2013. január 4., péntek

Sütő tökös fánkocskák.

Annyit hallottam már a sütőtök adalék anyagként való felhasználásáról, hogy ki kellett próbálnom.
Adva volt :
egy szelet sült tök, kb 5-6 dkg
egy darab héjában sült burgonya
pürésítettem őket 5 dkg vajjal
került bele 1 kisebb tojás
csipetnyi  őrölt szerecsendió
kevés só
kevés szódabikarbóna+egy diónyi élesztős tészta(öregtészta)
 ennek hiányában 1 dkg élesztő is megteszi
4 ek sima liszt.
2 evőkanálnyi reszelt sajt(ennyi volt a megmaradva)
Amint látható maradékokból készült.
Jól összekevertem, legyen lágyabb, szaggatható állagú. Tejjel lehet javítani az állagát.
hagytam állni meleg helyen fél órát.
majd fagylaltos kanállal kis halmokat pottyantottam a forró , bő olajba.
Kétszer fordítom, először közvetlen a behelyezés után, majd még egyszer.
Így jó ropogós lesz és rendesen átsül.
Koronás fahéjas kristály szóró cukorral szórtam meg a tetejét.
Hab zsákba(nylon zacskóba) töltve csíkonként is süthető.
Legközelebb így is kipróbálom.
Ez egy kicsi adag 17 db kis fánkocska lett belőle.
Saját készítésű málna dzsemmel fogyasztottam.
Csodálatos ízek, a szerecsendió, a sajt és a tök együtt, nagyon harmonizál.
Ilyenek lettek!










2 megjegyzés:

trollanyu írta...

Gyönyörűek, csodás színek, finom ízek, és mindez kis maradékból:) Szeretem a sütőtököt, fánkban még nem próbáltam. Szp hétvégét kívánok:)

Olgis írta...

Köszönöm a látogatásodat!