2010. július 1., csütörtök

A mi pestónk.

Ez nálunk így készül.
A gyors darabolóba mennek az alábbi zöld levelek.
Egy jó marék bazsalikom levél
Kevés-oreganó, kapor, petrezselyem,tárkony levél.
4-5 gerezd fokhagyma.
Olíva olaj bőven.
Jól összedarabolja a gép.
Közben megpirítunk száraz serpenyőben, vagy mikróban egy csomag fenyőmagot.
Ezt is bele forgatjuk.
Kerül bele még felhasználás előtt egy marék reszelt sajt.
 Spagetti tészta főtt hozzá, rá a pestó, még sajt, és  ropogósra sült bacon szalonnával tálaljuk
                          Így nézett ki.


Elment az unokám!

15 napot töltöttünk együtt az unokámmal.
Csodálatos napok voltak.
Az ember akkor jön rá sok dologra, ha együtt éli a napokat.
Bizony felnőtt nagylány lett az én drágaságom.
Annyi mindent kitaláltunk együtt.
Készült padlizsánkrém, pestó, sütött palacsintát, kevert koktélt, finom salátákat készített.
Együtt töltöttünk káposztát(fagyasztóba is került elvitelre)
Olyan pestós tésztát készített, biztosan és is készítek ezután.
Kedden a szülők felvételiztek, sikeresen.
Vacsorával vártuk őket.
Borsó leves-csirke aprólékkal,galuskával.
Hagymás tört burgonya, hízott sült libamáj szeletekkel.
Kapros, joghurtos uborka salátával.
Saját készítésű rostos málnalé. 
Még el is vittek kaját, másnap nem volt gond a főzés.
Hát mit mondjak.kellemes délután, jó kaja, jó beszélgetés. Imádunk a teraszon enni.
A lányok ott terítettek.
A menyem átnézte a kerti virágokat, küldtem szép liliomot az Édesanyja sírjára.
Közben a fiam bekötötte a Tv-t egy másik szobába is. 
Pihentek is egy kicsit és elvitték a nagylányomat.
Pityogtunk egy kicsit.de ez már évek óta így van.
 Az érkezés öröm, a távozás szomorúság.
Rossz volt egyedül maradni.
Addig integetnek az autóból. amíg látom őket elkanyarodni.
Közben megy a vészvillogó.
Ezt mindig Apával csináltuk végig.Ezért is fáj jobban.
Sok minden emléket felidéztünk a lánnyal, a papáról.jókat nevettünk, és sírtunk is.
Keresem még minden nap, nagyon hiányzik.
Talán még egy hétre eljön augusztusban.

2010. június 28., hétfő

Cukorfajták.

Több féle cukrot használok.
Amióta egy pályázaton nyertem, nagyon megszerettem ezeket a különlegességeket és rendszeresen fogyasztjuk.
A nád cukor, és a kandis cukor a kedvencem lett.
Az alakja , meghatározzza az ízét. Más , ha poratott és más ha kocka.
Olyan ez , mint a tészta. ugyanabból a gyúrt tésztából  a csiga finomabb, mondjuk, mint a metélt.
Barna cukrot eddig is használtam.A kávénak az íze egészen más tőle.

2010. június 26., szombat

Csirke mell tekercs.

Jó vékonyra kiklopfolom a  csirke mellet, folpak alatt.
Sóval, durvára őrölt színes borssal megszórom.
Sajt, rá spenót levél, sonka, megint sajt kerül. 
A végére egy sorban őszi barack cikkek, aszalt szilva,és feltekerem a folpakkal, amibe klopfoltam.
Kicsit pihen, érnek az ízek. 
Vajjal dúsított olajban átforgatom és megy a grillbe.(ha több is készül a sütőbe)
Tejszínnel kenegetem és 10perc alatt pirosra sül.
Most fűszeres toast lapka sajt került bele, ami nagyon  pikáns ízt ad neki.
 Szeleteléskor a spenót zöld színe nagyon mutatós és jóízű is.
Készült már spárgával is, barack helyett.
Hidegen is finom. Vendégvárónak előre elkészíthető. 
Az unokámnak is ízlett.
         Ez a felvétel régebben elkészített változat.

Szorgoskodtunk!

