2010. február 20., szombat

Sütögetés

Szombat délelőtt , nyitott ajtónál, jó friss levegő, és főzőcskéztem.
Begyújtottam a sütőt és egy leveles vajas tésztát kinyújtottam.
Nagy köröket szaggattam ki belőle, amit a muffin sütő kis vájataiba igazítottam.
Gondoltam kis kosárkák lesznek belőle, ami majd főzött krémmel megtöltök..De akkora golyók lettek,mint egy fánk. Csak az újra nyújtott tésztából lett egy pár kosárka.
Holnap készül krém a nagy golyókba.
Kénytelen vagyok magamnak sütni, mert a cukiba vett sütikre allergiás vagyok.Illetve a benne lévő vaníliára. Kipirosodik tőle e bőröm.
A gofrit meg már meguntam, egy időre.
De az a a baj, ha megsütök egy  adag tésztát és megeszem, csak rakódik rám.
Legtöbbször elajándékozom a felét. Vannak kis barátaim, gyerekek, akik szívesen elfogadják.
Vagy ha, olyan lefagyasztom és viszem a gyerekeknek, ha megyek.
          A belseje ilyen szép leveles lett.


Derelye készült!

 Szombati ebédem. Lefagyasztottam a múltkor vagy 15 db derelyét. 
Volt saját készítésű zsemlemorzsám.
Magozott meggyel, barna cukorral és darabos dióval dúsítottam.
Nagyon jól esett a húsos napok után.

2010. február 14., vasárnap

Gofri készült.

Ma megint gofri készült, most nem fotóztam.
Az alapreceptbe kevertem,áfonyát, darabos diót,reszelt almát.
Jutus-szót fogadtam és az ajándék cukrokat is felhasználtam.A tetejére szórtam jégcukrot, aztán a fahéjas szórócukorból is.Olyan illat volt a konyhába, mint a Karácsonyi mézesek sütésekor.
Szombaton a felét, ma a többi részét sütöttem ki frissen.
Újítottam is.Együtt vertem habosra a tojásokat a robot géppel és nagyon jó lett így is.Nem fontos a fehérjét külön felverni.A vajat meg kissé felolvasztva kevertem bele a legvégén.
Én a piskótához is együtt verem fel.mindig szépen feljön.
Hát mit mondjak! Oda a heti fogyókúra!

2010. február 8., hétfő

Nyereményeim!

Egy Karácsonyi receptversenyen nyertem ezt az a Koronás cukor ajándékcsomagot, a mézeseimmel.Ma hozta a postás és ráadásul nem csak a cukrokat. Kulcstartót, edényfogó kesztyűt,receptkönyvet,cukorszóráshoz csillag formát, tollakat. Különleges cukrok, van olyan , amit nem is ismertem.Nagyon örültem az ajándékoknak, mint egy gyerek!! 

2010. február 7., vasárnap

Tél, rengeteg hó, hideg!

Felénk ilyen nagy hó van!
 
Azért egy kis tavaszt becsempésztem egy pár som ágat kivirágoztattam!

2010. február 3., szerda

És kaptam egy díjat is, Jutustól!

A hét már csak ilyen.Apró örömök az életemben.
Az érzelmek, a hangulat mindjárt jobban áthatja az embert, ha észreveszik, hogy van , és itt van és olvassák.
Jutus gyakran benéz hozzám. Én is járok nála a blogját olvasni.
Több blognak is rendszeres olvasója vagyok, de nem jelölt vissza mindenki, akit én megjelöltem.
Nem baj.Mindenüvé nem juthatunk el, más is az érdeklődési körünk, lehet..
De , ha már én bejelölöm, igazán benézhetne ő is.
Ez nem panaszkodás, csak jólesne.
                     Ez a díj!

Nyertem!

Karácsony előtt a -Mind megette.hu-ra felraktam a mézeseim fotóját és receptjét.Mézes tál, templom, figurák.
Már  el is feledkeztem róla, amikor kapok egy emailt, nyertem egy koronás cukor csomagot. A napokban várható.Kíváncsian lesem a postást, mint egy gyerek.
Ez is öröm már így a 64-en túl, ebben a zord télben.

2010. január 31., vasárnap

Vasárnapi édesség.

                   Gyors édesség!
Szinte pár perc alatt kész lett.
Egy fél cs puncs pudingot,2 ek cukorral 2 dl tejjel,megfőztem, belekevertem fél marék földiepret(fagyasztóból).Még melegen 10 dkg vajat kevertem el benne.
Az edényke aljára mogyorókrém és gesztenye került.Rá a puding.
Ez a kis tál a szomszéd gyerekeknek készült, nekik színes szórócukor,ostya szív, és csokis ostya rúd,babapiskóta is került , díszítésként rá.

