2010. március 13., szombat

Tél, a tavaszban! Március 13.


Photobucket
 Ma reggel ez a látvány fogadott!

Görcs leves, sült hal.



Ma görcslevest készítettem.Egy zöldségleves alapot készítettem, burgonya és kevés kelkáposzta is került bele. A héten készült görcsök a fagyóba vártak a levesre.
Halat sütöttem hozzá.
Egy szelet  pangasius halfilét olvasztottam ki. Ma erre volt gusztusom.Egyszerűen, kevés durva tengeri sóval, frissen őrölt színes borssal megszórtam.Kukorica lisztben kiforgattam.Forró, kevés vajjal elkevert olajban sült, burgonyát sütöttem mellé.
Volt befagyasztva spenótom, kevés sóskával.Egy mártást készítettem belőle , kaporral fokhagymával ízesítve.Kukorica keményítőt tejszínnel kikeverve , besűrítettem.Természetesen, só bors.
Szeretem díszíteni az elkészült ételeket.Nem , mintha másképp nem lenne hozzá étvágyam!
Férjem mindig kérdezte, fotózol, vagy ehetünk már!!!!
                Fotóztam, és fogyasztottam!

2010. március 12., péntek

Görcsök, levesbetétnek.



Gyúrt tészta készült. 
Liszt és tojás hozzáadásával. 
Nyújtás után,téglalap alakúra vágtam fel.
 A darált húst hagymával , fűszerekkel ízesítve , lesütöttem.
Ez kerül a lapok közepébe.
Összetekerve, a végét görcsre kötöttem. Egy zöldséges  leves alapba betétként befőzzük.
 Régen, Édesanyám csak hagymás zsírral töltötte meg, az is finom volt! 
Táska, vagy batyu levesnek is hívták. 
Mi görcslevesnek.
Most 30 db készült 6 db egy csomagban , lefagyasztva, a gyerekeknek. 
A menyem nagyon leveses. 
Munka után hamar elkészíti.. most töltött káposztát, és derelyét is vittem lefagyasztva.

Fasírtok.

Kétféle készült. normál, és szója a vegáknak. A káposzta fejeket alufóliába becsomagoltam és fogpiszkálóval, rászurkáltam a kis fasírtokat.Így lesz "sündisznó" fasírt.
                     Három süni lett!

Keksztekercsek.


Az alaprecept ITT található.
Egy éjszaka a hűtőbe álltak rúdban, és jól szeletelhető lett reggelre a keksz tekercs.
Most ajándékba készültek.
Már becsomagoltam mindent, amikor eszembe jutott még nem fotóztam le őket. 
Nem a legszebb a háttér.
                Most gesztenye  krémmel, készült.

Krém
1 cs tejszín ízű pudingport 3 dl tejben megfőzök.
Még melegen kerül bele diónyi vaj, hogy be ne bőrösödjön.
 20 dkg rámát 3 ek porcukorral habosra keverek.
A kihűlt, azonos hőmérsékletű pudinggal össze keverem, jó habosra.
1 cs gesztenye püré kerül még hozzá.

Habos- havas,kráter süti.


                 
1 lépés: 2 cs vanília pudingot, 9 dl tejjel, 5 ek cukorral megfőzünk.
2. lépés. 5 db tojás sárgáját 25 dkg porcukorral 1 cs vanília cukorral, 1 dl tejjel habosra keverünk. Hozzá adunk 1 dl étolajat, 25 dkg lisztet, 2 ek kakaót, 1 cs sütőport, és a tojások felvert habját.
Zsírozott, lisztezett tepsibe öntjük.(sütőpapírral is bélelhetjük)
Vizes kiskanállal rászaggatjuk a kihűlt, kemény pudingot, és megsütjük.
3. lépés. Fél liter (egy nagy)20%-os tejfölt 4 ek porcukorral és egy vanília cukorral elkeverünk, és a forró süteményre öntjük.
Én most nem a tejfölt raktam a tetejére, hanem tejszínhabot, szórócukorral.
             Így lett habos, vagy havas kráter.

2010. március 10., szerda

Kráter süti.

A másik fajta a kráter süti. Holnap leírom a receptjét . Még tejszínhab kerül a tetejére, ha lesz időm le is fotózom. Egy barna piskóta szerű tészta készül, amibe főzött , kihűlt puding kerül. És sütés után, olyan kráter szerű, innen a neve.
                             Sütés előtt!
                        Sütés után!

Süteményeztem!

                              

A mai nap sütemények készítésével telt el.A menyem mégis csak átrakta a névnapja megünneplését a munkahelyen, péntekre.
Így ma már a sütiket elkészítettem.Holnap a fasírtok sütése és a sütik szeletelése és délután viszem is neki.Két fajta fasírt készül.a hagyományos és szójából is, mert vannak vegák is.
Szegénykém nemrég temettük az Édesanyját.
De az élet megy tovább, a munkahely szokásai pedig kötnek bennünket.
Darált kekszből készült a, 4 rúd.
Gesztenye krémmel töltve.
1kg darált kekszhez főztem cukorból, tejből ,kakaóból, mézből egy keveréket.Még melegen egy rámát olvasztottam el benne.
A kekszhez 2 féle lekvár,kevés rum,és darált dió került.A kihűlt, langyos főzettel összedolgoztam.
Nincs kimért receptem sajnos. Ez nálam úgy készül, hogy szemre. Ha lágy , megy még bele keksz, ha kemény, a massza .
Két folpack között kinyújtva,krémmel megtöltve összetekertem. kókuszreszelékkel megszórtam.
A krém. 3 ek kukorica keményítő, kb 4 dl tej, 2 ek cukor, 1 egész tojás..Sűrűre főzöm, még melegen egy darab vajat keverek el benne. Így, nem bőrösödik be.
A vajat porcukorral kikeverem,és a kihűlt masszát fokozatosan keverem hozzá.
Most folpackba tekerve rudakba  a hütőbe várják a holnapi szeletelést.
A krémet megfeleztem és csak a felébe került gesztenye massza, hátha valaki nem szereti.
A maradékból formákkal,többféle alakzatokat nyomkodtam ki.
Ezt már szépen tálcára rendeztem és le folpackoztam.
                     Ez az egyik fajta, és a formák.

2010. március 7., vasárnap

Virsli, velő, gomba.

Falusi ember, azt főz amihez hozzájut. A város közelsége hasznos.Pláne, ha van autód és egy nagyobb bevásárlást elintézhetsz kényelmesen.Én szeretek nagyobb üzletláncban vásárolni. A választék miatt is.
A falunkban a kis boltokban, néha fél vagy több óra várakozás után kerül a sor rám. Nem birok annyit állni.
A választék is hiányos.
Most finom, vékony, héj nélküli virslire bukkantam,meg velőrózsát is kaptam.
Két kis virslit egymással szemben baconbe tekertem.Fogpiszkálóval megtűztem
Kevés olajon, diónyi vajjal együtt átsütöttem a virsliket.Mellette egy fej hagyma félbevágva, pár gombaszelet és a velő is megpuhult.Kevés színes borssal, tengeri sóval fűszereztem. Finom házi kukoricás kenyerem volt.Pirítóssal fogyasztottam, és cékla körítéssel. A bazsalikom, rozmaring ágacskával és a hagymaszár pálmafa, csak fokozta az éhségemet.
Hát mit mondjak, nem egy koleszterinmentes ebéd volt!!
 A vacsora csak gyümölcs:alma, körte.