2015. július 7., kedd

Rántott csirke szárnyak , puffasztott amarántos panírban.


Kevés volt a panírhoz a házi zsemlemorzsám. 
A vendég, már úton, idő nincs zsemlemorzsa készítésére.
Így puffasztott amaránttal, és szárított búza csirával pótoltam ki .
Most .főtt, bulgur volt  a köret.
Nagyon finom lett , bár kicsit sötétebb a színe kisütve a panírnak.



2015. július 5., vasárnap

Habos, kávés süti, mikróban.


Már többször is elkészítettem ezt a kávés szeletet a mikróban.
Most habbal variáltam.




 3 tojásfehérjét a robotgéppel felvertem, kevés sót és 1 ek citromlevet adva hozzá.
Mikor már jó kemény, 2 ek gránátalma szirupot adtam hozzá, és 2 ek porcukrot.
A végén 2 ek kukorica keményítőt.
A süti jénaiba sült, 4 perc 800W.
Ekkor került rá a hab és még 2 perc 700W-on.
A zsebsárkánnyal  meg karamellizáltam a tetejét.

Fogyasztáskor is csurgatok gránátalma szirupot a tetejére!



Gránátalma szirup: 
8 dl  100%-os gránátalma levet .30 dkg cukorral befőztem méz sűrűségűre, ,gyakori kevergetések mellett.
Vigyázva, ne karamellizálódjon meg a cukor.
Hűtőbe eláll, a levendula sziruppal együtt.
Krémekbe, habokba, kekszekbe nagyon jól felhasználható.

Bundázott tökvirág!


Sok mindent készítek a cukkiniből,de a virágját eddig még nem használtam fel.
Most megtörtént.


Sörtésztában és zsemlemorzsásan is finom.
Sörtészta bunda.
2 tojás
1 dl sör,
 3 ek rizsliszt

Bundáztam még, karfiolt, cukkinit, gombát is.
Most rizslisztet használtam a bundázáshoz.
Zöld borsós rizs volt hozzá a köret.
Tegnap, reggelire sült tökvirág készült, hagymásan, kevés friss kakukkfű és majoránna ízesítéssel, fehér borssal.
A bundázott zöldségek.
Zsemlemorzsásan.


2015. július 4., szombat

Cukkini, és virágja!


Minden évben terem a kertemben. 

Szereti a családom és én is.
Cukkini felkarikázva,már a fagyasztóba is került, télre.
Sokféle módon készítem.
Rántva, sütve, főzeléknek, töltve, rakottan, lecsóba.
Vagy csak egyszerűen lereszelve, rántottának.
Egy kis piros mangold nyéllel, kaporral párosítva.



Most a virágját próbáltam ki.
Hagymásan sütöttem le, nagyon finom. 
A hagymát olajon megpárolom,  én sózom is,és átforgatom rajta a cukkini virágokat. Gyorsan megpárolódik. Fehér bors kerül rá a végén.
Ma is szedtem egy adagot, holnap reggelire készül.
Rántani is szokták a virágot,palacsinta , vagy sör tésztába forgatva.
Hallottam már , hogy megtöltik, fűszeres,sajtos, darált hússal,és sütőben megsütik.

2015. június 29., hétfő

Tartósítás,befőző automatával.


Karfiolt és paprikát is rakhatunk el télre.

Így zárjuk üvegekbe a kert terméseit.
A zöldségeket  nyersen,az üvegbe helyezzük, pici só és késhegynyi citromsó kerülhet rá.
Felöntjük vízzel, lezárjuk a kupakkal. 
Fejre állítás előtt vízszintes helyzetben körbe forgatjuk az üveget, meggyőződve ezzel, hogy jól zár a kupak. 
Ha folyik újra húzunk a kupakon, vagy kicseréljük másikra.
Mehet az automatába.
Karfiol, Kochen/90 (100/90)
A Weninger befőző automata, és a  befőzési útmutatója.

Az üvegekre címkéket nyomtatok.



 Most éppen a birsalma van soron, még címkézés előtt.






2015. június 28., vasárnap

Fűszeres csirkemell, mangolddal.


Elég mellőzött növény. 
Nemrég nevelem a kertemben. Bár előbb neveltem volna.
A télen kifagyott, bár az írás szerint áttelelhet.
Most tavasszal újra vetettem.
Van piros nyelű és fehér, bár zöld a színe, de így olvastam a tasakján.



Nagyon finom.Leveléből főzelék készülhet.
A levélnyél íze vetekszik a bambuszrügy ízével.

Nálam a zakuszkába is került belőle.
Ma fűszeres csirkemell készült.
Ehhez raktam a levélnyelekből is. 
Került még hozzá, gyöngyhagyma, és cukkini virág.

Egy kevés rizslisztet szórtam rá a végén, és friss föllel főztem össze.
Nagyon finom lett.

Jó a kiskert, lemegy az ember és mindent talál.
A lugas paprikán már volt egy termés, ezt is bele sütöttem.

Hasáb burgonya sült a húshoz.Mellette az olajban mindig sütök ropogósra petrezselyem levelet.
A mangold leveleket a burgonya után hirtelen átforgattam a kevés , forró, vajas, olajban. 
Kellemes íze lett.

Kapros,kakukkfüves, joghurtos uborka saláta is készült mellé.

A leves ma borsó leves volt, levesbetétként, húsos medvehagymás tésztából készült  görcsökkel.



2015. június 22., hétfő

Hal sütése, halrácson, szabadtűzön.





Szalonna sütés elején, hamar megsül egy pár szelet hal.
A szalonna sütése hosszadalmas.Jólesik előtte egy pár falat.
A halrácsot kibélelem zöld fűszernövényekkel: oreganó,  tárkony, majoránna, izsóp, kakukkfű. 
A halat beolajozom, sózom borsozom.
Ráhelyezem a fűszernövényekre.
Kerülhet rá pár szelet vékony füstölt szalonna, finom lesz tőle. 

A halrácsot összezárom, egyszer meg is fordítom pár percre a parázson.

Nagyon finom"előétel", amíg a szalonna megsül.
Még a parázsra is teszek a fűszernövényekből jól átjárja a füstje. 
A tengeri halak, percek alatt átsülnek.
Kipróbáltam már,hogy páfrányt rakok a parázsra, nagyon különös füstje van.
Húsok sütésénél az oreganó, rozmaring tesz jó szolgálatot, füstje átjárja a húsokat.

Előbb akácfával rakok tüzet, erre kerül a faszén,így lesz jó parázs, amin sütögethetünk.

2015. június 21., vasárnap

Keksz szalámi a 23. blogkóstolóra.


 A 23. blogkóstolóra, Konyhavirtuóz  blogjából készíthetek valamit.
Ugyanis ő van az első helyen a sorsoláson ,én az utolsó lettem,mivel utólag kerültem fel a listára.
A technika ördöge , valahogy kihagyta a jelentkezésemet, utólag lettem berakva, ,megkeresés, helyreigazítás után.
Gyakran készítem a választott édességet, a család kedvence.
Nálam lekvár és darált dió is kerül bele, és kókusszal szórom meg.Most szeletelt mandulával is diszítettem!
A keksz fele finomra darált , és csak a fele durvára tört.
Gondolom ennyi kis változtatás bele fér egy receptbe.
Én rúddá formázom ,  folpakba csomagolom,nem őzgerincbe dermed, szeletelés előtt.


Konyhavirtuóz eredeti receptje ez:


Hozzávalók egy őzgerinc formához:

25 dkg margarin

15 dkg cukor  
3 dkg kakaó
40 dkg háztartási keksz  
0,5 dl rum
1,5 dl tej
1 ek. liszt

A kekszet összetörjük és meglocsoljuk a rummal. A tejet, cukrot, kakaót és a lisztet összekeverjük, pár perc állandó keverés mellett felfőzzük, közben beletesszük a margarint is. A tűzről levéve több részletben belekeverjük a masszába az összetört kekszet. Folpack-kal bélelt őzgerincbe formába tesszük, belesimítjuk, és hűtőben hagyjuk dermedni egy éjszakát. Másnap kiborítjuk és felszeleteljük. 

Nekem ilyen lett!

Előre elkészíthető, jöhetnek a vendégek!
Mindenkinek ajánlom ezt a finom receptet.
Aránylag gyorsan elkészül, és , ami fontos, nyáron a nagy melegbe nem kell a sütőt bekapcsolni, mivel nem igényel sütést. 
Gyümölcsöt vagy tejszínhabot is kínálhatunk mellé.
Nálam keksztekercsként,  krémmel is készül.
Akkor nem kerül a masszába durvára tört keksz, csak a darált kekszből készül, amit készen is kaphatunk.

És még ilyen kis formákat is készítek a masszából ezekkel a kiszúrókkal.



Levesbetét,másképpen, csirkebőrben!


Ha csontos csirke mellett vásárolok, azon mindig rajta van a bőr is.
leválasztom és elrakom a fagyóba.
Most 4 db gyűlt össze.
Tölteléket készítek.
1 db zsemlét beáztatok, kinyomkodom.
Darált csirkehús, előre megabárolt máj, szeletelve kerül bele.
Bors, só,párolt hagyma és petrezselyem ízesíti még.
2 nyers tojás köti meg
Kevés csíkozott piros paprika teszi színesebbé.
A bőrbe töltjük, cérnával ,tű segítségével összevarrjuk.hengerré formázzuk.
megköthetjük batyunak is.
Húslevesbe, zöldséglevesbe, vagy leveskockával ízesített lében  főzhetjük ki.
Főzés után fel is piríthatjuk kevés olajon megforgatva, ropogósabb lesz a bőr.
Körettel önálló fogás is lehet, olyan laktató és finom.

Melegszendvicssütőben sült, leveles tészta!


A hőfok elég magas a melegszendvics sütőben, így kipróbáltam a leveles tészta sütését.
Szerintem jó, gyorsan elkészül.
Szépen feljön a tészta.

Praktikus, ha csak egy pár darabot szeretnénk sütni.
Ráadásul, a bele sült vonalak mentén ráhajtható a töltelékre, ami sütés után kerül bele.

Most, eper lekvár került bele.
Tejszínhabbal még finomabb.

Legközelebb, pudinggal töltöm meg.