2010. július 19., hétfő

Kellemes délelőtt.


Kedves ismerős sétálgatott két kis unokájával.
Megálltak a kutyusommal játszani.Behívtam őket,egy virágot megnézni, és az egész délelőttöt velem töltötték.Egy 3 éves kislány(az én fiú unokám is 3 éves)és egy 5 éves kisfiú.
Nagyon hamar összebarátkoztunk.
Természetesen előkerültek a játékok a dobozokból.A kislánynak baba a játék bölcsőbe, a kisfiú építő kockával játszott.
Autók, telefon,minden előkerült.Tetszett a bordásfal, a textil kígyó.
A hároméves nagyon ügyesen rakta ki a filc logikai játékot.Háromszögek, négyszögek, körök, lyukasak, simák, kicsik, nagyok.Válogatta szét.
Mindig van kinyomtatva, kutyus, cica, kaptak ajándékba, színezni szeretnek a gyerekek.
Mire észrevettük a mamával, már tegeztek és nem volt visszaút.De minek is.Ez így természetes, közvetlen.
Virághajtásokkal tudtam kedveskedni a mamának.
Nagyon szeretem a gyerekeket(pedagógus voltam).
Nálunk az utcabeli gyerekek csak úgy becsengetnek, jöttünk hintázni,libikókázni, krétázni a betonra, vagy éppen a kis és közepes kerékpárok kerülnek elő. Nagy az udvar többen is elférnek.
Pecáznak a kis tóba,játszanak a Pamacs kutyussal.
Ha megjelennek a kapuba ,Pamacs már szalad a csontjával, labdával, mikor mi van közelbe,és kidugja nekik a kapu alatt és ők vissza dobják.
nagyon régen találkoztam ezzel az ismerőssel.
Régen szorosabb kapcsolatban voltunk, többet találkoztunk.
A férjem betegsége engem nagyon lekötött.
Keveset voltam itthon, amíg a klinikán volt.
A súlyos állapotban meg már nem szívesen látta a látogatókat.
Érdeklődtek az ismerősök, de nem személyesen.
Ezt mindenki maga dönti el.
Velük is így történt,telefonon érdeklődtek, tudtak rólunk.
Nagyon sok ismerős magyarázkodik, de én megértem.
Éreztem itt vannak velem, lelkileg segítenek.Ennyi elég is.
Nyáron velük vannak az unokák,a beteg látványa nem gyereknek való.
Na most bepótoltuk az elmaradást, jól kibeszélgettük magunkat.
A gyerekekkel játszottunk és közben mondtuk a magunkét.
Kellemes délelőtt volt.
Végül is ezért a virágért jöttek be, hogy megnézik.
Ugye milyen különleges?

                 HOLLANDUS PIPÁJA

 

Nincsenek megjegyzések: