2013. március 6., szerda

Kukorica lisztes hal.


A hal, joghurtban áll fél órát.
 Ez most tengeri halfilé.
Sóztam, borsoztam- citromborssal.
Meglocsoltam egy kevés zöld dió sziruppal.
Paprikás kukorica lisztbe forgattam.
Kevés forró olaj- vaj,  zsiradékba került.
Hamar megfordítom, hogy mindkét oldala megpörösödjön.
Mikor egyik oldal szép piros, újra fordítom.
Gombát pirítottam a vissza maradt zsiradékban.
A köret: párolt zeller, kelbimbó, sült gomba .
 Került mellé egy pár pikáns zöld dió karika is.
Az elmaradhatatlan citrom karikák teszik teljessé.

2013. március 3., vasárnap

Rakott babapiskóta.


Gyorsan elkészíthető édesség.
Krémet főzök.
3 dl tej
1 cs tejszínes puding por
 2 ek glukonon(cukorpótló)
tejet melegítem, közben elkeverem simára kevés tejben a pudingport
1 tasak kapucsínó port, 1 ek kávét is teszek bele,.
A forró tejben sűrűre főzöm. 
Még melegen elkeverek benne 5 dkg.nyi vajat.
Így nem lesz csomós.
Kihűtöm, még langyosan kerül bele 1 kis tasak (1 ek) zselatin por, amit 3 ek vízben feloldottam és langyosra melegítettem.
3 ek maszkarponéval dúsítottam.
A piskótákat kávés tejbe mártom és rétegezem a krémmel. 
Az edény oldalát is kirakom  felezett piskótával.
Akár gesztenye is kerülhet bele egy rétegként.
Időnként gyümölcskrémmel, és darabos gyümölccsel is készítem.
Akkor természetesen gyümölcs pudingpor az alap.
Tetejére most csoki dara és jégcukor, meg szívecskék kerültek.
 Szeretem, mikor ropognak a fogam alatt!







2013. március 2., szombat

A vízszűrő kancsó.

Vízszűrő kancsó által szűrt csapvíz fogyasztása számos előnnyel jár magad és környezeted számára.
Kiszűri a csapvízből a nehéz fémeket, a szennyeződéseket, a vízkövet.
Főzéshez, tea és kávé készítéséhez is használom. Finomabb az étel. 
Nem vízkövesednek el a készülékek. 
A szűrőbetét cseréje egyszerű .
Nem kell cipelnem a pet palackokat.
Nyáron befér a hűtő ajtajába.
Lágy kellemes ízű vizet ihatok.
 Tisztán tartása egyszerű.
A  szobai virágokat is szürt vízzel öntözöm.
Már másfél éve használom.

Heti kenyerem.

E heti kenyerem,gyors kovásszal. 
Most darált len és kapor mag, és egy db sült burgonya i is került bele.
Két db őzgerinc formában, két buci és egy zsömle készült.

Diós torta.


Mini torta készült.

PISKÓTA
4 db tojás
3 ek liszt
1 tk sütőpor
1 ek darált dió
1 késhegynyi kurkuma.
A tojásokat habosra keveri a robotgép a cukorral.
A végén bele keverem a sütőporos lisztet
Kipapírozott formába kerül.
Forró 200C%-ra lőmelegített sütőbe rakom,  a hőt 5 perc után mérsékelem 180C%-ra.
15 perc alatt kész.

KRÉM:
3 dl tej
3 ek étkezési keményítő
1 ek zöld diós szirup
A keményítőt kevés tejben elkeverjük, hozzá öntjük a szirupos langyos tejhez .
Sűrűre főzzük-
Amíg még meleg, elkeverünk, benne egy diónyi vajat.
Ettől nem bőrösödik be és nem lesz csomós.
Mikor kihűlt a főzött krém, elkeverünk benne 3 ek porcukorral habosra kevert 10 dkg vajat.
Hozzá adunk 3 ek maszkarpónét.
Simára keverjük.
A piskótát ketté vágjuk
a krém 3/4 részével megtöltjük.
A maradék krémet a tetejére kenjük.
 Tetejét kakaóval mintázzuk tetszés szerint készített,papírból kivágott mintával.
Most a diót próbáltam megjeleníteni, kisebb, nagyobb sikerrel.



