2015. március 30., hétfő

Húsos pelmenyi, medvehagymás pesztóval.


Szereztem egy kisebb lyukú pelmenyi készítőt.
Ki is próbáltam.
A nyers hagymával, fűszerekkel összegyúrt sertés darált hússal töltöttem.
Egy tojással fél dl olajjal, csipet sóval, tésztát gyúrtam , annyi lisztből, amennyit felvesz .
Egy lágyabb tészta készült,jól nyújtható legyen.
Pihentetés után két részre osztottam. 
Az egyik lapot rátettem a készítő rácsára.
Soha nem tudok szép egyenletes szélű tésztát nyújtani.

Megtöltöttem, a curryvel, sóval, borssal, ízesített hagymás,jól átgyúrt, hússal.

Ráhelyeztem a kissé megvizezett, másik lapot.
Vizesen jobban összetapadnak.

Jó erősen végig simítottam, többször is a nyújtófával.
Nem tudom mit nem csináltam jól, de egyenként kellett kinyomkodni a kis tésztákat. 
Nem pottyantak ki maguktól a rázogatásra.

Főtt a sós, olajos víz, belekerültek, és kb 15 perc alatt elkészültek.

Medvehagymás pesztó készült hozzá.
A medvehagyma saját, a kertemből.
Olajjal, fokhagymával, csedar sajttal,egy kis fokhagymás metélő és hagyományos metélő hagyma levél, friss oreganó is került bele.
Valami fenséges, frissen.
Elég babrás ilyen kicsibe készíteni.
Biztos szerzek egy nagyobb lyukú készítőt is.

Sárga túró.


Most csak 5 tojásból, Húsvéti előzetesnek készült sárga túró.
Sajnos a saját aszalású mazsolám nem tudom felhasználni, mert nagy a magja. 
Arany mazsola és áfonya került bele, jól összedarabolva.
Ez lényeges, mert az egész szemek kifordulnak a szeleteléskor.
Vaníliára allergiás vagyok, így egy kevés mandula esenc került bele és egy rúd fahéj.
Na a fahéj el is színezte, meg a tojás sem házi volt.
Ízre nagyon finom, színre sárgább szokott lenni.
A visszamaradt íróját a kutyusommal, Foltossal ittuk meg.
Ilyen a főzés végén és a kendőbe helyezve.

Jól össze kell kötni,csavarni, hogy folyjon ki a tejsavó.
Az udvaron csöpögött egy kampóra akasztva, kb egy órát, és szépen összeállt.


2015. március 29., vasárnap

Mazsolás kalácsom.




Készült egy mazsolás, (saját aszalás), citrom héjas kalács.
Nagyon szeretem, vajas mézesen és vajas lekvárosan.
Íróm is volt, mert a héten vaj is készült.
40 dkg liszt (finom és fél fogós,kevés rétes)
1 dl tej
2dl író
2 tojás
7 dkg olvasztott vaj(házi)
3 ek cukor
2dkg élesztő
 1 kk sikér
pici só
Kenyér sütőre bíztam a dagasztást, kelesztést.
Síp szókor bele került a beáztatott mazsola, és a citrom héj.
Formáztam, pihent.
Duplájára kelt.
Tojással lekentem.
180c°-os sütőben 25 percet sült.
Most egy finom szendvics készült belőle.
kalács
 vaj (házi)
feketeerdei sonka
csedar sajt
 medvehagyma( a kertemből)
főtt tojás
Házi vajam.

2015. március 27., péntek

Vajat készítettem!


Egy fél literes , 30%-os laktóz mentes tejszínből, csak egy keveset használtam fel.

A többit össze ráztam, egy műanyag flakonba öntve ,kb egy fél óráig.
Nagyon finom vaj lett belőle.
A lecsöpögött írót, kalács , kenyér ,sütéshez használtam fel.

Szendvics kenyérkék.


Ma kenyeret sütöttem , és kipróbáltam, a fél adagból, a kis szendvics kenyerek sütését.
Szerintem nagyon praktikus, utazóknak, iskolásoknak uzsonnára...stb.
Lenmag,szezám mag és puffasztott amaránt került a tetejére.
Ilyenek lettek felvágva.

Megpirítva.

A folyadék fele tej , a fele író volt,mert vaj készült a héten. 
Legközelebb kipróbálom rozs és árpa liszttel is.
Készült egy pár amarántos, szezámos grissini is.

Most fehér kenyér készült, fél fogós, rétes és finom lisztből. 
A másik feléből ilyen buci és kenyérke sült.
Mindezek, 50 dkg lisztből.

2015. március 22., vasárnap

Szalvéta hajtogatás.


Szalvéta hajtogatást próbálgattam, ma egy videó alapján. 
Damaszt  és papir szalvétát is hajtogattam.







2015. március 21., szombat

Gombkeksz, süti.


Egy egyszerű linzer szerű tészta készül, alapnak.
25dkg  sima liszt
5dkg rizs liszt
 20 dkg  laktózmentes vaj
5dkg kókusz zsír
12 ek laktózmentes tejföl
 1 tojás
 10 dkg nyírfa cukor
csipet só
 1 kk sütőpor
 Fűszerek :kardamom, tonkabab, fahéj, kurkuma
cukrozott, reszelt citromhéj, levendula szirup és virág.
Ezt három részre osztottam. 
Egy részt színeztem, egy részbe citrom héj, másik részbe levendula szirup és virág került.
Különböző formákban szaggattam. 
Kerek, szögletes.


Most a legújabb és első próbálkozás a gomb alakú.
 Kör alakban kiszúrtam, süti pecséttel rányomtam a mintát.


 Majd egy kisebb kupakkal, újra rászúrtam, de csak a fél vastagságig.
Hús tűvel két lyukat szúrtam rá.
A szívó szál, még jobb, mert vastagabb, nem sül össze a lyuk.
Fém dobozban tárolva, sokáig eláll, és puhul is.
Ilyenek lettek.

2015. március 20., péntek

Kenyeret sütöttem.



A szokásos kenyér recept alapján készült.
Annyit változtattam, hogy került bele 10 -10 dkg rétes és félfogós liszt.
A folyadék fele tej, így szép fehér lett.
Friss, sütőben sült, hasalja  szalonna pörccel ettem a lágy, friss kenyerem.

Valami fenséges együtt!


2015. március 12., csütörtök

Kukoríca ropogós, medvehagymával.


Egy fél doboz  konzerv kukorícát
2 ek rízslisztet
 1 db tojást
 1 cikk fokhagymát,sót, borsot.
1kk kanál feldarabolt medve hagymát.
A késes darabolóba össze daraboltam, kissé pépesre.

Ha szükséges, teszünk még bele lisztet.
Forró kókusz olajban kis, lapos  pogácsákat sütöttem, szép pirosra.

2015. március 10., kedd

Húsleves, pászkával.


Gyerekkorom ízei jöttek vissza.
Édesanyám gyakran sütött pászka tésztát, a csikós spór platniján. 
Nagyon szerettük.
Most én is készítettem tészta gyúráskor egy pár darabot, a mikróban.
A húslevesembe raktam.
 Nagyon finom volt.

Köszönet, a blogom látogatóinak!


2015. március 8., vasárnap

Húsos görcsök,medvehagymás tésztából..


Görcs,  vagy táska leveshez készült , most medvehagymás tésztából a levesbetét.
A medvehagymát, mozsárban kissé szétdörzsöltem, ez került a gyúrt tésztába. 
A tésztanyújtón többször áthajtottam.
Kissé maszatos maradt még ezután is, de ez nem ront az élvezeti értékén.

 A kis téglalap tésztákat megtöltöttem, a pörkölt szerűen lesütött, fűszeres darált hússal, feltekertem, majd , görcsre kötöttem.


Ez lesz egy zöldséges leves alap betétje.
A medvehagyma, különös ízt kölcsönöz a levesnek.

Pestós ,színes, lúdgége tészta..


Házi tojással gyúrt,  zöldre színezett
lúdgége csigákat sodortam.



Cserépben , az ablakban nevelkedett, friss  bazsalikomból készült a pestó.

HÉT hozzávalóból!
 Tengeri só, bors, fokhagyma bazsalikom levél, ,pirított fenyőmag, sajt, olíva olaj  került a mozsárba.
A frissen főt tésztára keverve, csodás szín és ízvilág.
Ropogós bacon került a tetejére.