A négy gyertya meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya.

Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit egymással

 beszélgettek.

Azt mondta az első :

- ÉN VAGYOK A BÉKE!

De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok aludni.

Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.

A második azt mondta:

-ÉN VAGYOK A HIT!

Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem.

A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.

Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:

- ÉN A SZERETET VAGYOK!

Nincs már erőm tovább égni.

Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy szükségük van rám.

Ezzel ki is aludt.

Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt gyertyát, felkiáltott:

-De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké!

Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt.

Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:

-Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi gyertyát.

- ÉN VAGYOK

A REMÉNY!

A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s lángjával új életre keltette a többit.

Add, Urunk, hogy soha ki ne aludjon bennünk a remény!

Hadd legyünk eszköz a kezedben, amely segít megőrizni

 gyermekeink szívében a hit, remény, szeretet és béke 

lángját!