Megmagyarázhatatlanul
ragaszkodom a rég múlt idő tárgyaihoz, emlékeihez.
Talán, mert az én
korosztályom még ezek között a tárgyak között töltötte gyermek éveit.
Őrzöm Szüleim kredencét,
mángorlóját, amit ács nagyapám saját kezűleg készített a rokkával együtt.
A szövés, fonás apró tárgyait, a hajót, az ülő
kézi guzsalyt, a hozzávaló orsót, a bordát.
Nagyapám mívesen faragott
dísztörölköző tartóját, rajta a már általam kalotázott dísz törölközővel. Vasaló,
kávéőrlő, vaskályha, petróleumlámpa, mind a régmúltat idézik a teraszomon.
Ahányszor rájuk pillantok, a
drága szülői ház jut eszembe.
A nagy diófa, a két nagy sárgabarackfa, a
szilva, cseresznye, alma, körte, birs alma, akkor kincset jelentettek
számunkra.
Aszaltuk a gyümölcsöket
télire, mert cukorra nemigen futotta a befőzéshez.
A tél levese az aszalt
szilvával, susinkával(aszalt almaszirom), igen nagy csemege volt.
Szép emlékeim közé tartozik
az a kép, ahogyan
Nagymamám ül egy díszes
karosszéken és diófa ággal legyezi magát, ezzel tartja távol a legyeket a
környezetéből.
Időnként vittem a friss ágat, mert ellankadt
az előző levele.
Nemes feladat volt ez, mert
cserébe olyan elbeszéléseket kaptam az Amerikát megjárt nagymamámtól, amire a ma
is csodálattal emlékszem. A narancs ligetek, a rozmaring erdők, Fiume, az
amerikás magyarok”burdos” háza, a gyári munka, számomra akkor a tündérmese
volt.
Örömmel találtam a facebookon
lapjukra. Előbb a játékra figyeltem, kapartam, kerestem Szőke András képét. Nem
jön össze három.
Pedig ő egy különös, számomra
sokoldalú és viccesen megnyerő ember. A zöld diót is jó lenne megnyerni. Aztán
mentem az idővonalra és nézem a videót a zöld dió készítéséről.
Jánkmajtis, hiszen itt van
tőlem pár km-re (Aranyosapátiban élek, itt tanítottam 33 évig) és nem hallottam
hírét sem a zöld dió feldolgozásnak.
A videó nézése közben ugrott
be, hogy ilyet én is készítettem évekkel ezelőtt. Mennyit dolgoztam vele!!!
Héját szivaccsal lesúroltam,
kötőtűvel megszurkáltam az 5 literes befőttes üveg tele lett. Vízzel
felöntöttem, naponta cseréltem4 héten át.A látogatóba érkező húgom, amikor
meglátta ez volt a reakciója: ezt az ocsmányságot akarod majd velünk megetetni?
A család nem segített be, nem
kedvelték a különleges egyedi íze miatt.
Végül csak a húgommal ketten
ettük meg
Vagy talán mégsem? Irány a
nyári konyha télire lezárt spájza. A több éves lekvárok befőttek között
emlékeim szerint lennie kell egy kis üveggel zöld diónak.
Megvan! Egy kis hosszúkás
olíva bogyós üvegben.
Elő a fényképezőgéppel, meg
is örökítem.
Címke is van rajta. Zöld dió
2003. június.
Próbálkozom a kinyitással,
ami nem könnyű kilenc év után.
Végre sikerül. Izgalommal
szedem ki, felvágom, ízlelem, egy kilencéves csoda íze olvad szét az ízlelő
bimbókon. Mennyei!!!
A fahéj, a boróka a szegfűszeg
íze a cukor barna szirupjával keveredve.
Elvarázsolt!
Szeletelve is lefotóztam. Kardamom nem került
bele, akkor még nem volt elérhető számunkra. Ma már ismerem és használom.
A sírás környékez, a húgommal
osztanám meg, de ő már egy éve elhunyt.
Milyen jó lett volna
Karácsonykor a sült hús mellé együtt elfogyasztani.
Remélem a családomnak, az
unokáimnak most már ízleni fog.
Gyorsan visszazárom az
üveget, 2012. 12. 14. ---17.01 perckor.(ez éppen most történt meg)
Hideg helyre került a spájz
többi befőttje közé, ha kibírt 9 évet Karácsonyig már csak eláll!