Lassan a télre is gondolni kell.
Levágtuk a fűszernövényeket, az oreganót,tárkonyt, lestyánt, mentát,orvosi zsályát. Szárítom őket.
Ma hársfavirágot szedtünk.
Unokám kihúzgálta a borsót, leszedte a csöveket , már csak a bontása maradt nekem mára.
Nem sok lett. Igaz nem is volt csak egy méternyi. Egy adag főzeléknek, másik fagyóba levesnek.
Ma borsó főzelék készült fasírttal. A főzeléket én, a fasírtot Vivien készítette.
Levesünk volt tegnapról .Gríz galuskát óhajtott a drágaságom.
Készült már egész tyúkból  hús leves, aztán csirke pörkölt nokedlivel, túrós sztrapacska, gombapörkölttel.Rakott babapiskóta.
Palacsintát is sütöttünk, illetve Ő egyedül.
Hirtelen eszembe se jut miket készítettünk
Tegnap délelőtt orvosnál voltam a gyógyszereimet felíratni.
Finom friss péksüteményt és pogácsát vettem a pékségben.
A héten  eszébe jutott, hogy kis korában  egy utcabeli néni parizerrel kinálta és az milyen finom volt.Ő azóta sem evett.
Hát mi sem veszünk ilyen vizes felvágottakat.
Na most azzal is megleptem és délben hideget ettünk. Nagyon örült, hogy  teljesült a kívánsága.
Frissen szedett paprikát hoztam egy fóliás ismerőstől, jó húsos házi szalonnát. Adtunk a koleszterinnek!
Késő délután főztünk. Karajból gordon blue, pangazius halfilé,  rántott sajt, és csirke mell tekercs készült.
Mindenből pár szelet.
Vivien párolt zöldséget készített, én fűszeres burgonyát sütöttem hozzá.
Egy koktél is készült, természetesen alkohol mentes, illetve bacardi brezer került bele egy kevés. 
Ezt is a nagylányom keverte, friss mentával,jégkockával, lime és egy pár szem málna színezte.
kellemes frissítő kerekedett belőle.
Jót beszélgettünk, és egy kis séta is belefért a délutánba.
 Pamacs kutyus nagyon el van kényeztetve, minden lépését követi és sokat játszanak.
            
       A több féle ételből készült egy tál ételünk .


2010. június 25., péntek

Együtt főzünk!

Tudomásul kell vennem, hogy  tényleg nagylány unokám van.
Sok mindenben segít nekem.
Együtt főzünk, takarítunk.
Ő terít az étkezésekhez, friss virágcsokor kerül a terasz asztalra, ott szoktunk étkezni a jó friss levegőn.
Ketten minden gyorsabban megy.
Egész más a hangulatom, amióta itt van. Sokat nevetünk, beszélgetünk.
Felidézzük a közös emlékeket a papával. Nagyon jó vele.
Kedden volt a bizonyítvány osztás, már harmadikos lesz a drágaságom.
Én vittem az évzáróra és mentem is érte. aztán visszajöttünk hozzám. 
A fiam és a felesége  készülnek a felvételire a  Főiskola újabb szakára.
Kell a tovább lépés, képzés.  Így még marad a lány velem, jó sokáig.
Két négyese volt a többi ötös. Nagyon büszke vagyok rá.
Be tudta pótolni a 4 hetet, amit Thaiföldön töltött.
Közben középfokú nyelvvizsgát is tett.
És még ezzel egy időben veszítette el a másik mamáját.
Nagy lelki megrázkódtatás ez egy fiatalnak. Ilyen közeli időben két nagyszülőt elveszíteni. 
A papa júliusban, a mama februárban ment el.
Már tudunk róluk beszélgetni, úgy, hogy esetleg nem sírunk.
Nagyon szereti a finom ételeket ez a lány.
Minden nap megbeszéljük a menüt. Ritkán térünk el tőle.
Leves minden nap készül.
A palacsintát  már ő sütötte.
Ez a tarja 2 nap pácolódott és gombával sült, egy vastag vas lábasban.  Olaj és vaj keverékében.A fotót is ő készítette, felállt egy székre, és felülről fotózta.

Hús, minden nap kell legyen, valamilyen formában.
Van időnk gyönyörködni a  virágokban.
Minden nap meglep a kert valamilyen újdonsággal bennünket.
                          Most a liliomok nyílnak.

2010. június 18., péntek

Nálam nyaral az unokám!

Még egyetlen nyár sem maradt ki a 17 évéből, amit ne nálunk töltött volna.
Hétfőn érkezett, és azóta nagyon boldog vagyok. 
Annyit beszélgetünk, együtt főzünk.Már voltunk egy kis kiruccanáson. Bevásárlás, rokon látogatás, papához a temetőbe. 
Ezért nem jelentkeztem, mert minden időt vele töltök.

2010. június 14., hétfő

Vasárnapi főzőcske.

