Napjaim.

Nagyon régen írtam a blogomba.
Az ünnepeket a kisebbik unokámmal töltöttem.5 napig voltam vele.
Ebből élek most.Fel idézem a simogatását a mosolyát, a közös játékot.
Nagyon értelmes, tele szeretettel. Még csak 3és fél éves, de olyanokat mond, hogy csak nézek.
Annyira feltöltött, hogy le tudtam ülni a szőnyegre hozzá és "pattantam", mikor mentünk a fürdőszobába. Már nem kell pelus, nagyfiú.
Fürösztöttem, haját szárítottam.  Esti mesét olvastam. Sokat játszottunk.
Csak én kellettem neki. Mondta is menyem 2 nap után, már hiányzott neki, hogy nem őt igényelte. Nekem ez boldogság.
Kikísért a pályaudvarra,  beült mellém a kocsiba. Ilyen helyen még nem volt.Integetet, magyarázta a vonat működését a fiamnak.
És egyszer csak elsírta magát. Majdnem én is.
Azonnal "jöjjél" hozzám, csak adj meleg vízet a Pamacs kutyusodnak és gyere.
Nagyon hiányzik a kis okosságom, "gyönyörűségem"
Megyek hozzá gyakrabban.