2013. február 9., szombat

Leveles tésztából..

A leveles  tészta adott.
Most csak egy félbevágott csomagot használtam fel.
Saját befőzésű alma, őszibarack dzsem. 
1 ek tejszínes pudig por. 
jól össze kevertem a lekvárral.+ egy kevés fahéj
Ez került a tésztába tölteléknek.
Rá fagyasztott(kiolvasztott)cseresznye.
200C°-ra előmelegített sütőben sül 15 percig.
A puding por jól össze tarja a tölteléket.
Nagyon hamar elkészül.

2013. február 6., szerda

Krumpli lángos.


A maradék főtt burgonya legjobb felhasználása, a kenyérsütésen kívül.
Most bőségesen maradt, így egy tojással, liszttel átgyúrtam.
Pihent kicsit, hengerré formázva.
 Kis adagokat vágtam le belőle., és kerek lapokká nyújtottam.
Ki olajozott teflon serpenyőben sütöttem ki.
Lekvárral és, ahogyan Édesanyám készítette párolt káposztával fogyasztottam.
Ő a sparhelt lapján sütötte, valami fenséges volt.
Remek még fokhagymás olajjal megkenve is .
(kacsazsír lenne  az igazi)
El tudom képzelni hússal, vagy zöldséggel töltve is.
Csak simán, üresen is nagyon finom.
A Beregben,Tarpa környékén, élesztővel készítik és hajtogatják. Biztosan finom így is.
Kipróbáltam már teljes kiőrlésű liszttel egy  elektromos sütőn, olaj nélkül sütni.
Az olajban finomabb, így meg egészségesebb.
Aug 20.-án a Kisvárdai vár tövében a városi nyugdíjas klub,egy lemezen, a szabadban sütötte és kínálta az arra járóknak. 
Így is lehet!




Gofri készült.




Egy fél adagot sütöttem csak.
Nagy felelőtlenség volt, már alig van belőle.
25 dkg liszt 1 ek cukor(glukonon)
4 db tojás
2.5 dl tej
12 dkg vaj
1 kk sütőpor.
Pici só(ez a fehérjébe került)
1 kk cukrozott citromhéj
Ezt az adagot feleztem, vaj helyett 2 ek olajat használtam.
Tojás sárga cukor, olaj egy mélyebb edénybe. 
Elektromos habverővel a fehérjéből kemény habot vertem.
Majd a sárgájás keveréket habosra kevertem a habverővel, bele a liszt, a tej, sütőpor és simára dolgoztam.
Óvatosan bele forgattam a kemény habot.
Kért részre osztottam, egyik felébe 2 reszelt, kicsavart alma került, kevés fahéjjal. A másik feléből 2 db-ot kisütöttem, majd a többibe aszalt gyümölcs került.
Áfonya, füge, kivi, sárgabarack..
Minden fajtából 2 db készült. 



2013. február 3., vasárnap

Kekszek.

Gyorsan elkészülnek, mindig kéznél van, ha édességet kívánsz, vagy váratlan vendég érkezik.
3 dl liszt 
3 ek olvasztott vaj
csipet só
1 dl barna cukor-lehet glukonon is
1 ek kakaó
3 ek kókusz reszelék
 2 ek darabos mogyoró(amerikai)
fél cs sütőpor.
1 db tojás
fél dl tejszín.
 Jól összekeverem a sütőport a liszttel, a mogyoróval, kókusszal, kakaóval, müzlivel.
Jöhet a vaj, tejszín és tojás.
Természetesen a hozzávalók minőségétől függően  kerülhet bele még tejszín, vagy akár liszt.
fagylaltos kanálla halmokat szaggatok sütőpapiros tepsibe.
180 C-on sül kb 10 percig.
Kakaó nélkül is finom.
Mogyoró helyett dió, vagy pörkölt búza csíra is megfelel.
Tetejére színes puffasztott rizs,  vagy szeletelt mandula kerül.



2013. február 2., szombat

Csirkemell mustos, zöld diós, mártásban


 A csirke mell egy órát joghurtban áll.
Befűszerezem. 

