Felszeleteltem kisebb darabokra és kipaníroztam.


Forró olajban sült.
Gombát és zellert is rántottam mellé. 
Burgonyapüré és körte befőtt kísérte a tányéron.