2012. augusztus 4., szombat

Gyümölcstorta.

Egyszerű gyümölcs torta nagyobb , tepsis kivitelben.
Egy 4 tojásos piskóta készült, nagy tepsiben.
Erre került 2 cs  főzött puncs puding.
 Még melegen hozzá kevertem 5 dkg vajat, így nem bőrösödik be és selymesebb is lesz.
Ráraktam magozott cseresznyét(fagyasztott) és szeletelt kivit.
A hűtőbe került, hogy a gyümölcs kocsonya hamarabb dermedjen meg rajta.
Gyümölcs kocsonya:
1 cs zselatint 3 dl vízben beáztattam,.
Kb 10 perc után felforraltam és 1 EK menta sziruppal színeztem.
Ez a szirup most bolti, mert a színe mélyebb zöld, mint a házi készítésűnek.
Ez a pont az, amit nem szeretek, figyelni mikor hűlt le megfelelően a zselatin.
Természetesen megdermedt, így újra kellett melegítenem.
Ilyen lett a végeredmény.
Mindenkinek nagyon ízlett.
 Fél literes  kiszerelésben a LDL-be kapható a menta szirup.
Végül is koktél alapanyagnak gyártják.
Sok mindent lehet vele színezni. Pl . cukor mázakat, krémeket.
Eper és citrom ízesítésűvel is találkoztam már.
Nem kedvelem a mesterséges színezéket,de időnként bele akadok.



Vízszűrés.

Karácsonykor "került" hozzám egy LAICA víz szűrő kancsó.
Azóta csak szűrt vizet iszom.
Nagyon kellemes,lágy az íze.
Nincs palack emelgetés,taposás,szemét nem képződik.
Főzéshez is szűrt csap vizet használok. 
Pl.a húsleves íze össze hasonlíthatatlan a csap vízben készültével.
Tésztát, burgonyát, mindent ebben főzöm.
Még a szobanövényeket is ezzel locsoltam télen, meg tavasszal az ablakban nevelt palántákat.
A konyhai csapomra is évek óta fel van szerelve egy egyszerű  szén betétes víz szűrő.
Ez már eleve elő szűri a vizet.
Flexibilis mozgása a gyümölcsök mosásánál  ,körkörösen, zuhanyszerűen adja a vizet,tehát még praktikus is.
Víz szűrő kancsóm.

 Egyszerű víz szűrőm.
A mosolygó víz oldalon többet lehet olvasni a szűrő kancsóról.


http://mosolygoviz.hu



Kenyér sütés.

A megszokott módon kezdtem el sütni a kenyerem.
De...
Került bele:
1 ek búza csira
1 ek zabliszt
1 ek búza korpa
1 tk mangalica zsír
DE...
A kenyér sütőre csak a dagasztást és kelesztést bíztam.
Az újra kelesztést már egy sütő papírral kibélelt jénaiba folytattam.
Két oldalról"megtámogattam" egy-egy összehajtogatott konyha kendővel, hogy ne terüljön szét a jénaiba, hanem magasabbra terjeszkedjen.
Természetesen a sütő papíron kívül. 
A kendőket  sütés előtt kivettem.
ÉS...
Előmelegítettem 230°C°-ra , alul, felül sütés +lég keverésre a villany sütőt.
Ide került a kb 30 perc alatt duplájára kelt kenyerem, 30 perce.
A jénai tetejét megvizezve raktam rá.
Ezután mérsékeltem a hőfokot 200C°-ra és itt sült 35 percig.
Előtte a jénai tető le került róla.
Kivéve még forrón megspricceltem vízzel, így a héja kissé megrepedezik.
Szinte"beszélget" recseg-ropog.
Rácsra helyezve hűlt ki.
És az az illat a konyhába, leírni nem lehet.
Igaz ez a módszer több figyelmet igényel, de össze sem lehet hasonlítani a kenyér sütő gépbe készülttel.
Uzsonnára egy kis mangalica zsírral megkenve, paradicsom+bazsalikom+paprika hozzá.
A még langyos kenyéren megolvad a zsír!
           Mennyei!!!
Na igen egy kis pörc is volt mellé.
Csak egy falatnyi!




2012. július 15., vasárnap

Egyszerű egytál étel.

Apró sertés hús(lehet csirke is) darabokat kissé ki klopfolok, bors só, kerül rá.
Olíva olajon, diónyi vajjal,mindkét oldalukat megpörösítem.
Zöld paprika , hagyma, fokhagyma, gyros és curry fűszer kerül még rá. 1-2 percig fedő alatt párolom.
Majd fedő nélkül zsírjára lesütöm.
Kiszedem, és a visszamaradt zsiradékon csíkokra vágott cukkinit és egy pár alma cikket átforgatok.
1 EK méz, szója szósz kerül rá, ezzel is átforgatom.
A húsokat is vissza rakom a serpenyőbe és együtt felsütöm. Az almától , méztől és a szója szósztól nagyon pikáns lett.
Vízben főtt burgonya  a köret, meglocsolva a hús zaftjával.
Egy csokor zöld levél:(petrezselyem, oreganó, tárkony,1 levél zsálya,zeller és lestyán )1 Ek olaj ,só, egy darab hagyma, egy cikk fokhagyma kerül a   burgonya főző vízébe.
Kovászos uborkával, igen ízletes.
Talán aprólékosnak tűnik, de hamar elkészül.

PESTÓ.

Itt a nyár, szépen zölddel a bazsalikomom.Mit is készíthetnék, mint pestót.
Mosás, csepegtetés után a leveleket szépen sorjában , egyenként leszedem.
Két fajta bazsalikomom termett az idén, a hagyományos zöld és a pirosas görög.
A gépi darabolóban sok fokhagymával, olíva olajjal, durva szemcsés tengeri sóval, kevés citrom borssal össze darálom, jó simára.
Csodálatos zöld színe van!
Kerülhet még bele ízlés szerint kevés oreganó levél, kapor, tárkony és 2-3 menta levél.
Nálam ez az alap.
Ez tovább ízesíthető  pirított fenyő maggal, dióval, most  mogyoró került  bele(nem a földi, az amerikai) és  pár csepp lime  lé.
Ez teszi pikánssá.
Joghurttal is kipróbáltam, nagyon ízlett.
A reszelt sajtot csak használatkor rakom bele.
Hűtőben, 1 hétig friss marad, de le is fagyasztható, kis üvegekbe rakva.
 Vajas kenyérre, lángosra kiváló, tésztákat ízesíthetünk vele.
A vajas kenyeremen.

2012. május 28., hétfő

Blogdíj

Hani-től kaptam ezt a díjat!
http://izemlekek.blogspot.com/2012/05/kommentek-blog-dij.html


Nagyon köszönöm, hogy benézett hozzám, hogy rám talált.
 Az utóbbi időben elég kevés a látogatóm.

Szabályokat is szerkesztett a díj továbbadásához, melynek egyik célja, hogy új, eddig még kevéssé ismert blogokat is mutassunk be.



Szabályok a díj továbbadásáról:

Linkeld be annak a blogját, akitől a díjat kaptad!


Tedd ki a díjat a blogodra!


Add tovább 4 olyan blognak, akinél szívesen kommentelsz!


Add még tovább 2 olyan blognak, ahol nem vagy rendszeres olvasó!


Értesítsd egy kommentben a díjjal jutalmazottakat!
Akitől kaptam-Hani
Tovább adom:
Jutus
http://juditkrea.blogspot.com/
Vicuska
http://www.blogger.com/profile/16392627445463771584
"Csak úgy, mint otthon"
http://ugymintotthon.blogspot.com/
Roza
http://szolohegyimesekkonyhakmindennapok.blogspot.com/
Zoltán
https://plus.google.com/116781094287182891771#116781094287182891771/posts
Katbo-Reka
http://www.katbo.blogspot.com/2012/05/citrom-torta.html#comment-form
Én nem szelektáltam, hogy melyik a kevésbé olvasott.
Nem szeretném én eldönteni, estleg ezzel megsérteni valakit.

2012. május 13., vasárnap

Kókuszos csigák.


Tésztához
20 dkg sima liszt
20 dkg rétes liszt
4 db tojás sárgája
20 dkg margarin (vagy 10 dkg margarin 5 dkg zsír)
3 dkg élesztő
1 pohár tejföl
1 EK porcukor
Csipet só

Habhoz
4 db tojás fehérje
35 dkg porcukor
20 dkg kókusz reszelék vagy dió
A tészta hozzávalóit alaposan összekeverjük, 20 percet pihentetjük.
Átgyúrjuk.
2db cipót készítünk belőle.
Ujjnyi vastagra nyújtjuk őket.
A felvert cukros tojáshabba belekeverjük a kókusz reszeléket.
Kétfelé osztva a tésztákra kenjük és feltekerjük..
Kb, másfél ujjnyi vastag csigákra szeleteljük, amit lisztezett tepsire fektetve, jó forró előmelegített sütőben halvány barnára sütünk,kb. 20-25 perc alatt.