Citrom bors, só, gírosz fűszerkeverék kerül rá.

Olajat hevítek, egy marék darabos diót megpirítok benne, kiszedem, félre teszem.
Forró olajban a húsok mindkét oldalát megpörösítem.
5 percig párolom, saját levében.
2dl vörös musttal felöntöm. 
Szójaszósz és egy szeletelt alma került még mellé.
5 perc párolás után besűrítem 1 ek étkezési keményítő és 1 dl tejszín keverékével.
2 ek zöld dió befőtt levét, (szirupot) öntök hozzá.
 Összefőzöm.
A végén a pirított dió is bele kerül.
Nagyon pikáns íz és színvilág.
A zöld dió édes pikáns íze keveredik a must  édes és az alma savanykás ízével.
A köret vízben főtt gersli,  vajban párolt mexikói zöldséggel.
Zöld dióval díszítem.
                                    

Citromhéj cukorban.


Egy kis praktika.
Télen használunk talán a legtöbb citromot.
Mivel a héja kezelt, nem ajánlatos felhasználni.
Hasonlóan a narancsét sem.
Lehámozom a citromokat a burgonya hámozóval. 
Azért vele, mert így a fehér keserű rész rajta marad a citromon..
Két napig  váltott szűrt vízben áll.(víz szűrő kancsóval szűrt vízben) 
Ásványvíz is megfelel, csak ne a klóros csap vízben álljon.
2 nap után leszűröm és hagyom kissé szikkadni, száradni tálcára kiterítve.
Aztán a késes aprítóval, cukorral együtt fel aprítom.
Citrom levet is adok hozzá, így levesebb lesz az állaga.
Kis üvegbe zárom, még egy párszor átkeverem.
Így mindig kéznél van a citrom héj süteményezéskor.
Igaz az áztatással veszít az aromájából,de nem mindig jutunk kezeletlen héjú citromhoz.
A citrom címkéjén fel is van tüntetve, hogy a héj étkezési célra nem alkalmas.
3 féle vegyi anyag van felsorolva, amivel kezelték.
A héten gyömbért raktam el így.
A képen citrom és narancs héj  van, vegyesen az üvegben.
A lehámozott citromok elállnak hideg helyen egy hétig is.

2013. február 1., péntek

Halpaprikás.

Maradt egy kis túrós tésztám, ami kevésnek bizonyult egy étkezéshez.
A héten még nem volt hal, így azt találtam ki, legyen hal paprikás. 
Harcsából lenne az igazi, de csak tengeri halam volt.
Jó kis hagymás pörkölt alap, egy fél paprika, egy fél paradicsom( a fagyasztóból, saját termés). bele a kockázott hal.
vas lábasban , valami ízletes lett. Igaz a fűszer paprikám is igazi kalocsai házi paprika.
Egy kis citrom bors került bele a végén.
Tejszínes habarást kapott, egy kicsit felfőztem és kész is lett.
A díszítés az ablakban, cserépben nevelt fokhagyma szára. Üde zöld a télben, és "vitaminos".

2013. január 31., csütörtök

Sült tarja,kusz kusz.

Minden héten elkészítem a kusz-kuszt.
 Egyszerű, csak forrázom.
 Most zöldségesen,hagymával, fokhagymával készült.
Kétszeres mennyiségű forró vízzel öntöm le.
Egy fél húsleves kocka is került bele.
A tarját előző eset fűszeres olajban bepácolom.
Ebben az olajban sütöm ki másnap.
Steak fűszer, fokhagymás só, és színes bors került a pácba. 
Őszi barack befőttel fogyasztottam.
Saját termés és befőzés.


2013. január 28., hétfő

Levél díszek, csokiból.



