2018. április 25., szerda

E-heti kenyerem!


A szokásos módon ,bolti élesztő nélkül, saját készítésű kovásszal sült a kenyerem, vas lábasban sütve , a napon kelesztve!


Gyönyörű a belseje is.

Mint, mindig, most is 2 lángos is készült a kenyértésztából.
Most ,tejfölösen, sajtosan, aprított medvehagymával.
A frissen sült gordon bleu és bundás csirkemell ,friss kenyérrel.

2018. március 11., vasárnap

Fonott kalács, kovásszal.


Friss kovász  várakozik a hűtőben. 
Az új szerzemény szilikon püspök kenyér formát ki kellene próbálni.
Így, készül egy kalács. 
Hamis fonott, mert csak a tetejére biggyesztettem egy fonást.
Hozzávalók
30 dkg liszt
3 ek olvasztott vaj
3 ek porcukor
csipet só
1 egész tojás 
1 tojás sárgája
1 kk sikér
 tej kb 1.5 dl  (tetszés szerint,hogy lágyabb tészta készüljön)
 5 dkg saját készítésű rozskovász- 
(egy hétig készítette önmagát-vadkovász,  rozs lisztből, vízből.)
Jól kidolgoztam fakanállal. 
Pihent 30 percet.
Háromszor átdagasztottam, pihentettem, majd formáztam.
Formába került,-30 percig kelt benne.
Ezzel a kovásszal, sokkal tovább kell keleszteni.

Tetejére  készítettem egy fonást.

                             (lekentem, tejes,tojás sárgával.

(a kenegetést sütés közben, még kétszer megismételtem)
A tésztából még formázás előtt  lecsíptem két kis cipót.
Kinyújtottam egyenként, lekentem fűszeres vajjal, reszelt sajttal, és darált piros paprikával.
Feltekertem, mint a bejglit.
Kicsit pihent.
Hosszában ketté vágtam és csigavonalban feltekertem.

 Pihentetés után 180 C°-os sütőben, légkeverésen 25 perc alatt készült el.




Csirkemáj,brokkolival.






A  kacsazsírban sült, majorannás,  citromborsos csirkemáj, rizzsel és párolt brokkolival, igen laktató és finom étel.
Saját termésű zöldségekből készült vegyes vágott savanyúsággal fogyasztva, igen kiadós ebéd.

2018. február 25., vasárnap

Kevert, kókuszos süti!


Ebben a blogban találtam a receptet. 
https://csaak.blogspot.hu/2018/02/egyszeru-kokuszos-kevert-bogres.html

Csak nálam , más formában készült.
Mini kuglófok sültek.
Később csoki bevonat is került a tetejére.
Aztán egy szilikon formában egy kis tortácska.



 Nagyon finom sütemény.
Akár krém is kerülhetne a tetejére. 
Nutellával is finom!

Hozzávalók:
 1 bögre liszt (2,5 dl)
1 bögre kókuszreszelék
2/3 bögre cukor
1 csipet só
1 bögre tej
2/3 bögre étolaj
1 tojás
1/2 cs. sütőpor
1 e.k. kókuszaroma v. kókuszlikőr
A felébe: 
2 t.k. kakaó
2-3 dkg reszelt étcsoki
1 e.k. tej
1 t.k. cukor

Elkészítés

A száraz hozzávalókat mérd ki egy tálba és keverd össze.
Majd add hozzá a folyékonyakat és az 1 tojást és egy kis kókuszaromát, kivonatot vagy kókuszlikőrt, hogy fokozzuk a kókusz ízét.
Egy spatulával keverd egyneművé a tésztát, de nem kell túlzottan.
Egy másik edénybe kanalazd át a massza felét.

Az egyik feléhez adj 2 teáskanál kakaót, 1 evőkanál cukrot, reszelj hozzá 2-3 dkg étcsokit és  evőkanálnyi tejjel lazítsd fel.
Túl híg lett a massza, raktam bele 2 ek rizslisztet.


Kenyértésztából!


Ha kenyér sül, a tésztából elveszek keveset.
 Lángos, pita vagy sós rúd készülhet belőle.


Újabban,élesztő nélkül, saját készítésű kovásszal készül a kenyértésztám!
Sót és  kevés,olajat gyúrok még bele.
Most egy kis csavart, kerek napsugárka készült. Hagymaszárral, olíva bogyóval.
A kibujtott tésztát, fűszeres olajban érlelt vajjal megkentem, feltekertem, mint a bejglit. 

Kívülről is megkentem az olajos vajjal, ki ne száradjon.
Letakarva pihent 30 percet.

Ezt háromszor ismételtem meg.
Az utolsó tekerés előtt vajaztam, került rá feldarabolt olívabogyó, feketeerdei sonka és hagymaszár, bazsalikom levél az ablakból.


Fehér borssal, őrölt római köménnyel megszórtam.
Sajt is kerülhet rá, nem rontja el.


Kör alakra nyújtottam.
Sütőpapírral bélelt tepsire került.
Közepét bejelöltem egy kupakkal.

Sugárszerűen bevagdostam, és csavartam párat a sugarakon, hogy kiforduljon a töltelék.

Közepét is bemetszettem, kereszt alakban.
Tetejét megkentem tojással, szezámmaggal megszórtam.

