2013. március 2., szombat

Diós torta.


Mini torta készült.

PISKÓTA
4 db tojás
3 ek liszt
1 tk sütőpor
1 ek darált dió
1 késhegynyi kurkuma.
A tojásokat habosra keveri a robotgép a cukorral.
A végén bele keverem a sütőporos lisztet
Kipapírozott formába kerül.
Forró 200C%-ra lőmelegített sütőbe rakom,  a hőt 5 perc után mérsékelem 180C%-ra.
15 perc alatt kész.

KRÉM:
3 dl tej
3 ek étkezési keményítő
1 ek zöld diós szirup
A keményítőt kevés tejben elkeverjük, hozzá öntjük a szirupos langyos tejhez .
Sűrűre főzzük-
Amíg még meleg, elkeverünk, benne egy diónyi vajat.
Ettől nem bőrösödik be és nem lesz csomós.
Mikor kihűlt a főzött krém, elkeverünk benne 3 ek porcukorral habosra kevert 10 dkg vajat.
Hozzá adunk 3 ek maszkarpónét.
Simára keverjük.
A piskótát ketté vágjuk
a krém 3/4 részével megtöltjük.
A maradék krémet a tetejére kenjük.
 Tetejét kakaóval mintázzuk tetszés szerint készített,papírból kivágott mintával.
Most a diót próbáltam megjeleníteni, kisebb, nagyobb sikerrel.



 A felhajlott sütőpapír kissé kicakkozta a szélét.
Krém vajjal elkeverése, még melegen, hogy ne bőrösödjön.


2 megjegyzés:

marisz57 írta...

Olgis! Remek ez a torta, viszem is a receptet, egy barátnőm 20-án lesz 77 éves, azt hiszem ezt megsütöm neki!Még az érdekelne, mekkora formában sütötted?
'8-20 centi átmérőjűre saccolok.

Olgis írta...

Marisz! Jól saccoltad 22 cm a forma átmérője. Ez a szavarin(koszorú) formám. Kivehető a közepe és így kereket is süthetek benne. A csatos torta formáim jóval nagyobbak.
Ha csak magamnak sütök ezt használom.