A torták díszítéséhez saját kezűleg is készíthetünk dekorációt csokiból.
Jó minőségű, legalább 70 %-os csokira lesz szükségünk.
Gőz fölött felolvasztjuk a csokoládét.
Szép erezetű faleveleket válogatunk, megmossuk, szárítjuk. Ecsettel visszük fel a levél fonákjára az olvadt csokit, legalább két rétegben. 
Sütőpapírra helyezve hagyjuk megdermedni.
Dermedés után a levél lehúzható a csokiról.
A rózsa, a borostyán, és más virág levelek alkalmasak, szép az erezetük.
Fehér csokiból , ételszínezékkel több színt is készíthetünk.





2013. január 27., vasárnap

Almás csibe.

A csirke  hamar elkészül, ha előtte bepácoljuk.
 Abban a serpenyőben amibe sütni fogjuk olajat öntünk és a fűszereket elkeverjük benne.
Most a gírosz fűszer dominált,de került bele, még zöld  kakukkfű, izsóp,és citrom bors.
A kertben még találtam a hó alatt izsópot és kakukkfüvet.
a húsokat fehér hús puhító sóval szórtam meg.
Máskor joghurtban áll fél órát.
Ez most kimaradt.
Jól átkeverem és állt egy fél órát.
Ha több időnk van, még jobb.
Egy almát gerezdelek héjastól, ezzel a szeletelővel.
Sütéskor  a húsok mindkét oldalát megpörösítem, majd fedő alatt párolom tovább. 
Az utolsó 3 percben rakom bele az alma gerezdeket, 1 kk szója szószt, és egy kávés kanál mézet.
Amikor a hús már zsírjára sült.
Épp, csak össze párolom.
Itt a köret zöldséges kusz-kusz volt.





2013. január 25., péntek

Sült hal, sült puliszka "törettel"

Halat sütöttem. 
Fél órát joghurtban állt a hal.
Sóztam, borsoztam, majd piros paprikával ízesített kukorica lisztben megforgattam.
Magas edényben olajat hevítek, a hal ebben sül.
A megmaradt kukorica lisztet feljavítottam.
Víz, kukorica liszt és só került hozzá.
 A hal után ezt sütöttem az olajban , kevergetve, törve és ezért "töret".
Közepes darabokban sült.
Szép piros lett.
A kukorica liszt nagyon egészséges. 
A rántott húsnál is fele-fele arányban használom.
Kenyér sütéskor is rakok 1 evő kanállal a receptbe.
A dísz egy kis izsóp ágacska,  a kertemből.(januárban, a hó alól)


2013. január 24., csütörtök

Bundás gomba.

Nagyon szeretem a gombát.
Ebben a hidegben a gomba is bundát kapott.
És hogy még szebben nézzen ki, pirosodjon az orcája, sörbundát.
2 tojást, 3 ek lisztet ,kb 1 dl alkohol mentes sört, simára kevertem.
A gombákat sóztam, lisztbe forgattam.
Egy közepes fazékban olajat forrósítottam.
Diónyi vaj is került bele.
(mély edénybe szeretem sütni, nem csapkod szét a tűzhelyen)
A gombát bele forgattam a masszába .
Kétszer fordítom meg a bundázott dolgokat,hogy ne folyjon le a felső réteg róla.
A sörtől szép piros lesz a bunda.
Hagymás, burgonyás ,zöldségsaláta készült hozzá. 
A hagymát ecetes, cukros vízben marináltam kevés ideig.
A zöldségek a kockázott burgonya együtt főttek,ételízesítős, olajos vízben.
Leszűrtem.
2 db főtt tojás és savanyú uborka kockákat adtam hozzá, összekeverve a lecsöpögtetett lila és vörös hagyma karikákkal.
Tejfölt, tejszínt  majonézt, kis mustárral össze kevertem, ezzel össze forgattam a hozzávalókat.
Kiadós köret lett.


2013. január 19., szombat

Káposztás batyuk!

Ma kelt tésztából készült káposztás batyu.
Mákos (kókusszal és mazsolával )
Kifli, és bukta.
Frissen nagyon finomak!
Az alap kelt tésztát a kenyér sütőre bíztam.
Egy órát ott kelt.


Majd formázás után megint pihent. 
A tetejét olajjal kenem le, attól szép piros.