2013. augusztus 8., csütörtök

Szilvás, krémes lepény.



Sárga ringló szilvát raktam be.
Befőtt és dzsem készült belőle.

Adva volt az alapanyag.
A szilvát megcukroztam barna cukorral.
4 tojásból piskótát készítettem.
4 db tojás
4 ek liszt
1 ek olaj
 4 ek cukor
1 tk sütőpor.
1kg szilva
barna cukor ízlés szerint
Egy közepes tepsit vastag, grill alufóliával kibéleltem, megvajaztam.
Erre került a cukrozott , lecsurgatott, szeletelt szilva.

Ráöntöttem a piskóta masszát.
220 C°-ra előmelegített sütőbe került.
10 perc után 180 C °-ra mérsékeltem, sült még 15 percig.
A sütőből kivéve egy sütőpapírral  bélelt fém tálcára borítottam, a szilva került felülre.

Mikor kihűl, egy pudingos vajkrém kerül rá.
Most fele tej, fele szilva lével főztem a  tejszínes pudingot.
Olvasztott csokit csurgattam a tetejére.
A szilva savanykás íze, a krém édessége , nagyon jó összhangban van. 
Tejszínhabbal, még finomabb.

2013. augusztus 3., szombat

Egérdinnye- befőzés.


A befőzések szinte minden naposak.
kezdődött a cseresznyével, meggyel, eperrel.
Más naponta 2-3 üvegre való uborka érik be.
Aztán a sárga barack, szeder, ringló és veres szilva.
Most 5 kg sárgabarackot azért vásároltam, mert nekem nem termett az idén, lefagyott, még nem is virágzott.
 Már csak az őszibarack van hátra.
Nem lesz sok gond vele, alig van a fán.
Az az elvem, csak azt rakok be, ami megterem. 
Ha pénzért kell venni a gyümölcsöt, már nem éri meg elrakni.
Már az idén a befőző automatában, tartósító szer nélkül rakom el a gyümölcsöket.
A tormalevél elsőnek , már ebben készült.

Az üzletekben tartósító nélküli befőttet , csak nagyon drágán tudok vásárolni.
Ezért a legkevesebb gyümölcsöt is befőzöm.
Cukor nélkül készült , bodza,szeder ivólé, lekvár. 
Bár a lekvárt édeskével ízesítettem, hogy legyen édes a sütibe, palacsintába.
Tegnap szeder, uborka, veres szilva,
ma  sárga ringló szilva befőtt és dzsem készült.
Egérdinnyét raktam még el.
Két kis üveggel lett, nem sok , de különlegesség.
Az automatában 90 C° -on, 30 perc.
Most egy szlovák ízesítőből raktam bele, így só nem, de cukor és ecet került bele.
Ebben a tartósítóban magvak is vannak.
 Borsikafű és 2 levél bazsalikom került mellé.
Kaprot nem raktam bele, had maradjon meg a saját íze.
Az íze  a dinnyéhez hasonlít.
Ilyen a növény és a termés.
Két bokrot ültettem,erről szedtem.








2013. július 31., szerda

Sült csirke máj, barna rizzsel, "tört uborkával."


Egy héten egyszer mindig készül máj.
Most csirke májat sütöttem.
Lenmag olajon pirítva, színes borssal és majoránnával fűszereztem.
Zöld dió karikák is kerültek mellé.
Hagymás, gombás barna rizs volt a köret, sok zöldség levéllel.
Tört uborka készült, hozzá.



Egy török étel, egy TV műsorban láttam. 
A megmosott közepes uborkákat zacskóba raktam és a hús klopfolóval össze törtem darabosra.
Tengeri só, kevés olíva olaj, 1 kk méz, 1 kk lime citrom lé,és zöld kapor levél került hozzá. 
Joghurttal kevertem össze.
Különösen jó íze van.
A törés egész más ízt hoz ki belőle. 
Az aprítás formája meghatározza az ízvilágot.
Ez olyan, mikor tésztát gyúrunk. 
A cérnametélt és a csiga íze, egész más.
 Az alak, más ízt ad az ételnek.

2013. július 28., vasárnap

Tésztát gyúrtam.Reszelt tészta és társai.