Nem sok kedvem volt hozzá, de a nyúl húsi csábított.
Unoka testvéremtől kaptam.Combok, feldarabolva. 
Jó adag pörkölt lett belőle.Természetesen a szokásos zöld fűszerek csokorral, és fokhagyma is került bele, a színes bors mellé.
Tökfőzelékre vágytam,az készült.
Holnap tésztát főzök ki hozzá. 
Már a joghurtos kapros uborkasaláta is kész van, had érjenek össze az ízek. Szezámolaj,fehér bors és fokhagyma is van benne.
Egy adag tök a fagyóba kerül.
Húslevesem volt lefagyasztva, azzal nem kellett bajlódnom.
Rakott babapiskóta készült, a sütőt nemigen akartam bekapcsolni , ilyen melegben.
Most a krémnél újítottam.
Készült egy karamell szirup, amit a 4dl tejhez(finom házi) adtam, 3 ek étkezési keményítő kevés tejjel kikeverve kerül bele.
Mikor langyos lett 2 db egész tojást is belekevertem a habverővel.
Mascarpone sajtot kevertem hozzá, mikor lehűlt. Berétegeztem a tejes kávéba mártott babapiskótával.
Nagyon finom lett a sajtkrémtől.
Akár fagylalt is készülhetne belőle.
A fagylaltgépem jégakkuja még nem került a fagyóba.
Biztosan kipróbáltam volna egy kevés adaggal.
Majd legközelebb.
Tejszínhabbal, karamell szórócukorral dúsítva fogyasztottam.

                    Nyúlpaprikás, tökfőzelékkel. 

                             Rakott, babapiskóta.

2010. június 12., szombat

Kihívások.

Már minden nap egy kihívás.
De jönnek olyanok, amelyek már a 65 évesnek fejtörést okoznak.
Áthelyeztem a számítógépem. 
Egy kábel kimaradt.
Nem hiányzott.
Addig amíg a szkennelőt nem kellett használnom. De kellett.
Egy felkiáltójeles, 3 soros üzenet, angolul,. nem tudok angolul.
Webfordítás, megtudom egy port nincs csatlakoztatva. na elő vele, de nem tudom hova raktam el.
Kivettem a használaton kívüli ruter 12V-os adapterét , beüzemeltem és már jó is.
Nagyon fontos volt, mert másnap 51 oldalnyi anyagot kellett beszkennelnem, ás küldeni e-mailben a fiamnak.
Délelőtt a 60 km-re lévő nagyvárosba indultunk a húgommal, hivatalos ügyben.
Elő a GPS, beírtam a címet.
Egy idő után vissza akart fordítani, kikapcsoltam. 
Ott jártan Főiskolára és az emlékezetem nem hagyott cserben.A térképről tudtam az utca elhelyezkedését, és egyből odataláltam.
A húgom meg is dicsért.
Fárasztó volt a 120 km, de jól kibeszélgettük magunkat a húgommal útközben.
 A kocsi klímája elviselhetővé tette az utunkat.
Itthon meg gyorsan bekapcsoltam a mobil klímát(még tavaly a papának vettem)és mire a gép elé ültem már kellemes hűvös volt a lakásban.
Ebédem volt, munka közben megebédeztem.
10 e-mailben küldtem el a fiamnak az anyagot.
Ma délig az udvaron ténykedtem.
Lépcsőmosás, kert rendezés.Most le is pihentem kicsit, de nem tudtam elaludni.
A héten már volt egy délután, amikor aludtam 2 órát.
Tegnap locsoltam, de azt hiszem ma is ez lesz. Meg se látszik.
Ja, a slagom is szétment, újra kellett a csatlakozókat cserélni, elfáradtak.
A héten még permeteztem is az uborkát, paradicsomot, szőlőt.
20 liter négy szerre a permetezőbe.5 literre vagyok hitelesítve, többet nem bír a gerincem.
A permetezőm is javításra szorult, csepegett.Megcsináltam. 
 A sövényem is megnyírtam, ollóval, mert"kinyírtam"(leégettem) a múltkor a z elektromos nyírómat. Kell egy másik.
Egészségesen elfáradok olyankor.
Ma még főztem is.
 Cukkini, zöld fűszerekkel(oreganó, tárkony, petrezselyem,kapor) 1 nagy  friss gomba,  kevés szárított, zöld paprika, bors, só,új hagyma.
 A végén egy tojást elkevertem főző tejszínnel és jól átsütöttem. nap.
Maradt vacsorára is.
Citromos , behűtött menta teát iszom egész nap
Hét elején a vasárnapi maradékokat ettem. 
Majd karfiol levest készítettem.  
Gombás csirkemell készült spagettivel, 2 napra főztem.
Általában este készítem másnapra az ebédet, a jó hűvösön.
Most nem fotóztam.
       Helyette hoztam virágokat!

2010. június 9., szerda

Szép hétvége!

Most érek ide , hogy leírjam a hétvége egy nagyszerű meglepetés volt számomra. 
pénteken telefonált a messzi fiam, érkeznek cseresznyézni a 3 éves kis unokám , menyem, fiam és hozzák a húgomat is.
Irány a bevásárolni a közeli kisvárosba. 
Közben a temetői látogatást is megejtettem.
Sok szép virágom nyílott, vittem minden sírra.
Volt időm egy vendégváró kerti csokor elkészítésére is. 
A váza előtti "kis csokrot" az unokám készítette nekem. 