2010. január 26., kedd

Maradékokból, finomság!

A megmaradt csészényi burgonyapürét összekevertem,
1-1 ek kukorica és zabpehellyel,és pörkölt búzacsírával.
1 egész tojással, sóval, borssal, ételízesítővel,zöld levelekkel(kevés menta, citromfű,zeller, hagymaszár, jó apróra vágva.)
És annyi liszttel, hogy két kanál segítségével formázható legyen.
1 kk szódabikarbóna került bele.Állni hagytam.
Felét elmorzsolt kukorica pehelybe forgattam.
Majd forró olajban kisütöttem.
Egyik oldalát fedő alatt, megfordítás után anélkül sütöttem.
Szép piros ropogós lett, különösen a kukorica pehelybe forgatott.
Tejszínes gomba szósszal fogyasztottam.

                                              Gomba szósz!


A szárított, erdei galambgombát(1 cs felét)jól átmostam, vízben áztattam 1 óráig.
Főzővízzel együtt 1 egész kockára vágott hagymával ,ételízesítővel, frissen darált színes
borssal főztem, amíg a levét elfőtte és puha lett a gomba.
Kevés tejszínnel és egy egész tojással sűrítettem. 

       Előkészítés,kukorica pehelybe forgatva.

 
Tálalva.
  
Ebből a szárított gombából készült a szósz.
 




2010. január 24., vasárnap

Joghurtos csirkemell, kukorica pehelyben.


A csirkemellet felszeletelve (ne legyen nagyon vékony) pár órára, de akár egy éjszakára is, joghurtba, állni hagyom.
Sütés előtt kiemelem a joghurtból (ami jól rátapadt) sózom, színes borssal hintem meg.
A kukorica pelyhet apróra zúzom, egy zacskóban is lehet.
Most a gyors darabolóval zúztam össze, nem nagyon apróra.
(egy zacskóban is össze lehet törni klopfolóval.)
Megforgatom benne a hús mindkét oldalát.--Reszelt sajtot is lehet a pehelybe keverni. Olajban kisütöm.
Köretnek rizs készült hozzá, és céklával fogyasztottam.



.

2010. január 22., péntek

Fekete retek .másképpen!


A téli ,megfázós időszakban, nagyon fontos a vitaminbevitel.
A fekete retek az emésztésben is segít. Tisztítja az epeutakat.
Elég nehéz összeaprítani egy műfogsorral, de talán még az egészséges fogakkal is.
Elektromos, késs darabolóval(kutterrel) felaprítom, a retket, hagymákat.
 Káposztareszelőn is le reszelhető.
A felaprított reszeléket, kevés ételízesítővel(saját készítésű só nélküli), őrölt színes borssal , sóval, zöld  fűszer porommal(saját készítés) olíva olajon megpárolom.
Így nem is csíp és könnyen fogyasztható.

Egyszerre többet is készítek és kis üvegekbe , hideg helyre rakom.
Pirítóssal, kis sült bacon szalonnával, fenséges reggeli!
Hozzá egy jó forró citromos menta tea ,és már  jól indul  a nap!
Reggel étek, este vétek!
 Mármint a fekete retek!




2010. január 20., szerda

Csodatölcsér!

A napokban kaptam egy üzenetben.Hát nem csodálatos? Megosztom veletek.




ELKÉPESZTŐ ÉS CSODÁLATOS!

"Valami különleges dolog történt a Río Blanco városban,amely a mexikói Veracruz állam középső részén elhelyezkedő magas hegyekben található.
Kivirágzott a világ legnagyobb méretű virágjaként számon tartott növény.
Különleges tulajdonsága, hogy 40 évente egyszer,
csak három napig virágzik.
Ezt a kiváltságot az „anyatermészet”
ennek a városnak adományozta!" 

 
 

Az első gofrim.

Kaptam egy gofri sütőt, már régebben, de csak most próbáltam ki.A menyemtől kaptam egy jó receptet. Újítottam is rajta, egy párdarab tetejére áfonyát szórtam.
Nagyon ízlik, természetesen jobb, mint amit készen veszek.A barátnőmnek is vittem belőle még melegen.
Finom házi dzsemmel  fogyasztottuk.(őszibarack, alma,narancs keveréke)
8 darab lesz belőle.
20dkg liszt
fél cs sütőpor
3db tojás fehérje habbá felverve
6 dkg Ráma
6 dkg kristály cukor
pici só
2.5 dl tej
A vajat kissé megolvasztom, a cukorral habosra keverem.
Fokozatosan bele a liszt, a tej, legvégén a hab.
Reszelt almát, darabos diót, mogyorót is szórhatunk a tetejére.
Én egyszer megfordítom.
Nagyon finom, gyors, édesség!