2022. május 18., szerda

Komatál!

 



Anyák iránti figyelmesség!

"Ez a szokás még az 1980-as években is elmaradhatatlan jele volt a közösségi összetartásnak, az egymásra figyelésnek. Nem tévesztendő össze a kolozsmával, a keresztanya ajándékával. A szoptató anyáról való gondoskodással azt biztosították, hogy az anya minél hamarabb megerősödjék a szülés után, és bőséggel tudjon szoptatni. 

A komatál a lehetőségekhez mérten gazdag, tartalmas ebéd és bor volt, vidékenként változóan kettő-kilenc napig a szülés után. Egyes helyeken az asszonyavatásig vittek komatálat.

A komatál fogásainak száma mindig páratlan volt. Az első és az utolsó komatálat általában a fő komaasszony küldte, a többi komaasszony pedig naponta váltotta egymást. Nem csak a komaasszonyok küldtek komatálat, hanem a keresztelőlakomán részt vevő vendégek is megrakták a „komacsészéket”. A komatálat az illendőség szerint az kóstolta meg először, aki vitte, és ő előtte ette meg az anya és a családja. A tál vivője a szokás szerint erőt, egészséget, bő tejet kívánt az anyának, kikérdezte, hogy ment a szülés, és ellátta jótanácsokkal."

Erre a célra a levesnek, külön koma tálunk volt, egy ibolyás mintával. 


Mai napig őrzöm, ha együtt a család ebben tálaljuk a húslevest.
Édesanyám komakendőt hímzett pamut vászonba, hófehér  mintával,  saját szövés volt, szépen kirojtozva, a széle ki azsúrozva.
Ebbe bekötve vittük a finom tyúk levest, saját készítésű csiga tésztával. 


A második fogást, két pecsenyés tál közt, szintén kendőbe kötve helyeztük el.
Igy könnyű volt vinni, mert gyalog mentünk ám a falú másik végére is!
Úgy mondták" két karral" vittük!
A süteményt, mindig, ránk gyerekekre bízták!
Egy kis fonott demizsonban bort is vittünk!
És csakis vörös bort, mert az vérszaporító, egészségtől való, kis mértékben fogyasztva. Nekünk Izabella szőlőből készült borunk volt .
Általában Édesanyám tortát sütött, és diós kiflije is kedvenc volt a családban.
Hideg kiflinek hívtuk, talán azért, mert hidegen is finom volt, a disznó zsírral gyúrt tésztája.
Azóta is próbálgatom a sütését, de soha nem lesz olyan finom, mint amit Ő készített.
Az "Emlékek útján!" című blog bejegyzésemben részletesebben olvashatsz róla!


Nincsenek megjegyzések: