2014. szeptember 22., hétfő

Szilvalekváros derelye készült.



Nagyon vágytam már egy kis derelyére. 
Készült  bőségesen, még a fagyasztóba is került belőle.
A nyújtásban ez az olasz tésztanyújtó gép a segítségem.

Ez a kis szerkezet, a derelye formázásban segít.









Rézüstben főtt házi szilvalekvárom van.
 Jófajta  sárga házi tojásokat kaptam.
A szabálytalan, levágott szélek egy lebbencs levest gazdagítanak.
A hagyományos formában is készült.

Formáztam többféle képen.

 Volt házi zsemlemorzsám, amibe a saját sütésű kenyéren kívül  kukorica pelyhet is daráltam.
Egy kis szárított búza csirát is pirítottam bele, ez még ízesebbé tette.
A darált dió sem rontja el.
Kristálycukrot szeretek bele tenni, amivel kicsit át is pirítom a morzsát, jó ropogós lesz benne.
A kifőtt derelyét, ebbe a morzsába forgattam.
Elmondhatom, nagyon ízletes és finom lett. 
Szoktam még kapros túróval is tölteni.
A túrót egy egész tojás fogja össze.

Visszaköszöntek a gyerekkor ízei, az Édesanyám derelyéje.
Minden évben földbe ásott katlanba, réz üstbe főztük a jó , saját termésű berzencei(berbenci) szilvát
A szűkebb családunknak közös réz üstje volt, járt házról házra a rokonságban.
Egy egész nap és éjszaka kevertük felváltva az üstben a ciberét, amíg sűrű lekvár nem lett.
Szomszédok rokonok segítettek a szilva magozástól a lekvár kifőzéséig. 
Mennyi anekdota elhangzott ezen a két napon!
Mi gyerekek szájtátva hallgattuk a tűz melegénél.
Ebbe  a lekvárba nem került cukor, az agyag szilkékben évekig elállt.
Féltve őrzök egy" berbenci" szilva fát, amit a szüleim kertjéből hoztam el.


Valami különös íze van, hiszem, hogy benne van az őseim emléke is.

Széles metélt.


Nincs is finomabb, mint egy friss gyúrt tésztából túrós, mákos vagy káposztás tésztát készíteni.
Aki még nem próbálta ki, nagyon sokat veszített.
Nem ördöngősség a tésztagyúrás.
Nálam most széles metélt is készült, az olasz tésztanyújtó gép segítségével.



Cérnametélt készült.

Ha gyúrok, egyszerre többfélét is készítek.
Az édesanyám tésztavágója nagyon vékonyat készít.
Az én olasz tésztagépem kissé vastagabbat és széles metéltet is készít.

Most ilyenek készültek.
Kétféle cérnametélt.
Vékonyabb és vastagabb.

Húsos görcsök, leves betétnek. 

2014. szeptember 20., szombat

Krumpli tokány.


A burgonyákat héjában ,sós vízben megfőzöm, 
 1 kk kacsa zsírral, 1 cikk fokhagymával.
Bő hagymás zsiradékot készítek, kacsa zsírral.(bármilyen zsiradékkal készülhet)
 3 cikk fokhagymával,piros paprikával, borssal megszórva.
A meghámozott, felkarikázott burgonyákat megforgatom benne,  jól átpirítom. 
Ha szükséges sózom még.
Uborkával, vagy savanyú káposztával nagyon finom.
Kiváló feltét hozzá egy kis házi sült sonka.

2014. szeptember 9., kedd

Pizzás muffin.


Fűszeres ,pizza alap tésztából készült.
50 dkg liszt
2 ek kacsa zsír
2 dl kókusztej
1 dl víz.
1 db tojás
3 dkg élesztő
2 kk só
1 kk cukor
1 mk őrölt tárkony.
1 mk girosz fűszer
1 mk oreganó
csipet majoránna
1 kk sikér
csipet aszkorbitum
A kenyérsütőre bíztam a dagasztást, kelesztést.
Nyújtás után kerekre szaggattam.
Pizzakrém és sajt a tölteléke.
A tetejére margaréta szaggatóval szúrtam ki a tésztát.

Tojással lekentem

Sajttal és bio szezámmaggal szórtam meg.

2014. szeptember 7., vasárnap

Zsályás , tengeri só.



"Az ókor óta tudjuk, hogy egészséges és finom, manapság azonban nem túl gyakran találkozunk vele, pedig érdemes zsályát enni.
A zsálya jelképezte az öregek bölcsességét, a hosszú életet.
A zsálya a legrégebben használt és ismert gyógynövény.
Ösztrogéntartalma miatt a menopauza tünetei is jól kezelhetőek vele.
Antiszeptikus, gyulladáscsökkentő, antioxidánsokban gazdag, jól hat a memóriára, nyugtatja a bél- és idegrendszert, javítja a koncentrációt.
Haj- és bőrproblémákra is remek megoldást jelent.
Gyakran használják parfümökben és kozmetikumokban is, sőt szájvizet is készítenek belőle."

Paradicsomos ételekhez, levesekhez, sült húsokhoz is használhatjuk.
Nálam most zsályás só készült.
Finom szemcséjű tengeri sót ,összekeverek szárított és finomra őrölt zsályával. 

Üvegbe töltve, sokáig eláll a fűszer polcunkon.
Sült húsok, levesek, pizza,paradicsomos ételek ízesítésére használom fel.

Maradékokból.