2012. március 16., péntek

Díjat kaptam!

A szöveg jelentése: "Szépség, megihletés (inspiráció)".

Timitől kaptam a díjat (blogja: "Csak úgy , mint otthon")
Köszönöm, nagyon megörültem neki.
 Ő gyakran benéz hozzám, régi netes ismerősök vagyunk.
Megtiszteltetés számomra az ifjuság elismerése.
Köszönöm Timi!
A díj szabályai:

1.Vedd át a díjat!
2.Köszönd meg annak, akitől kaptad!
3.Tedd ki a blogodra!
4.Add tovább másik 4 bloggernek!

5.Írj magadról 3 dolgot!
Magamról:
1.Nyugdíjas vagyok,  mindenem a családom az unokáim.
2.Szeretek főzni, kézimunkázni, kertészkedni, a családfánkat csinosítgatom, sok fotót készítek a virágaimról.
3.Hiszek a szeretet összetartó erejében!
Akiknek tovább adom:
Jutus,
Szánter
Pjulcsi
Napmátka











2012. február 19., vasárnap

Tarka kalács

A kenyér sütőt nagyon szeretem.
 Azóta tudok jó kelt tésztát készíteni, amióta megvan.
Azelőtt nem volt türelmem kivárni a kelesztés hosszú fázisát.
 Most a gép mindent elvégez helyettem.
Az édes tarka kalács készült most  el benne. A sütést is a gépre bíztam.
50 dkg liszt
1 egész tojás+1 sárgája
10 szem édesítő tabletta-kevés tejben feloldva
3 dkg élesztő
1 kk cukor
4 dl tej
kevés só,
1 tk rum
3 ek olaj
 A megkelt tésztából kivettem egy keveset és egy csészében összekevertem kevés  langyos tejben feloldott 1 tk kakaóval. Ezzel a tésztát megmárványoztam.( a fa kanállal lazán elkevertem benne a kakaós tésztát)
A gép készre sütötte.
             Itt az eredmény!

2012. február 5., vasárnap

Tél 2012 .február. 05.

Ma reggel ilyen látványban volt részünk itt az Észak Keleti csücsökben.
Tegnap hóesés ,szél... hófúvás!
Péntek éjszaka  -23C°! Vasárnap már "csak" -13C°.
10C°-kkal kevesebb.
Ez bizony megviseli a szervezetet, még a fiatalok is panaszkodnak.
Szerencsére van segítségem a hólapátolásban. Fel is öltöztettem jó meleg ruhába a fiatal embert.
Kapott kabátot(pulóverben jött segíteni.) harisnyanadrágot,pulóvert , zoknit , sálat.
Jó forró mézes, citromos teát, kávét, és egy kis vitaminra valót is.
Remélem az APEH nem olvassa. Szerintem most ez nem bün, hanem jó cselekedet.
A gáz számla most igen magas lesz. Volt olyan nap, egy óra alatt 1 köbméter fogyott. Ma ez már mérséklődött.
Mi idősek, falú helyen nem kapunk semmilyen segítséget, még csak érdeklődést sem, hogy hogyan lapátoljuk el a havat.
Van ugyan házi segítő szolgálat, de az csak házi gondozást takar, az udvari munkában nem segítenek.
Itt nem osztogatnak fát a kályhába tüzelőknek.
A hóeke a kapu feljáróba tolja le a töménytelen mennyiségű havat, nem törődve az idős beteg, egyedül állókkal sem. Igazán letolhatná nekik oldalra.
Pénzért lapátoltatják el, ha kapnak rá napszámost.
Figyelmetlenség az egész.
A városon nem kell a járdáról a havat seperni.
A mellék útjainkat sem tisztítják meg.
Több figyelmet kérnének a falusi, idős emberek.
Pedig sok hó esett.
Itt vannak a képek!




2012. február 4., szombat

Burgonyás párnácskák.

MARADÉKBÓL KÉSZÜLT!