 A felhajlott sütőpapír kissé kicakkozta a szélét.
Krém vajjal elkeverése, még melegen, hogy ne bőrösödjön.


2013. február 28., csütörtök

Kemencéztem.

Kert , udvar rendezés, gereblyézés, metszés volt a mai munkám. 
Közben elégettem a kemencémben összegyűlt papírokat, dióhéjat, vastag dobozokat. Olyan jó meleg lett , hogy 3 db burgonyát egy sárgarépát fóliába csomagolva megsütöttem. 
Megvajazva ez volt az uzsonnám.
Aztán úgy döntöttem, gyorsan bekeverek egy kis lángost, talán az is megsül.
Így is lett, mindent bele a kenyérsütőbe, most még egy tojás is került bele, darált lenmag és kapor lett az ízesítő.
Aztán csak megkentem  egy kis tyúk zsírral,pizza krémmel. (a saját készítésem már elfogyott )
 Szalámit raktam rá, medvehagyma levelet(fagyasztott) .
sajt is került a tetejére. 
Az egész udvar illatozott , ahogy sült.
 Nagyon finom lett. Az udvaron már megettem egy jó darabot. Vastagabbra kelt, de így szeretem, főleg a szélét, az ropogósabb.
Most az Anyukám lemez tepsijébe, sütő papíron sült.
 Legközelebb a  kemence csupasz téglájára teszem, hogy jobban megsüljön az alja is.






A kemencémről egy pár kép.

2013. február 24., vasárnap

Grilleztem.


Adva volt pár szelet bepácolt vad disznóhús.
Pároltam (pároló betéttel) zöldségeket.
Sárgarépát,
 zellert, 
szeletelt burgonyát, 
káposztát ,

kínai kelt.
Ezenkívül sült még a hús mellett 
nyers répa , 
burgonya,
alma
 és hagyma.
Szinte zsiradék nélkül sült, a pácban volt csak kevés olaj.
A kertemben van:
 izsóp
  zsálya
kakukkfű
és petrezselyem 
zöldje.
Egész télen  eleven zöldek maradtak.
Megmosva a húsok, zöldségek tetejére kerültek.
Ropogósra sülnek, el is fogyasztottam.
 Különös, hogy a zsálya így nem keserű.
Ízük bele sült a húsba, zöldségekbe.
A párolt kínai kel és káposzta a jég salátával egy joghurtos,majonézes dresszingbe került.
Dresszing.
3 ek joghurt
3 ek  tejszín
1 ek méz
1 kk ketchup
2 ek majonéz
2 cikk zúzott fokhagyma
1 ek szűz olíva olaj
kevés reszelt sajt.
Jól össze kevertem és bele forgattam a párolt zöld leveleket, és a salátát. 
Ez a saláta, akár önálló étel lehet egy vacsorára, darabos dióval.
Mikróban sült 2 db burgonya héjában, köret kiegészítőként.
A teraszon, egy elektromos , kontakt grillt használtam. 
A fűszerek illata belengte az egész udvart.
10    C°.- ban, jól felöltözve készítettem. 
 Hóvirágaim, mint kis csengők  bókoltak a szélben,már a tavasz illatát is érezni lehet.
Ebéd után  a napi 1000 (ezer) lépést megtéve (a kertem két legtávolabbi pontja között,oda vissza, dombra fel és le), kicsit elfáradtam.
Pihenés képen írom e-pár sort, egy csendes vasárnap délután.
Közben a tegnap készült almás muffinokat majszolgatom.






2013. február 23., szombat

Kelt tésztából.

Alap kelt tésztát készítettem.
Annyi különbséggel, hogy került bele egy kis kurkuma is.
Így szép sárga lett.
A tetejére fahéjas barna cukrot szórtam, ami süléskor remekül rá karamellizálódott.
Négyzetekre vágtam 
 Almás töltelék  került bele.
Most egy cserép tálnyi, és egy muffin  formában 12 db  készült .







