2015. március 8., vasárnap

Almás, rétes kosárkák.


Rétes tésztából készültek.
Minden lapot olvasztott vajjal kentem le.
Majd  , hármat egymásra helyezve, nyolc részre vágva, a kivajazott, muffin sütő formáiba kerültek, egyenként, kissé elfordítva a lapokat.
Így képeztek kis kosárkákat.

 Szárított búza csirával szórtam ki az alját a lapoknak, hogy el ne ázzon a tészta a tölteléktől.
Töltelék.
A meghámozott almát, szeleteltem gyalun, majd a meg karamellízált  3 ek barna cukorban pároltam kicsit, aszalt meggyel,és 5 dkg darált dióval együtt.
 1 dl tejben elkevertem 1 ek  kukoricakeményítőt, 1 tk  utifű mag héjat és ezzel kiforraltam.
Mikor kihűlt, citromlével,és fahéjjal, ízesítettem.
Hozzá kevertem 2 ek rebarbara lekvárt.
A kosárka aljába mascarpone is kerülhet, nagyon finom lesz tőle.
Ezzel töltöttem, meg a kosárkákat.

Tetejükre szeletelt ,pirított mandulát szórtam.
180 C°-on sült 20 percig.
Kimaradt 3 lap és , volt töltelék is, ebből egy rúd lett.

ízletes, pikáns sütemény lett.

Nincsenek megjegyzések: