2021. október 4., hétfő

Gyümölcsbőr készült!


Többször is készítettem már.
Rágó helyett kiváló,  és egészségesebb is!
ITT olvashatsz a részletes készítésről, ebben a blogomban.
Most birsalma lekvárból készítettem.



De bármilyen lekvárból elkészíthető,
akár sütőben való szárítással is.
Nálam aszalógépben készült!
A sütő papírt kilukasztottam, ez került az aszalógép tálcájára, igy járta a levegő, a rákent birs lekvárt.




Szeletelés előtt!




2021. október 3., vasárnap

Egy gyors, egy tányéros étel!


 
Az előző napi  toros káposztához sütött, maradék húst használtam fel.
Volt két rózsa párolt brokkolim, az is mellé került.
3 db burgonyát  felkockázva félig, megfőztem.
A sült hús -liba zsírjában- átforgattam, megpároltam egy fej karikára vágott lila hagymát, 4 cikk fokhagymával, kevés 
A burgonyát is ebben a zsiradékban forgattam át.
A burgonya felszedte a letapadt pörös anyagot, és egy nagyon ízletes étel készült.
Még volt  pár darab uborkám, zöld metélő kaprom a kertemből, 
TÖRT UBORKA készült belőle.


2021. október 2., szombat

Virsli, tepertős tésztában!


Kovász készül a héten.
A megindult kovászból, mindig csak egy evőkanállal etetek tovább.
Igy összegyűlt egy adag, amiból kelt tésztát állítottam össze.
Liszt  35 dkg, 
1 pohár kefir,
1 db tojás, 
1 ek kacsazsír,
1 kk cukor
 1 ek olaj, só ,és a kovász.
Só, a dagasztás végén.
Robotgép dagasztotta szép simára.
Pihent fél órát, majd háromszor hajtogattam, illetve tekertem,  mint a bejglit.



Minden hajtogatáskor,  kacsa tepertő krémmel kentem meg.
 Téglalap alakura nyújtottam, egy részt elvettem belőle, amit csíkokra vágtam.
 Ezzel tekertem be a nyers virslit.
 A többi tésztát felkockáztam ,tetejére tojás, sajt , pirított szezámmag, fekete és római kömény került.
 Ilyen szép leveles,porhanyós lett!
                                              
                                                                                     


Régebben is készült már hasonló virsli bundában, kicsit feldíszítve.

Hidegen, melegen, egyaránt finom!
 

2021. szeptember 19., vasárnap

A csirkemell, felhasználása, darabolása!

 


Nem nagyon szeretem a csirkemellet. Kirántva, ritkán használom.
Inkább filézett combot rántok, sütök.
De a csirkemell szűz pecsenye része, kiváló.





 Gyorsan puhul, hamar elkészíthető, ha le vagyunk maradva a főzéssel.
Girosz tálhoz is gyorsan átsül!

A csirkemell felhasználása!

Nyitott szeletet is készíthetünk belőle, és tölthetjük!


Vagy gordon bleu-höz használhatjuk!



 Nyitott, vagy más néven- pillangó szelet készítése!
Jó éles késsel, több szeletre is felvágható, szinte pillangó alakúra!


Akár három részben is bevághatjuk, kinyithatjuk, kellő nagyságura, és  feltekerve, bármivel tölthető!


2021. szeptember 11., szombat

Gyömbér, mint fűszer és gyógynövény!



Az én konyhámban is jelen van.
Meghámozom-kiskanállal lekaparom a héját- a késes darabolóval felaprítom.
Üvegbe rakom, és felöntöm citrom lével, jól átkeverem.
A hűtőben sokáig el áll.
Teába, kekszekhez, ételek ízesítéséhez használom.
Gyömbéres kekszeket is szoktam sütni!.




Mézzel elkeverve, naponta egy kávés kanállal, hasznos a szervezetnek. 
Próbálkozhatunk a kertünkben is a termesztésével.
Én ,már kipróbáltam!
HATÁSAI:

"A kínai és indiai orvostudományban már az ókor óta ezt a növényt tartotta a gyógyítás első pillérének. 

Az indiai konyha és orvoslás (ajurvéda) szerint, a gyömbér nem csak a testet, de a lelket is gyógyítja, illetve az intelligenciát fokozza.

Itt az ideje, hogy összeszedjük milyen egészségügyi jótékony hatása van még ennek a pikáns, csípős, édes, különleges növénynek még azontúl, hogy a konyhaművészetben szinte mindenféle ételt; levestől és főételen át a desszertig elvarázsol.

1. A cukorbetegséget megelőzheti, illetve féken tartja. Csökkenti a vércukorszintet és erősíti az inzulin hatását.

2. Védi és erősen tartja a szívet. A koleszterint csökkenti, illetve megakadályozhatja a vérrögképződést.

3. Immunerősítő, csak úgy, mint a méz. Így a megfázás, influenza ellen elengedhetetlen a gyömbér tea fogyasztása.

4. Az ízületi gyulladások ellen is hatékony. Mivel a gyömbérnek gyulladáscsökkentő hatása van, így csillapítja a reuma, az ízületi gyulladás, és a térd degeneratív ízületi gyulladása okozta fájdalmakat is.

5. Akár a rák ellen is hatékony lehet. A Michigani Egyetem rákközpontjában végzett kutatás során bebizonyították, hogy az őrölt gyömbérnek sejt ölő hatása van, így megakadályozza, és lelassítja a rákos megvadult sejtek növekedését.

Gyömbér tea recept

A friss gyömbért megmossuk, leszereljük. Nem szükséges meghámozni. 

A vízben 20 percen keresztül forraljuk majd levesszük a tűzről, hagyjuk 10-15 percig állni a vízben, majd leszűrjük. A teát ízesíthetjük még citrommal és mézzel.

Ez a leghatékonyabb módja, a gyömbér fogyasztásának. A teát érdemes naponta inni."

2021. szeptember 7., kedd

Puliszka, és lecsó!

 

Volt maradék lecsóm, sütöttem hozzá füstölt tarja csíkokat.
A köret puliszka lett, amit fagylaltos kanállal gömbölyítettem ki, kaporral megszórtam.
Igy lett kapros puliszka golyó köretem is.

2021. szeptember 5., vasárnap

Sült, gyümölcs tea!

Az ivólé készítés után, visszamarad a sok gyümölcshús.

Van, aki lekvárt készít belőle, én teának használom.

Egy részét szárítom, darálom, filterezem teának.

Egy részéből, most sült gyümölcs tea készült.

Körte, szőlő, őszibarack-- bodza bogyóval, céklával színezve,--igy készült az ivólé, a befőző automata ivólé készítőjével.

Tepsibe került a vegyes gyümölcshús.



Magas hőmérsékleten 200 C
°-on kb egy órát sült, légkeveréses sütőben. 

Időnként átkavartam, kiengedtem a gőzt. 

Majd 100 fokon, nyitott sütő ajtónál, szinte szárítottam.

Kis üvegekbe raktam és ki automatáztam 

80 fokon 30 percig.

Kipróbáltam teának, mentával, nagyon finom, ízletes lett.



2021. szeptember 3., péntek

Cukor, és tartósító mentes ivólé készült!

 
Ami megterem a kertemben, mindent felhasználok.
Most a "piros klapp kedveltje" körtém, és a "vérbélű" őszi barackom érett meg a feldolgozásra.
Körte ,már üvegbe is került.
Most a barackkal vegyesen, egy kis tál fehér, korai  szőlővel ivólé készül belőle.