A maradékból egy tekert, kifordított kalács is készült.




Derelye.

Derelye készült.
kaptam szép sárga házi tojást, ez indított a gyúrásra.
talán egy éve, hogy nem készítettem derelyét. 
Finom, több éves üstben főtt szilva lekvárom is van, ezt használtam. 
Hamar elkészült.
Most grízzel készítettem, mert mindig azt hallom, úgy az igazi. 
Nekem nem, azt hiszem ez volt az első és az utolsó. 
maradok a zsemle morzsánál.






2013. február 20., szerda

Bundás zöldségek.

Szeretem a bundázott dolgokat.
Most gomba,bimbós kel, zeller készült.
Zeller, bimbós kel kissé elő párolva.
Sajtot is kipróbáltam bundában és működik. 
A bunda: 2 db tojás, 1.5 dl tej, 1 kk szóda bikarbóna, annyi liszt, hogy ne legyen folyós. 
A palacsinta tésztától sűrűbb állagú legyen. 
A bundázandó zöldségeket lisztbe forgatom.
Magasabb edényben olajat forrósítok, diónyi vajjal.
Ebbe kerülnek a masszában megforgatott  zöldségek. 
Nagyon hamar megfordítom, hogy a másik oldaláról ne folyjon le a massza.
Mikor már szép arany sárga még egyszer megfordítom. 
A sajtot megvizezem.
Egy kevés masszával egy bazsalikom levelet ragasztok rá.

Lisztbe forgatom, majd kibundázom. 
Őt minden oldalán hamar fordítom, hogy bevonja a tészta.
Csodálatos ízt ad neki a rásült bazsalikom.
Most "cifrázott" héjas burgonyák sültek hozzá, amit előbb mikróban kissé meg pároltam, majd az olajban átforgattam.
Jégsalátát ettem hozzá, majonézes, mézes. joghurt dresszinggel .

2013. február 19., kedd

Praktikus eszközök.

Ezek a munkánkat könnyítő, gyorsító apró eszközök, nélkülözhetetlenek a konyhában. 
Tetszetősebbé teszik a tálalást is.


 SPIRÁLOS BURGONYA FÚRÓ


            ŐK KAKASTARÉJ SZERŰEN SZELETELNEK



         Húsok mellé.,olajban kisütve, nagyon dekoratívak.

  SZALONNA BEFŰZŐ TŰ
               Egyben sült húsok belsejébe könnyen befűzhető vele a fagyos szalonna csík.

  MÉZPUMPA
         Csepegés nélkül adagolja a mézet


ZÖLDSÉG PÁROLÓ BETÉT

Mélyebb fazékba, víz fölé helyezve párol.
A benne párolt zöldség megtartja az eredeti ízvilágát.




Praktikák a konyhában.


SÚROLÁSHOZ

Makacs szennyeződések eltávolításához, szivacs tök darabot használok.
A kertemben termett.
Nem karcol, és nem kopik, olyan erősek a szálai.

Súrolószer nélkül távolítja el a lerakódást.
Környezetbarát megoldás.




2013. február 15., péntek

Kekszek!

Nincsenek arányok, nincs recept.
Van maradék müzli keverék.
Müzlibe:banán, mazsola,zabpehely,aszalt gyümölcsök
fahéjas karikák,
kókusz reszelék
szeletelt mandula,
2 tojás
1 ek kakaó
4 ek olvasztott vaj
2 ek glukonon
szeletelt áfonya
darabos mogyoró(nem földi)
búza csíra
zabpehely
1 kk szóda bikarbóna.
2 ek tönköly és 3 ek sima liszt
annyi tej, hogy össze álljon.
Jól összekeverem kanállal.
Hengerré formázom.


Szeletelem és vizes kézzel golyókat formázok belőle, ellapítom.
Szilikonnal bélelt tepsibe kerül, színes "ZI-ZI", mandula kerül a tetejére.
180 C°-on sül 20 percig.
Nagyon ízletes, nem édes nagyon és sokáig el áll.
 Ha hagyom!!!