Légkeverésen 180 C°-on sült 30 percig.
Nagyon finom előétel, vagy rágcsálni való.

2018. február 17., szombat

Mákos,kókuszos nudli!


Burgonya fánk készült. 

A tésztájából elvettem, és nudlit sodortam belőle.
Mákkal, kókusszal, por cukorral ettem!
Nagyon finom, gyorsan elkészül.

Kocsonya készült!



Már kikívánkozott a fagyasztóból a csülök, a köröm, egy darab tarja, és sok bőr.
Kuktába kerültek .
Mikor felfőtt, lehaboztam.
Só bors, 1 fej hagyma,  szemes bors és fokhagyma került bele.
Lezártam a kuktát, és szép lassan főtt, egy háromnegyed órát.
Hagytam állni, leszűrtem, és mikor jól lehűlt, dobozokba raktam.
Olyan kemény lett, ahogyan Édesapám szerette.
Azt mondta, az a jó kocsonya, amit késsel, villával lehet enni és lelátunk az aljára,olyan tiszta, átlátszó.
Na ez , olyan lett.


Mini fánkok, pelmenyi készítővel, fűszeres tésztából.

Fánk, minden mennyiségben. 
Készült már: burgonyás, hagyományos, csicsókás virágfánk.
Most, mini fánkokat készítettem.
A zöld fűszeres, vadkovászos  tésztából, pelmenyi készítővel, szaggatott, kis hatszögeket  olajban sütöttem ki.



Egy fél órát pihent , szépen feljött,  a forró olajban,szinte hólyagos lett.

Káposztás, kis kagylók, zöld fűszeres tésztából.



Ha már kéznél van a friss vadkovász, egy kicsit megbolondítom vele a gyúrt tésztámat. 
Vadkovászom.

2 ek vadkovász, kevés vízben elmosom, ütök hozzá egy tojást.
Került bele még fél dl olaj és só is.
A szárított majoránna, és a kakukkfű,  szinte kínálta magát a fűszerpolcon. 
A  friss bazsalikom is ide kívánkozott az ablakból.
Jó döntés volt, ízes lett a tészta.
Amennyi lisztet felvesz, közepesen lágy tésztát gyúrok.

Kevés pihentetés után rudakat sodortam belőle, kis nudlikra vágtam.

Végig görgettem egy igazi szövő bordán.

Egy részt elvettem belőle és a pelmenyi készítővel kiformáztam.

Egy részt vastagabbra, a többit vékonyabbra.

A vastagabból ,olajban sült, mini fánkok lettek.

A vékonyabbat vízben kifőztem, a kisodort kagylókkal együtt.
Készült rá egy olajban párolt ,laskára vágott édes káposzta  Köménymag, kakukkfű, majoranna ízesítette.

A tészta könnyű a vadkovásztól a káposzta ízes a fűszerektől.

Fánkok, vadkovásszal, élesztő nélkül!


A héten vadkovászt készítettem!
 Egész héten, etetgettem és péntekre, 6.napra kész lett.
Ki is próbáltam, mielőtt 25 dkg-jával 5 cs , a fagyóba és egy adag hideg helyre került.
Ez utóbbit még etetgetem és a jövő héten vele sül a kenyér.
Egy kisebb cipó is készült.


A fánkok íze csodás lett!
Nem érzik rajta élesztő íz, hiszen nincs is benne.
A belseje is remek,könnyű, foszlós.
Készült sima és  házi, üstben készült szilvalekváros is.
Egy egészséges tésztaféle.
Ha nem tudom, hogy élesztő mentes, el sem hiszem!
Kipróbáltam a tésztából 2 db lángost is.
Könnyű és ízletes.

Készítettem a fázisokról egy feliratos videót is..


2018. február 13., kedd

Ropogós lapcsánkám!


Nagyon finom, magas keményítő tartalmú burgonyám van, sárga.
Újabban szálasra reszelem, ezzel a praktikus szeletelővel. 
A Jézuska hozta nekem.

Sokfélét szeletel, elektromos, nagy segítség.
Most a  sima és hullámos szeletelést is kipróbáltam rajta.

A lereszelt burgonyához, liszt, tojás, só, bors,és fokhagyma került. 
Ropogósra sült az olajban.

Madártej, sült habbal!



Mintegy úszó sziget, olyan a látvány.
Most a hab a sütőbe sült.
Remek találmány ez a módszer, hogy a hab ne essen össze.
Sok tojásfehérjém összegyűlt, lefagyasztva várnak a felhasználásra.
Hab:
6 db tojás fehérje  15 dkg cukor, csipet só. 
A felvert habba 1 ek kukorica keményítő a végén.
Sütőpapírral bélelt tepsire kanalaztam.
150 C  fokon sült 15 percig.
 Belseje lágy marad,teteje kicsit megkaramellizálódik, ettől még finomabb!

Közben 3 db egész tojást elkevertem, 2 ek kukorica keményítővel,  3 ek cukorral,1 kk mandula esenccel, kevés tejjel, hogy ne legyen csomós.
Majd 3 dl tej került még hozzá.
 Közepesen, sűrűre főztem.
Erre ültettem rá a hab csónakokat, tényleg, mint egy sziget. 
Kihűlés után fogyasztható!