Tegnapról maradék májgombóc leves.
Tegnapi toros káposztámból maradt kevés savanyú káposzta.
Sütöttem a mikróba 4 db burgonyát héjában.
Feldaraboltam,össze kevertem a káposztával.
Szintén maradék,  friss szalonna pörc és egy darab  sült oldalas.
Ezek együtt egy csodás ízvilág.
Nekem legalábbis bejött.
Amíg a burgonya sült kikevertem egy mikrós sütit.
Ez is maradékból.
Kevés volt a tej, de volt fél pohár tejföl és fél pohár natúr joghurt.
Liszt, barna cukor, olaj, tojás, szódabikarbóna.
Jól kikevertem.
Egy marék zabpelyhes, mazsolás, banános, mindenfélés müzlivel dúsítottam.
Itt a végeredmény.

Szilvát és őszibarackot eszem hozzá.
Később egy kis maszkarpónés krémet keverek ki hozzá.

2014. szeptember 1., hétfő

Többféle, kelt tésztából.

Másfél  adag kelt tészta készült.
Mint, mindig, most is több félét készítettem belőle.
Káposztás batyut



 Diós kiflit.

 4 db tepertős pogácsa is sült.


Egy kis cipót kinyújtottam, megkentem házi zsírral és feltekertem.
Kinyújtva,sózva ráterítettem a tepertőt.
Újra feltekertem,pihent, nyújtottam.
Ezt még háromszor megismételtem.
Tetejét bevagdosva szaggattam.
 Bio szezámmag, és darált lenmag került a tetejére.
Pizzás csigákat is tekertem.


Egy másik cipót kinyújtottam, lezsíroztam, sóztam. 
Pizza krémmel lekentem, fokhagymás, sült paradicsom került rá, és sajt csíkok.
Feltekertem, daraboltam , tetejére sajt került még.
A kinyújtott tészta széleit egyenesre levágva, a lekerült Darabokból készült egy kevés bobájka (guba)

Elég lesz egy mákos, kókuszos  szórással egy ebédre.

2014. augusztus 31., vasárnap

Almás palacsinta.


Egy sűrű palacsinta tészta készül.
3 db tojás, 
3 dl tej
7 ek liszt
 1 kk szódabikarbóna.
1 ek porcukor
 2 ek olaj.
2 db  reszelt alma -leve kinyomkodva. 
Összeállítom a palacsinta tésztát, jó sűrű legyen.
Az almát a legvégén forgatom bele.
Bő olajban vastagabb palacsintákat sütök.
Reszelt, párolt, citromos , fahéjas almát adok mellé.
Készült már tejszínes, almás pudinggal is.
A kis almadísz, már csak fokozza az étvágyat.

Zöldséges palacsinta.


Kevés olajon zöldségeket pirítok.
Piros és zöldpaprika csíkokra,hagyma laskára
Paradicsom, hámozva, mag nélkül karikára,kevés édeskömény csíkok,
2 levél medvehagyma aprítva.
2 tojást 1 ek tejszínnel,  habosra felverek habverővel, bele teszek 2 ek lisztet, késhegynyi szódabikarbónát.
 Ez egy  sűrűbb palacsinta tészta , és a félig sült zöldségekre csurgatom.
1-2 percig fedő alatt sütöm.
Időnként megrázogatom, sózom, citromborssal,reszelt sajttal megszórom a tetejét.
Tányérra fordítva a zöldségek kerülnek felülre.
Kiadós reggeli.
Gombával is finom.
 Tetejére sült szalonna is kerülhet.

Tejfölös, keksz süti.


Nagylány unokám remekműve, amivel a napokban meglepett.
A tejfölt porcukorral, vaníliás cukorral kikeverjük.
A kekszet egy kisebb  jénaiba lerakjuk.
Megkenjük a tejföl harmadával.
A másik két harmad tejfölbe 2 ek cukrozott kakaó kerül.
A következő réteg kekszet és a tetejét ezzel kenjük be.
Egy éjszakát pihen a hűtőbe.
Tetejét arany csoki golyókkal díszíthetjük.
Finom, és sütés nélkül készíthető édesség. 
El tudnám képzeni, hogy a tejföl alá barack lekvár kerüljön, még pikánsabbá, különlegesebbé tenné.

Spagetti, másképpen.



A nagylány unokám készítette, mivel pihenésre kényszerülök, a gerincem miatt.
Hozott finom saját készítésű süteményt.
Tejföllel összerakott keksz.

Gyorsan készítette gy egytál ételt.
Csirkemellet  apró darabokban befűszerezte.
Grill és gírosz fűszereket, szójaszószt és balzsamecetet használt.
 Közben kifőzte a spagettit, kikeverte a szószt.
Volt egy üveg mangoldos csatni, alapom, Ezt paradicsommal, és sok oreganóval, feljavította. 
Ebbe keverte át a tésztát .

Tetejére került a finom,  gyömbérrel, almával , kókusz zsíron, pirosra sütött, fűszeres, csirkemell.


Bab főzelék, fejtős babból.


Fehér, nagy szemű, futós babom terem, a kerítésre fút.
Mikor még nem száraz, csak kezd barnulni, leszedem, és ez a "fejtős bab".
Hatalmas szemek, felénk "kanpaszulynak" is hívják.
Nagyon jó ízű,  és nem színezi el a belőle készült ételt, mint a tarka babok.
Most főzelék készült belőle.
Hamar puhára fő, egy két babérlevéllel, sóval,borssal,zöld fűszercsokorral.
Borsika, kakukkfű,bazsalikom, majoránna, izsóp került a csokorba.
Készítettem egy világos rántást, amit tejjel és tejföllel kevertem simára., egy kis paradicsom lével.
Ez ad egy kevés savanykás ízt az ételnek.
Most saját nevelésű csirkémből készült pörkölt került mellé.
Nyers  hagyma karikák a tányér szélén és azzal fogyasztom.