Nagyon régen gyúrtam tésztát.
Amikor görcs levest készítek, ahhoz szoktam frissen gyúrni.
Reszelni valót meg még régebben.
 Nem sikerül keményre gyúrnom. 
Pedig nagyon szeretem levesbe.
A darált zöldséges leveshez, meg kiváló.
Csak neki kezdtem és sikerült , olyan keményre összeállítanom, hogy le tudtam reszelni.
Szép sárga házi tojásom volt.



Pihentettem a nyújtáshoz. 

 Két fajta is készült.




Aztán már, ha gyúrok, összeállítottam 2 egész tojás és egy sárgájából cérnametélthez.
De ebből is két fajta készült. 

Szélesebb metélt, és vékony cérnametélt.
Van egy olasz gyártmányú, tészta nyújtóm és szeletelő is egyben
.Széles metélt és vékony metélt készíthető vele.
Ezzel készül a szélesebb.
Az Édesanyám hagyományos tésztavágójával, a vékony cérnametélt.


Nagy segítség.
Kézzel, nyújtófával soha nem tudok szép kerek tésztát nyújtani.
Házi tyúkleves főtt aznap a friss tésztával.
Mit mondjak, megkönnyeztem.
Gyerek korom vasárnapjai jöttek elő, amikor Édesanyám frissen gyúrta a tésztát a vasárnapi ebédhez.
Aki nem evett ilyet, nem tudhatja miről beszélek. 
Az aranysárga húsleves és a frissen gyúrt tészta, csodálatos ízvilág.
Máskor is rászánom magam, és frissen gyúrom a tésztát.

2013. július 24., szerda

Havas háztető,



Az egyik családom érkezett.
Nekik kedveskedtem ezzel a sütivel.
Már régebben is leírtam itt a blogban.


2013. július 21., vasárnap

Palacsinta zöld dióval.

Egyszerű sós  palacsintát sütök.
Töltelék:
Félzsíros túró krém, vagy körözött, zöld dió darabokkal, és 1 ek zöld dió sziruppal kikeverve.
Jól lehűtve zöld dióval fogyasztható.



2013. július 18., csütörtök

Szedres süti.


4  db tojás
25 dkg liszt
25 dkg porcukor
1 cs sütőpor
20 dkg ráma
Tojás sárgáját a rámával habosra keverni.
Bele a porcukor, ezzel tovább keverni.
Hozzá adjuk a sütőporos lisztet.
A végén a keményre felvert tojás habot.
A tetejére kerül a szeder.
Bármilyen gyümölccsel készíthető.
Ez nem az én fotóm, ismerős készítette.

2013. július 17., szerda

A zöld dió befőtt!

Még júniusban leszedtem.
Előtte tűpróbát csináltam, átszúrtam rajta egy fokpiszkálót,
ha még könnyedén átmegy rajta , akkor jó berakni a dió.
Megszurkáltam villával 4 helyen.
Tehát , minden dión lett 16 lyuk.
Egy csavaros 3 literes befőttes üvegbe került a 80 szem dió.
Felöntöttem vízzel és 3 hétig, minden nap cseréltem, átmostam több léről a vizet.


Csak arról meg feledkeztem, hogy a dió viaszos héját  le kellene sikálni. 
Erre a 2 . héten került sor.
Látszik, hogy ezelőtt 10 évvel készítettem utoljára. 
Van is még belőle .
Három hét és pár nap után egy lábasban felfőztem, éjszakát állt. 
Ezt még kétszer meg ismételtem. 

Egy l vízből és 80 dkg cukorból szirupot főztem.
darabos fahéjjal, kardámommal, szegfűszeggel és szerecsen dióval ízesítettem.

Ebben jól átfőztem a diókat, egy éjszaka állt a szirupban.
Többszöri kóstolgatás következett.
Majd leszűrtem.
Az átszűrt lében újra felfőztem.
Hagytam kicsit benne állni. 

A belseje még zöld, de idővel a szirupban megbarnul.
A 10 évesemből egy szem van már csak, de nagyon szép sötét színe van.
Üvegekbe, majd a befőző automatába került.
90 C °30 perc
 Már itt vannak a többi befőtt között!

Üzemileg így készül a Goldenfoodnál.
Nálam, már a polcon sorakoznak.

A szirupból maradt, a dióból is feldaraboltam 4 db-ot. 
Egy  7,2 dl-es befőttes üveget félig öntöttem sziruppal, bele a darabolt barack és felöntöttem házi pálinkával.
3-4 napig ért, kavargattam naponta.
Leszűrtem és kis  üvegekbe került.
Ez az üveg különleges.
A dugóba a tetején van zöld dió és likőr is.
Megcímkézve jutnak  majd el megérdemelt,
 tulajdonosaikhoz.


Nagyon finom lett.




2013. július 16., kedd

Cékla.

A cékla elmaradhatatlan zöldség a kertben.
Jó tudni róla.
Az idén fehér csíkos magot szereztem a vaterán. 


Most ez készült belőle.

2 db bébi céklát, 4 db friss sárgarépát, a gépi késes darabolóval felaprítottam.
Köménymaggal, kevés gírosz fűszersóval, 1 kk cukorral,
1 kk citromlével, kevés színes borssal fűszereztem.
1 ek lenmag olajjal jól össze kevertem.
Kis ideig állni hagyom fogyasztás előtt.
Puffasztott rizzsel egy vacsorát pótol.
Nagyon egészséges.
A vérképet javítja, az ereket tisztítja, magas a vas tartalma.
Gyakran készítek cékla levet is. 
Össze turmixolom ásvány vagy szűrt vízzel.
Átszűröm, a levet megiszom  a cékla húsát  a fentiekhez hasonlóan fűszerezve lehet köret, vagy savanyúság. 



2013. július 10., szerda

Sült zöldségek.



A kerti munkák legtöbbször kitöltik a délelőttömet.
Ha nincs ebéd előkészítve, vagy lefagyasztva, egy gyors menü szükséges.
Sült zöldségek készültek.
Olíva olajon.
gomba, cukkini,alma,cékla.
tengeri só
 kevés citrom bors
pici gírosz fűszer só
egy kk méz
1 ek szója szósz.
két db burgonya sült héjában ,a mikróban,  5 perc alatt.
A zöldségek egy wokba kerültek, az alma kivételével.
Ő hamar megpuhul, utoljára teszem bele .
Egy csokor zöld fűszer ízesítette még.
Oreganó,  sok bazsalikom, izsóp, lestyán, kapor.
Most ilyen fehér csíkos cékla nő a kertemben.
A cukkini és az alma is saját.





2013. július 7., vasárnap

Vaddisznó sült.


Két szép  vastag szelet vaddisznó borda lett bepácolva szombat este.
Puhító só, citrom bors, sertés fűszer keverék, olaj .
Ma egy wokban elősütöttem mindkét oldalukat, majd ráöntöttem az olajos levet.
Fedő alatt kicsit pároltam, majd  fedő nélkül pirosra sült .
Petrezselymes , hagymás új burgonya volt a körete.
Kovászos uborka kísérte.
A vasárnapi desszert: meggyes, őszibarackos lepény.


Rózsavíz.


Az idei első rózsavizem, elkészült.
Jól időzítettem, mert egy kis strandolás, napozás után a piros bőrnek gyógyír lett.
Egy marék rózsaszirmot jól megmostam, szűrt vizet öntöttem rá. 
Most kétfajta szirmot használtam.
Egy nagyon illatos sárgát, és egy sötét bordót.
Egy műanyag kanállal kissé összetörtem a szirmokat, hogy kiengedjék a nedvüket.
A hideg spájzba kerül, egy éjszakára.
 Este még többször átkavartam.
Reggel leszűrtem sűrű szűrőn.
Zárt üvegbe  hűtőbe tárolom.
Iszom is belőle naponta pár kanállal. 
A gyomornak is jót tesz.
A bőrt megnyugtatja, simítja.
Ha nagyobb adag készül, le is fagyasztható.

2013. július 3., szerda

Málna ivólé .



                                              Jó volt az idei málna termés.
Tayberry málnám van. Ő hosszú szemű, és elég korai.
Három alkalommal 1-1 kg került le turmixolásra.
 Szűrt vízzel hígítottam, mert elég sűrű.

Az utolsóhoz nem került víz.
Krémekhez, fagylalthoz fogom felhasználni.
 Barna cukorral ízesítettem. 


Az össze turmixolt málnát egy szűrőn átpasszíroztam.
A passzírozást egy merő kanál fonákjának segítségével végzem. 
Szinte rátapad a mag.

Szeretem ezeket a csőrös kiöntős edényeket, könnyű velük az adagolás.

A levek üvegekbe a befőző automatába kerültek 90 c °,
30 perc, tartósító szer nélkül.