A burgonyatöltelék az előző napi héjában főtt hagymás "krumplitokány" maradéka.
A húsos töltelék lefagyasztva várta  a felhasználást

BURGONYÁS PÁRNÁCSKÁK.
Hozzávalók:
3 db főtt, áttört burgonya
1 db tojás
2 dkg élesztő-kevés tejben,1 kk cukorral megfuttatva
20 dkg liszt.
1 ek kukorica liszt
2 ek tejföl
Diónyi vaj-vagy 1 tk kacsa zsír
Só, bors
Jól kidolgozzuk, ujjnyira kinyújtjuk.
Ha lágy még liszt kerül bele. A burgonyától függ.
Tetszés szerint szaggatjuk (kerek, szögletes, derelye … forma)
Közepébe töltelék kerül.
Húsos töltelék:
Darált hús-pörköltszerűen lesütve.
Vagy maradék pörkölt (villával szétnyomjuk a húsit)
Felvert tojással összekeverjük, izlés szerint fűszerezzük
Ez megy a kiszaggatott tészta közepébe és jól összenyomkodjuk a szélét.
Burgonyás töltelék:
Hagymás tört burgonya készül, szintén tojással összekeverve.
Borsozzuk, kevés szerecsen diót reszelünk bele.
A kis pogácsákat forró olajban kisütjük
Hamar megsül, hiszen minden alkotó rész elő főzött.
Önállóan, vagy főzelék feltétként fogyaszthatjuk.
Melegíthető mikroban, de hidegen is jó.
                                    Vajban párolt zöldséggel töltve is ki lehet próbálni.
A tészta szélekből kis fánkocskák készültek.

2012. február 3., péntek

Ünnepeltünk.

Egy kellemes napot töltöttem a hétvégén az idősebbik fiam családjával.
A Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán voltunk. A menyem diplomázott. Második diplomáját szerezte meg, inkluzív pedagógia szakon.
Nem kis feladat egy nő számára a tanulás, aki dolgozik, háztartást vezet, gyereket nevel!
Büszke vagyok rá, a fiamra is, mert ő tavaly végezte el ugyanezt.
(már a negyedik diplomája)
Nagyon szép ünnepség volt. 189 taláros diák, ennyi kézfogás!!
Előtte még díjakat, kinevezéseket adtak át a Főiskola oktatóinak,dolgozóinak.
Meghatódtam kissé.
Szorgalmas ,igyekvő mind a két gyermekem és a menyeim is.
Beültünk egy kis ünneplésre egy étterembe, illetve a Kemencés Csárdába.
Kellemesen telt el a nap.
Most a finomságokat nem mi készítettük, kiszolgáltak bennünket.
Én is itt végeztem ezen a Főiskolán  2 évet nappalin,az utolsó 2 évet, levelezőn.
Tanítottam és tanultam, gyereket szültem, (neveltem), háztartást vezettem.....
Akkor még nem talárban vettük át a diplomát.
Ezért a család úgy gondolta, vegyem csak fel a menyemét és lefotóztak.
Ez is megtörtént velem!!
Ennek az új Főiskolának  ott voltam az alapkő letételénél.
44 év telt el az óta.
Váci Mihály helyezte el az alapkövet. Már ő sem él.
Ha elérem, aranydiplomát kaphatok 2018-ban.
Addig még sok minden történik.
Akkor lesz 50 éves a kisebbik fiam.(már ott volt velem, a pocakomban a diplomázásomon.)
Az idősebb fiam 2017-ben lesz 50 éves, a felesége is.
Ballag a nagylány unokám, egyetemre készül.
Ő még hamarabb kaphat diplomát.
Közben 70 éves leszek, ha elérem.
Iskolába fog járni a kisebbik unokám.
A menyem tegnap közölte újabb diploma szerzésére jelentkezett.
Csak kapkodom a fejem!!
Már csak egészségben, szeretetben, békességben éljünk addig!
Remélve a legjobbakat, várom az eseményeket!


                                                                        
SOHA NEM KÉSŐ! EZT IS MEGÉRTEM!

2012. január 4., szerda

Leveles tésztából

 Nagyon sokféle sütemény készíthető a kész leveles tésztából.
Most egy párat megmutatok.
Lehet hajtogatott, vagy készülhet habroló.
A habroló tölteléke lehet:
gyümölcsös tejszinhab 
tojásfehérje cukorral gőz fölött felverve
 mogyoró krém
párolt alma
 pudingos vajkrém( a még meleg pudingba kevés vajat keverek el)
Egy régebbi bejegyzésben az almás rózsa tekercs változat is látható.