A befőző automata lé készítője segít, hogy tartósító, és cukor mentes legyen.
A körte színe elég "hóka", bár a barack kissé színezi, raktam bele kevés  céklát és bodza bogyót, hogy szép színe legyen, "nem vitték" el a többi gyümölcs ízét!
Szép színe lett, édes és ízletes!
A vissza maradt gyümölcs húst megszárítom, ledarálom,  filterezem, és tea készül belőle.








Sonkás, sajtos rudak készültek!


Gyakran készítem!
Most füstölt tarjával készült.

Vettem el a tésztából, kis,ropis  rudak is sültek.
Sópehellyel megszórva.
6db kiflit is sütöttem, dióval,és házi sziva lekvárral.
Mivel a tészta nem édes, tojás fehérjébe és cukros darált dióba forgatam a kifliket.
Szépen rá karamellizálódott a cukor.
Elkészítés leírása (saját recept) ezen a linken, ITT a blogomban.



2021. augusztus 31., kedd

Savanyítás, paradicsomban!



Nemcsak uborkát savanyíthatunk.
Régi hagyomány a paprikába töltött lila, vagy fehér káposzta.
Nálam teren egy fajta üreges paradicsom, amibe reszelt káposztát rakok és savanyító lével öntöm fel. 
Tartósító nélkül az aszalógépben csírátlanítom .
Kiváló, ízletes savanyúság!
Ez a fajta paradicsom, aszalásra is kíváló, mert nincs leve, magja is kevés van.



2021. augusztus 27., péntek

Kenyér gofri sült!

 


Mikor elfogy a kenyerem, egy gyors kovászos kenyér tészta készül!

Este összekeverek:

 20dkg lisztet,

 2 ek kovászt 

egy ek olajat,

 kevés cukorral, fél dl tejjel.

fedeles dagasztó tálba kerül.

Reggelre szépen megkél a pulton,kerül bele só és tej, ha szükséges, hogy az állaga lágyabb legyen.

Kis gombócokat ellapítva kerül a gofri sütőbe.

Bármilyen "kencével" vajjal, pesztóval , sült paradicsomos csatnival, remek reggeli lesz, és frissen sült.

Készült már fűszeres tésztával is, saját  készítésű 

zöld fűszerporral

Kerülhet bele köménymag, szinezhető is pl. céklával, vagy spenóttal is.

A friss bazsalikom levéltől , a medve hagymától, vagy a metélő fokhagyma szártól is finom .



2021. augusztus 25., szerda

Egy finom reggeli!


Ilyen, egy falusi reggeli! 
Nincs is ennél finomabb!
Vegyszermentes zöldségekkel!
Saját paradicsommal!


Saját bazsalikommal!
Saját paprikával!



És egy kis sülttarjával! Ez is házi füstölés!
A tükör tojás már elfogyott! (az is házi volt)

2021. augusztus 24., kedd

Gyors sütemény készítése, 5 perc alatt!



 Sütőt, ilyen melegben nem kapcsolom be!

Mikrós sütemény készült, most kakaósan.
Maszkarpónés,- túrós, -kókuszos,-tejszínhabos krémmel, zselatinnal (nálam agar-agarból) a tetején!
Gyorsan elkészülő finomság!
5 perc kikeverés, 4 perc sütés.
 
1 egész tojás 
3 ek olaj
 2 cs 2&1-ben cappuccino por
 2 ek cukor
3 ek liszt
 1,5 dl tej
1 kk sütőpor.(vagy szódabikarbóna)
Egy jénaiban jól kikeverjük a hozzávalókat.
Legyen jó folyékony, ha kell kapjon még tejet.
 800W 5 perc a mikróban.
Egy nagyon finom, puha, tészta lesz.
 Két lapban sült. 
Mikor kihűl megy rá a krém.
Maszkarpónét a túróval, kókusz reszelékkel , kevés porcukorral, jól kikeverem.
Hozzá adom a tejszínhabot, egy kis zselatint(nálam agar-agar)
Színes zselatin réteg(agar-agar) került a tetejére.