Szombaton megfőztem a húslevest egy szép, házi csirkéből, csiga tésztával.
Gordon bleu készült, csirkemellből, fűszeres toast sajttal és finom sonkával, zöldséges rizzsel, salátával.
Vasárnap még fasírtot sütöttem, sült burgonyával.


 A kis unokámnak brokkoli főzelék is készült, ezt a menyemmel közösen készítettük el.
Sütöttem egy piskótát, tetején barna tészta márványozással.
Egy főzött  eper pudingkém került a tetejére(a vajat, még melegen kevertem bele)
Kockára szeletelve tejszínhabbal és eperrel ettük.
            Ez a fotó már a maradékról készült.


A húgom segített a mosogatásban, így volt időm a drága kis unokámmal is foglalkozni. 
Jót beszélgettem a menyemmel fiammal.
Nem akart hazamenni, "maradok mamával". Szegény mama egyedül marad- mikor beült a kocsiba- ezt mondta. Mindig sírva integetek utánuk.
Nagyon jó a szombati várakozás, az érkezés, de a távozás pillanatai számomra mindig keservesek.
Hazavitték a húgomat és még mentek a papához a temetőbe.

2010. június 3., csütörtök

Búzafűlé.

Minden nyáron készítek. 
Sajnos a férjemnek nem segített, de neki kezdtem el "gyártani". 
Vittem lefagyasztva a kórházba is.
Készen nagyon drága és körülményes a szállítás.
Tönkölybúzát veszek, ami nincs koptatva, csíraképes. Áztatom, amíg kicsirázik.
Eszem is ilyen állapotban, nagyon ízletes, nekem legalábbis. 
És nagyon egészséges.
Aztán elvetem .
 Kint az udvaron letakarva, de éri a nap, mert egy műanyag lyukacsos rekesz van rajta. (mert a galamb, veréb kiverné) 
Mikor már kikelt levehetem, akkor már semmi nem bántja.
Ollóval 3-4 alkalommal is learatom.
Aratom és ásványvízzel elkeverve össze turmixolom,leszűröm.
Gyönyörű zöld lesz. 
Kis adagokban kerül a fagyóba, hetente iszom belőle.
Majd hozok fotót!
                              Most ilyen!

Sütemény.

Ma sütöttem is.
 "Limara "blogjában találtam ezt a receptet.
Leveles vajas tészta.Most olyat vettem, ami kinyújtva fel volt tekerve. De megmondom őszintén, legközelebb olyat veszek, amit én nyújtok, az jobb.
Epres, barackos, rebarbara került a mascarpone sajtkrémmel vékonyan megkent lapra.
Már volt rebarbarám és eprem, a barack a fagyóból került elő..Összepároltam, majd leszűrtem,cukroztam, hűtöttem a tölteléket. A teteje tojással lett megkenve. 
3 db készült, jó nagyok lettek. 
                         Így készültek!

Szója fasírt.

A héten ez is készült, csak amikor kisüt a nap, vár a kert és a gép elé ritkán ülök.
Hétfőn a jó napsütést kihasználtam és az ágyneműm szellőztettem.nagyon jó friss illata lett. Lecseréltem a nyári takaróra, az is kint volt. Most meg már fáztam alatta az éjszaka. Ma be is gyújtottam újra a gázkazánt.
Így a hétfői nap csak késő délután került sor főzésre, ettem a vasárnapi maradékot (sült hal)
Be volt áztatva a szója granulátum. Leszűrtem, gyors darabolóba, bele a félig száraz kenyér .
Fokhagyma 2 gerezd, 1 fej vöröshagyma, ételízesítő , tengeri só, vegyes frissen őrölt bors, egy  ek kukorica liszt, piros paprika, egy egész tojás.
Fagylaltos kanállal forró pálma olajba szaggattam, kicsit ellapítva. Így egyforma nagyok lettek.
Rizst főztem ki hozzá, vegyes zöldséggel együtt, zeller zöldet is főztem bele.
Ez egy 4 étkezésre elegendő adag lett, amiből egyet le is fagyasztottam, mert ráuntam. Helyette egy vacsorára halat sütöttem. Ez a vacsora azt jelenti szigorúan 6 óra előtt, utána már csak csipegethetek.
Nem tudok eltelni a hallal.
A bodza szörppel is így vagyok. Szoktam lefagyasztani kis műanyag üvegbe télire. 
Ez most elmaradt. Nem akarom már a 400 literes fagyasztót üzemeltetni.Egy kisebbre cserélem majd, ha végleg kiürítem. De még sok tavalyi zöldség van benne.
Egy nap neki állok, és kiszedem. Elajándékozom a maradékot.
           
         Ilyen volt a szója fasírtom!