Az emlékek útján!

 Ahogyan telnek az évek, úgy szépülnek az emlékek.

Arany keretet készítünk köréjük, hogy még szebbek legyenek.

Nincsenek velünk már az emlékek szereplői, mi magunk éljük, újra át a gyerekkor, történeteit.

Barangolunk a kertünkben, álmainkban ott vagyunk a tiszta szobában, a mázolós konyhában, a cseresznye ,a barackfa, a finom szőlő termését ízlelgetjük. 

Mikor felébredünk az álom eloszlik, de beégett a lelkünkbe és nem felejtjük.

A konyhánkban jártam, az  emlékek,oda vezettek.

Édesanyám nagyon sokszor sütött kalácsot, mi így hívtuk a túrós,káposztás, almás  batyukat.

Mindig volt szárított kovásza, de élesztőt is rakott hozzá keveset.

A 2 lap zsíros tészta, közte házi szilva lekvár, az volt a "burított" tészta, vagy lepény.

A kukoricás , burgonyás pogácsa,  a darálós keksz, a baba piskóta, mai napig  utánozhatatlanok.
Darálós kekszeim, baba piskótáim..

A piskótái nagyon finomak voltak.

Magasak, diósak, krémesek, szilva lekvárosak.

Volt egy kiflije, amit úgy hívott a család, hogy hideg kifli.

Talán azért, mert melegen nem ehettük, az élesztő miatt, meg a rá karamellizálódott cukor miatt forrón nem volt ajánlatos fogyasztani.

Ugyanis a kifliket megforgatta kristály cukorban, így sültek nagyon finomra.
Egy élesztős, mangalica zsíros ,kevésbé édes tészta, dióval, házi szilva lekvárral ,kiflinek feltekerve.

Mindig mondták a rokonok Édesanyámnak:--Irma hideg kiflit hozzál! --mikor komatálat vittünk a betegágyasnak.
Ezt a komatálat őrzöm, ma is használom  leveses tálként,ünnepekkor, ha együtt a család.
Gyönyörű, ibolyás mintája van!
Még a komakendő is megvan, amibe bele kötöttük, amikor komatálat vittünk.

Nem volt mérlegünk.  Mindent marékkal, csészével mértünk.

Annyiszor készültünk, hogy kimérem mérleggel, de nem került rá sor.

68 évesen elment és magával vitte a recept titkát.

Mai napig bánom, hogy nem ültem mellé, mikor összeállította ,és mértem volna a mérlegen.

Most már késő!

Próbálkozom, az   ízek alapján  megcsinálni, emlékezetből. 

Már többször elkészítettem, de még mindig nem érzem azt az íz világot.

A spórban sült, illatozó kifli, már soha nem lesz  olyan, nem utánozható.

Volt egy kerek , fehér, kék  szélű tányérszerű edénye, mi csak "pitlinek" hívtuk.

Mindig ebbe voltak a kiflik, egy rojtos ,hímzett,vászon kendővel letakarva, hogy puhák maradjanak.
A pitli alatt a "gránátalma" mintás terítőt is ő varrta!

A pitlit megőriztem, kicsit kopott volt, de a mosogatógép, a súroló, széppé varázsolta .

A karcolások vonalaiból, eltűntek a  sötét lerakódások.

Szinte ujjá született.

Ha már megvan az edény, sütök kiflit.

Második próbálkozás , már közelített az igazihoz.

Átküldtem a fiamnak, rákérdezve,

--Megismered?

---"A mama pitlije, és a hideg kiflije."

Húgom lánya is emlékezett rá.

Így kell emléket hagyni magunk után!

Nagyon szerették a nagyit, mindig a kedvükbe járt, minden nyáron nyaraltak nála az unokák.

Ahogyan én is öregszem, úgy hiányoznak az együtt töltött napok.

Sok emlék előjön. Az idő talán ki is színezi kissé.

De, így van ez jól. 

Akkor nem volt olyan értékes, és szép ,mint most előkerülve a múlt homályából.

Nem tudtuk értékelni, milyen ügyesek, leleményesek voltak, a semmiből is tudtak nekünk varázsolni, mert varázslat volt az egyujjas kesztyű, amit kötött az Édesanyám.

  A kis piros csizma,  a húsvétra készült szandál, amit a suszter Édesapám készített.

Megmérte a lábam, sablont készített, kiszabta,  összevarrta,  sámfázta.feltalpalta, fényesre vixolta.

Az maga volt a csoda!

Gyönyörködtem is benne, annyira, hogy neki mentem a villanyoszlopnak a hóesésben, mert   annyira néztem , a lábamon a kis csizmát.

Egy jó nagy pukli lett a homlokomon, de nem bántam.

Senkinek, nem volt ilyen szép csizmája az első osztályban.

Most vagyok büszke az Édesanyám által készített abroszra, amit házi vászonba varrt.

Egyik, a teraszom asztalát díszíti.  

A vásznat is ő szőtte.

Minden nap gyönyörködöm benne.

Oda ajándékoztam egyet a szülő falumnak. 

Jó volt látni, hogy az új kenyér az Édesanyám abroszán pihent az ünnepen! 

Életünk legszebb pillanatai, a szülő háznál eltöltött évekkel kezdődnek, majd folytatódnak gyerekeink életében.

Őrizzük ezeket a pótolhatatlan kincseket, emlékeket.

Vissza visznek a múltba, és megszépítik a jelent.

A szeretet ,őrzi az emléket és soha el, nem fogy!